Sculpting a Galaxy
Inside The Star Wars Model Shop
Barta Zoltán összeállítása

A 2006-os év egyik legjelentősebb Star Wars-os kiadványa volt Lorne Peterson, az ILM veteránja által összeállított könyv, mely a Saga modelljeinek világába vezette el a rajongókat. Nagy szerencse, hogy Mr. Peterson részt vett mindkét trilógia munkálataiban, így segítségével valóban átfogó képet alkothatunk a hat filmhez készült makettekről, modellekről és idegen lények maszkjairól. Mindezzel nemcsak Lorne Peterson, de a neves pályatársak, kollégák - pl. Phil Tippet, Joe Johnston, Richard Edlund, John Dysktra - munkájába is betekinthetünk.

Az alábbi összeállításban most először egyszerre tudjuk bemutatni a standard- és a deluxe-változatot is, vagyis a könyvesboltok kínálatában felbukkant olcsóbb és a méregdrága, általában csak megrendelésre kapható verziót. A kettő közti különbség persze nem pusztán a csomagolás minőségében keresendő.

Először kezdjük a standard változattal. A Sculpting a Galaxy: Inside the Star Wars Model Shop 2006 novemberének közepén, a Dressing a Galaxy után bő egy évvel jelent meg, és az elődjéhez hasonló koncepcióval kívánta elkápráztatni a filmek kulisszatitkai iránt az átlagosnál jobban érdeklődő rajongókat. (Mert valljuk be, egy 50 dolláros könyvet tényleg csak azok vesznek meg, akiket valóban érdekel a téma, a deluxe-ról már nem is beszélve.) A több mint kétszáz oldalas terjedelmével, és az igencsak látványos képanyaggal büszkélkedő kötet nem okoz csalódást, annak ellenére sem, hogy tényleg csak a felszínt karcolgatja. De lássuk be, nem is tehet mást. A még publikálatlan képanyag mennyiségét figyelemebe véve egy hatezer oldalas könyv sem lenne elég, ilyet összeállítani viszont, tudjuk jól, fizikai képteleneség lenne. Maradjunk tehát a realitások talaján, és fogadjuk el, hogy bármennyire is remek kiadványok jelennek meg az utóbbi években, a kiadók kénytelenek válogatni a témakörök között.

De kanyarodjunk vissza a Sculpting a Galaxy-hoz. A Dressing a Galaxy-hoz viszonyítva sok hasonlóságot fedezhetünk fel benne, leginkább, ha a szerkesztés koncepcióját nézzük. A két könyvet tekintve a Sculpting... a Dressing...-hez képest azonban meglehetősen szószátyárnak mondható. Azért a Lorne Peterson műve a terjedelmesebb szöveges részekkel az átlagos olvasók számára sem válik kevésbé fogyatszhatóvá.

Az alcímben feltüntetett Star Wars-os Model Shop-ba értelemszerűen az eredeti trilógiával lépünk be. (Az összeállítás egyébként nem bontja szigorúan két részre a trilógiák munkálatait, hiszen egy-egy fejezeten belül mindkét korszak alkotásait megtaláljuk.) Az első fejezet tehát az űrhajóké. Ha volt valami, amivel a Star Wars le tudta hengerelni a közönséget, akkor az a tökéletesen kivitelezett és mozgatott űrhajó-modellek sorozata volt. A fejezet lapjain persze nincs olyan részletes elemzés róluk, mint például a Chronicles-ben, ahol a vázlatkezdeménytől, a filmben felbukkanó változatig sokféle variációval megismerkedhetünk.

