|
Star
Wars Miniatures - Revenge of the Sith
Már
magyar nyelven is elérhető...
Barta
Orsolya írása
Sorozatunk
második részében a 2005-ös Revenge of the Sith-es Miniatures kiadást
vesszük górcső alá, és bonuszként a cikk végén a magyarra fordított
szabálykönyvet és karakterkártyákat lehet letölteni. Ez azok számára
jelenthet könnyebbséget, akik csak most ismerkednek a játékkal.
Bízunk benne, hogy ezzel talán a kezdeti bizonytalan lépéseiket
meg tudjuk könnyíteni. (A szabálykönyvet és a kártyákat .pdf formátumban
tesszük elérhetővé.)
A
2004-ben indult Star Wars Miniatures játéksorozaton belül 2008-ig
összesen 13 széria jelent meg, amelyek vegyesen tartalmaztak kezdő-
és kiegészítő szetteket. Ebben a sorban a Revenge of the Sith
a harmadik, ráadásul megtalálható benne mind a kezdőcsomag, mind
a kiegészítő, ún. booster pack-ok.
Az
egész Miniatures-sorozat 2004 szeptemberében indult a Rebel
Storm nevet viselő sorral, ami csak a régi trilógia szereplőit
foglalta össze. Két hónapra rá, novemberben megjelent a Clone
Strike; ez már az új trilógiába nyújtott bepillantást, összefoglalva
az Episode I, Episode II filmeket és az éppen futó Clone Wars
rajzfilmsorozatot. A siker valószínűleg óriási volt, mivel azóta
is töretlen a sor, sőt már évente egyre több sorozat jelenik meg.
A Revenge of the Sith, az első és a The Clone Wars-ig
egyetlen olyan szériája a játéknak, ami filmcímes nevet visel,
2005 áprilisában, vagyis még a film megjelenése előtt került a
boltokba. Ez egyrészt jócskán fokozta iránta az érdeklődést, másrészt
az is tetten érhető benne, hogy azért nem akartak a készítők túl
sokat elárulni az aktuális filmről. Azért ezt a szériát választottuk
a sorozatokat bemutató cikknek, mert egyrészt ebből annak idején
elég sokat vettünk mi is, másrészt ekkorra kristályosodtak ki
a játékkal kapcsolatban olyan apróbb részletek, melyek azóta is
meghatározói maradtak.
A sorozat összesen 60 figurából áll, melyek mindegyikéhez tartozik
egy-egy karakterkártya is. Ha komolyan vesszük a játékot, mindkét
dologra szükség van az igazi játékélményhez. A karakterlapokat
elég könnyen meg lehet szerezni nem eredetiben is, ugyanis a karakterek
képességei és pontjai megtalálhatóak a Wizards honlapján,
a kártyák maguk bescannelve pedig a rebelscum.com-on
is, de ha nincs meg hozzájuk a kis műanyag figura, akkor a lapok
magukban nem sokat érnek. Viszont ha esetleg egy figurát a kártyája
nélkül tudunk csak megszerezni, akkor persze le lehet tölteni
a különböző oldalakról a kártyát, de ha magunknak nyomtatjuk ki,
az mégsem az igazi. Úgyhogy a Wizards ezzel a húzásával (mármint,
hogy a figura és a kártya csak együtt ér valamit) már rögtön azt
is meg tudta akadályozni, ami a sima kártyajátéknál még elkerülhetetlen
volt, nevezetesen, hogy az esetlegesen értékesebb lapok kalóz
verziókban is keringjenek, mivel a kártyát ugyan lehet hamisítani,
a figurát viszont nem.
Ahogy már a korábbi cikkben is írtuk, a starter set-ekben mindig
meghatározott figurák vannak, a Revenge of the Sith esetében
ez Obi-Wan Kenobi, Jedi Master és General Grievous,
Supreme Commander voltak, valamint 2 átlagos Clone Trooper
és 2 átlagos Super Battle Droid. A figurák minden szettben
négy gyakorisági osztályba oszthatók, amelyek jelölve vannak a
kártyán és a figura talpán is: a leggyakoribbak a common elnevezésű
figurák, ezeket egy kis kör jelöli. Ezeknél egy fokkal ritkábbak
az uncommonnak nevezett karakterek, melyek jele egy rombusz a
sarokban. Ez a két csoport elég olcsó, ha külön veszi az ember,
de nem feltétlenül használhatatlan figurák is! A ritka, vagyis
rare figurák általában már olyan egyedi, vagyis unique karaktereket
foglalnak magukba, mint Anakin Skywalker, vagy Dooku
gróf. Persze ezek között is előfordulnak névtelen karakterek,
a ROTS-sorozatban például ritka figura az FX7-es orvosdroid
is. Ezeknek egy csillag a jele. A legtöbbet a very rare, vagyis
nagyon ritka figurák érnek, de az árak a kategórián belül is eléggé
változatosak. Amikor egy 7 figurát tartalmazó booster (kiegészítő)
pakkot veszünk, a figurák eloszlása általában úgy fest, hogy 4
common, 2 uncommon figura, a maradék 1 pedig vagy rare vagy very
rare. Próbálkozhatunk a boosterek válogatásánál az egyszerű méregetős
trükkel, vagyis a dobozok súlyát összehasonlítva próbáljuk a nehezebbet
kiválasztani. Ez jó módszer lenne, csakhogy nem mindig a nehéz
figura a ritkább is. Mondjuk a ROTS csomagoknál még használható
volt a módszer, de azóta a Wizards már úgy állítja össze a sorozatokat,
hogy vegyesen legyenek a nehéz figurák között ritkák és gyakoriak
is.