A Sculpting...-ban inkább a részletesség kihangsúlyozása a cél, és ez a viszonylag nagyméretűnek számító oldalpárokon könnyen megvalósítható. Nagyon jó példa erre a birodalmi csillagromboló felszínéről készített közeli sorozat, ahol tényleg a legapróbb kiszögellés is jól látszik, és az avatott szemek fel tudják fedezni, melyik részlet honnan származik. Régóta ismeretes ugyanis a Star Wars-os modellek készítésének története, vagyis az a korábban rendhagyónak számító megoldás, ahogy létező járművek bolti modelljeinek garmadáját felvásárolva, majd ezek alkotóelemeit egy teljesen új koncepció szerint összerakva születtek meg a korábban sosem látott űrhajók.

Ami viszont igazán látványosan nyomon követhető, az az egyes modellek eltérő méretarányban történő megépítése. Ez logikus volt, nem lehetett elég egyetlen méretben összehozni őket, ha felvételek során a beállítások mindig más és más méretarányt követeltek. Éppen ezért született egy sorozatnyi verzió a csillagrombolóból is, az asztal nagyságútól a félméteresig. És persze ott van a legendás parancsnoki híd, melyet a The Empire Strikes Back miatt kellett olyan hatalmasra építeni, hogy egy kellően részletes Millennium Falcon elférjen a hátoldalán. Az alapos munkának meglett az eredménye.

És ez még nem minden. A modelleket nemcsak megépítették, de igyekeztek élettel is megtölteni. Egyrészt kialakították a belső terüket, vagyis műszerfalat és fényeket tettek oda, ahova lehetett. Másrészt pedig a vadászgépek és egyéb kisebb hajók esetében pilótákat is beleültettek a fülkékbe, javítva a közeli felvételek életszerűségén. És hát mit ne mondjunk remek munkát végeztek. Elég egyetlen pillantást vetni a Slave I modell­jére, és rögtön beláthatjuk, mennyi tervezési időt és munkát és öltek bele egyetlen járműbe.

És ahogy elérkezünk a prequel-trilógia űrhajóinak sorozatához, ismét megcáfolhatunk egy tévhitet. Sokan azt hiszik, hogy az új filmek tisztán CGI-ból állnak, és a korábbi technológiából semmit nem használtak a készítésüknél. Hát ez korántsem igaz, és erre a The Phantom Menace-ből merít igazolást. A Radiant VII vagy a kecses Naboo-i N-1 Starfighter nagyon is igazi volt, legalább is abban az értelemben, hogy ezeket a járműveket is meg kellett alkotni. A méretarányos modellekkel aztán könnyebb volt dolgozni, ugyanis sokszor ezekről a modellekről készült képsorok kerültek a végleges változatba. Leggyakrabban a közeli felvételeken, amikor a megfelelő fénybeállítások miatt erre volt szükség.

Egyébként az űrhajókról szóló rész a leghosszabb, ami azt jelenti, hogy csaknem nyolcvan oldalon keresztül gyönyörködhetünk a zseniálisan összerakott csata- és teherhajókban, no meg a vadászgépekben.

A következő nagy egység a felszíni- és légköri járművek fejezete, és bizony ez is bővelkedik tanulmányoznivalóban. Az egyik ezek közül, melyet a könyvben a hatalmas fotóknak köszönhetően alaposabban szemügyre vehetünk, a jawa sandcrawler. Ez a filmben hatalmas méretűnek tűnő lánctalpas jármű a valóságban egy félméteres modell volt, ami egy remek távirányító szerkezetnek köszönhetően mozgott a külső helyszínen. Igen, a mozgását egyszerűbb és a történeti hűség kedvéért optimálisabb volt egy sivatagos helyen, természetes fénynél felvenni, mint műteremben szöszmötölni vele, ahol nagyobb az esélye annak, hogy a studió körülményei miatt elvész a hitelessége. Ha ehhez még hozzátesszük azt is, hogy maga a homokkúszó tulajdonképpen egy furnérlemezből öszeállított szerkentyű volt, amit szakavatott kezek varázsoltak rozsdamarta érccsillévé, akkor talán megérthetjük, miért illik a filmes modellezőket a művészek közé sorolni.

A jawa sandcrawler felvételénél viszont volt még egy akadály, amit le kellett küzdeni. A viszonylag sík terepen hogyan lehet úgy felvenni egy félméteres modellt, hogy az a vásznon majd bérház nagyságúnak hasson? A megoldás kézenfekvő volt: gödör ásással. Miután tehát a kamera lekerült pár centiméterre a felszín közelébe, már csak a tűző naptól kellett megóvni, és máris kezdődhettek a felvételek.

A következő fejezetben a droidok és egyéb teremtmények megalkotásának néhány emlékezetes momentumát kísérhetjük figyelemmel a Mos Eisley kocsmától a Jabba palotáig, az Episode I mélytengeri világától a Darth Vader műtőasztaláig. A droidokat tekintve az eredeti trilógiában nem volt más megoldás, a realisztikus mozgatás miatt az eredeti méretben is össze kellett rakni őket. Éppen emiatt készült a The Empire Strikes Back jeleneteihez egy életnagyságú probe-droid modell, amit a közeli felvételekhez használtak. Ez nagyon látványos bállításokat tett lehetővé, és a hatalmas, rovarszerű droidot egy stabilan lefektetett sín segítségével nem volt nehéz mozgatni sem. Az igazi nehézséget az embertelen hideg jelentette, emiatt az itt használt trükkamerához villámgyorsan ki kellett találni egy olyan megoldást, amellyel a Finse-i jégmezőkön is a működési hőmérsékleten tudták tartani a kamerát.

Persze a robotokból is készült kisebb méretű változat, így a probe-droid sem csak a teljes nagyságában került a Lucasfilm archívumába. A prequel-trilógiában azonban egy kissé megváltozott a koncepció, annak ellenére, hogy a robotok egy részébe még mindig emberek öltöztek. A tervezési szakaszban viszont alapkövetelmény volt, hogy a robotokat valós méretükben kellett megépíteni, és ezzel elkerülhető lett nagyon sok probléma. Egy jelenet összeállításánál így tisztában voltak a funkciókkal, a méretekkel, és a valós szereplőknek sem kellett folyton a semmibe bámulniuk.

A Sculpting a Galaxy utolsó nagy fejezetében a környezetet megformázó maketteket szemlélhetjük meg, sajnos csak a teljesség igénye nélkül. Ezekkel a remekművekkel az a legfőbb probléma, hogy nem olyanok, mint a Lucasfilm jelmezeinek-kellékeinek döntő többsége, vagyis nem lehet őket csak úgy elraktározni. Arról nem is beszélve, hogy a terjedelmesebb városi maketteket mozgatni sem lehetne, így azok tényleg csak a forgatás idejére vannak 'összedobva', majd a felvételek, és a fotózás után mindenki nagy szívfájdalmára szétszedésre kerülnek. (Éppen ezért nagy kincsnek számítanak azok a makettek is, melyek a Star Wars-os kiállításokon felbukkannak.) Pedig ha belegondolunk, ezek megtervezésénél nagyon észnél kell lenni, ugyanis e makettek sok esetben élőszereplős jelenetekhez szolgálnak hátterül, éppen ezért az arányokat, a színeket és a kidolgozást sokkal precízebben kell megoldani. A Special Edition Mos Eisley városképe ebből a szempontból igen jó példa lehet. A feladat az volt, hogy a város korábbi képét sokkal nyüzsgőbbre kellett formálni. Vagyis több épületet, több járókelőt, több járművet kellett belevarázsolni a húsz évvel korábbi felvételekbe. Új dísz­let építésére nem nyílt lehetőség, emiatt a szakemberek más eszközökhöz folya­modtak. Építettek egy makett-együttest, mely híven utánozta a korabeli felvé­telek Mos Eisley-beli városképét, majd erről, természetes fényviszonyoknál készítettek felvételeket. Az eredmény bámulatos volt, és ezek a munkálatok kitűnő előtanulmánynak bizonyultak a prequel-trilógia munkálataihoz.