|
|
A
ROTS kezdő csomagja a 6 figura és a dobókocka mellett tartalmazott
természetesen egy játéktáblát is. Ez két okból tért el a korábbi
két kezdőcsomag tábláitól: egyrészt ezt, a többivel ellentétben,
kemény kartonra kasírozva adták ki, tehát jóval strapabíróbb, mint
a vékony, összehajtogatott lapra nyomott táblák. Másrészt viszont
csak egy oldalú volt. A két korábbi széria táblái, és az azóta megjelent
összes hivatalos játéktábla viszont két oldalú, magyarán a papír
két oldalán két teljesen különböző pályán lehet játszani. Ez sajnos
kimaradt a ROTS-ből.
Ez
a tábla hordoz magával egy tanulságot. A tervezők biztosan sokat
agyalnak egy-egy pálya kialakításával, hiszen nemcsak szépnek, de
játszhatónak is kell lenniük. Nos, a ROTS esetében ez nem sikerült
tökéletesen, mert ugyan a design első osztályú, maga a játéktér
a közepén levő hatalmas nyilt területtel nem sok ösztönzést ad a
kreatív megmozdulásokra. Itt sajnos annyi maradt, hogy a csapatok
jóformán a tábla két oldalán felsorkozva lövik egymást. Ezen a tervezők
az utóbbi időben sikeresen túlléptek, és mostanság sokkal élvezetesebb
csataterek kerülnek forgalomba. |
|
A
ROTS sorozatban a 60 karakter négy frakcióra, vagy csoportosulásra
van felosztva, az eddigi három helyett. A köztársaságiak, a szeparatisták
és a fringe, vagyis a törvényenkívüli karakterek mellet itt már
feltűnik a birodalmi oldal is, bár mindössze 5 figurával. A köztársasági
oldalon a sok nevesített Jedi mellett (amik persze ritka vagy nagyon
ritka figurák) találkozhatunk többféle klón katonával, szenátusi
őrrel és egy sor wookie-val is. A szeparatisták oldalán megtalálhatóak
a különböző típusú battle droidok, Dooku gróf, Wat Tambor, San
Hill és természetesen Grievous tábornok is, rögtön
három verzióban. Viszont ha játékhoz állítunk össze egy csapatot,
Grievous-ból csak egyet válogathatunk be, ez fel is van tüntetve
mindhárom kártyán. A háromból kettő (Wheel Bike, Jedi Hunter) rögtön
nagyon ritka figura, a harmadikhoz (Supreme Commander) pedig csak
a kezdő szettel juthatunk hozzá.
|
|
A
karakterkártyák képeit már a legelső sorozat óta hagyományosan rajzolt
képek díszítik, fotókat nem találunk rajtuk. Ha ezeket a különböző
sorozatokban található karakterkártyákat alaposan végignézzük, észrevehetjük,
hogy a rajzok nem egyforma színvonalúak, és az erősen eltérő stílusokból
arra lehet következtetni, hogy több ember rajzolja őket. Itt érhető
tetten a ROTS sorozat két újítása, nevezetesen, hogy a
két korábbi sorozatban a rajzolók egyrészt, mintha szándékosan rajzolták
volna úgy a unique, vagyis egyedi karaktereket, hogy ne hasonlítsanak
a filmekben őket alakító színészekre, másrészt a karakterkártyára
rajzolt karakter gyakran még a hozzá tartozó műanyag figurára sem
hasonlított. Ez eléggé megnehezítette az egyes figurák beazonosítását,
például a battle droidok esetében, ami főleg játék közben
volt zavaró. A ROTS sorozatban mindkét hibát kijavították,
a karakterek sokkal igényesebben és egységesebb stílusban vannak
megrajzolva (bár némi eltérés itt is tetten érhető), a főkarakterek
felismerhetőek, a rajzok pedig minden esetben követik a műanyag
figura jellemzőit. Itt kell viszont megemlíteni egy, a kártyák szerkesztői
által elkövetett bakit, bár nem tudom, hogy szándékos volt-e vagy
véletlen. Bár a Clone Strike és a ROTS sorozat
Anakin figurája erősen eltér egymástól, a ROTS - Anakin
kártyájára a Clone Strike-os képet tették rá, de újrarajzolt
formában. Ez egyetlen másik karakter esetében sem fordul elő, azért
gondolom inkább szándékos műveletnek, bár az oka kérdéses. A ROTS
sor harmadik újítása, hogy a kártyák hátoldalán (amelyiken a karakter
értékei vannak) megjelentek olyan, egy- maximum két mondatos ismertető
szövegek, amik a karakter hátteréről mondanak némi információt.