Az első Halálcsillag szintén elgondolkodtató megoldásokat igényelt. Egy mesterséges bolygó felszínét létrehozni nem túl könnyű feladat, hiszen a fényhatásokra ugyanúgy figyelni kell, mint egy élő planéta esetében. A csatához szükséges felvételeket éppen ezért hol studióban, hol pedig a stúdió udvarán rögzítették, attól függően, éppen mire volt szükség. A robbanások nagy részét szintén a szabad ég alatt rögzítették, és ebben valószínűleg biztonsági okok is közrejátszottak...

Ha a Sculpting a Galaxy standard változatáról ennyi mindent el lehet mondani, akkor milyen lehet a limitált deluxe-verzió? Jogos kérdés, és amíg kölcsön nem kaptam egy példány ebből a tízkilos (!) kiadványból, nem is tudtam felfogni, mennyivel nyújthat többet a mezei könyvnél. Nos, ha beleszámítjuk a tényleg extra, díszitésként a Millennium Falcon hátsó traktusát magán viselő csomagolást, mely egy rafináltan kiképzett dobozként rejti a tartalmat, akkor tényleg megvan rá minden okunk, hogy leessen tőle az állunk.

De nézzük szép sorjában. Maga az alapkönyv egy jelentősen kibővített kiadás, vagyis sokkal több fotóval-infóval gazdagodhat az a szerencsés, aki meg tudja kaparintani a korlátozott példányszámú verziót. A bővített oldaszám mellett mindenféle melléklettel, betoldott kiegészítővel felvértezett könyv az újdonság erejével hat azok számára is, akik "csak" a standard kiadással rendelkeznek. Extraként jár hozzá a From Plastic to Pixels című, terjedelmét tekintve ugyan vékony, de mindenképpen érdekes kötet, a prequel-trilógia CGI-os munkálatairól.

És persze van egy exkluzív DVD-melléklet, amit az első pillanatban bizony kétkedéssel fogadtam. (A Dressing a Galaxy-hoz szintén járt egy ilyen, és attól bizony nem estem hasra.) Ezúttal viszont kellemesen csalódtam, a Sculpting... DVD-je ugyanis felülmúlta a várakozásaimat. Lorne Peterson remek összeállítással rukkolt elő mind a két trilógia készítésének kulisszatitkaiból. És ezt annak ellenére mondom, hogy az összeállítások jelentős része állóképek slide show-szerű megjelenítéséből áll, Mr. Peterson kommentárjával. (Részletesebb leírás a Sculpting a Galaxy DVD-ről itt olvasható!)

Tovább kutakodva a dobozban - gondosan, egy erre a célra kiképzett szivacságyba süllyesztve - megtalálhatjuk a limitált extrák eddigi gyöngyszemét, az eredeti modellek reprodukcióit. A Luke Skywalker terepsiklójának modelljét a karakterek figuráival, valamint az első Halálcsillag felszínének hét darabját előhalászva megérthetjük, miért is olyan nehéz a limitált kiadás. A karakterek egyébként nem valami kidolgozottak, de hát akkor csak arra volt szükség, hogy az alakjukról felismerhetőek legyenek. A Halálcsillag darabkáival kiegészülve igazi kincs lehet a gyűjtők számára, főleg ha tudjuk, mindössze háromezer (!) számozott és dedikált példány készült belőle.

Összegezve az eddigieket, mindenképpen ajánlható mind a két változat. Aki persze megteheti, válassza inkább a limitált kiadást, és ezért már nem kell olyan brutális árat fizetnie. Az eredeti 395 dolláros összeg az Internetes kereskedelemnek köszönhetően az utóbbi hónapokban jelentősen mérséklődött. De azért ne bízzuk el magunkat, még így sem került át az olcsó kategóriába...