Ez szerintem elég bugyuta ötlet volt, egyrészt, mivel azoknak a
karaktereknek, akiknek nem volt a kártyáján elég hely, egyszerűen
elhagyták ezt az infót, másrészt, ahol megtalálható, ott nagyon
gyakran erőltetett a szöveg. A gyakorlat azonban megmaradt, és azóta
is minden szériában felfedezhetőek ezek a szösszenetek.
|
|
A
kis, kb 4 cm magas figuráktól ne várjunk sokat, különösen a főkarakterek
esetében, mert a festésük bizony gyakran hagy kívánnivalót maga
után, de nem hiszem, hogy bárkitől is el lehet várni, hogy egy
fél centis arcot úgy kifessen, hogy az még hasonlítson is valakire.
Ezek a figurák nem azért készültek, hogy közelről keressük rajtuk
az öntési és festési hibákat, hanem, hogy kézzel fogható valójukkal
izgalmas csatákat vívjunk velük a különböző pályákon.
A
booster pack-okban a hét figura mellett mindig megtaláljuk a hozzájuk
tartozó karakterkártyákat is, de velem már több esetben előfordult,
hogy egy nem egyedi karakter mellé (mint pl. egy battle droid,
vagy egy rohamosztagos), nem a saját kártyáját kaptam, hanem csak
egy távolról hasonlítót. A ROTS sorozatban ezek a csomagolási
rontások gyorsan észrevehetők, mivel a figura és a kártya rajza,
ha jól van csomagolva, megegyezik. A korábbi két sorozat esetében
viszont sokszor csak úgy tudjuk összepárosítani a figurát a kártyájával,
ha összehasonlítjuk a kártyán és a figura talpán is megtalálható
sorszámot. Ha a kettő egyezik, akkor biztos, hogy a jó kártyát
kaptuk a figura mellé. Az ilyen típusú véletlen csomagolási hiba
a sima katonák esetében nem annyira zavaró, mivel ezeknek a képességei
is megegyeznek. A probléma akkor kezdődik, amikor mondjuk egy
elit katona mellé a sima katona kártyáját kapjuk, pedig az elit
katona alapvetően erősebb; több az életpontja és jobbak a képességei.
A ROTS sorozatban a négy frakció (köztársaság, szeparatisták,
fringe, birodalom) megoszlása nem egyenletes: a köztársasági oldalon
24, a szeparatistáknál 17, a fringek között 14 karakter van, míg
a Birodalom 5 karaktert foglal magába. Az egyedi főkarakterek
mellett sok a név nélküli katona és egyéb nevesincs szereplő,
akiket viszont nem kell alábecsülnünk, mert ha a megfelelő parancsnoki
hatásokkal rendelkező embereket tudjuk melléjük osztani a csapatba,
bizony erős sereget állíthatunk fel.
Van néhány érdekesebb képesség, amit érdemes megemlíteni. A ROTS-sorozat
minden klón karakterének megvan a 66-os parancs elnevezésű
képesség. Ezt a képességet nem fejti ki külön a kártya, pedig
általában minden képességhez van egy pár mondatos ismertetés fűzve
(mikor, hogyan lehet használni). Ahhoz viszont, hogy a 66-os
parancs életbe léphessen, szükségünk van az Emperor Palpatine,
Sith Lord nevű figurára, akinek viszont (és csak egyedül
neki) megvan a 66-os parancs végrehajtása nevű képesség,
amelyből már kiderül, hogy a 66-os parancs képességgel
rendelkező karakterek Palpatine-t nem támadhatják, és
beválogathatóak a csapatába! Elég kellemetlen tud lenni, amikor
a játék kezdetén felállítjuk a táblára a gondosan összeválogatott
klón csapatunkat néhány Jedi kiegészítéssel, az ellenfél pedig
kirak egy Palpatine-t!
|
|
Van
néhány olyan karakter is, aminek a különleges képessége nem feltétlenül
erősség, de nem is gyengeség. Az egyik ilyen gyakori képesség
a melee attack, vagyis közeli támadás, magyarul közelharc.
Az ilyen képességű karaktereknek nincs lőfegyvere, ezért csak
olyan ellenséget tudnak megtámadni, aki közvetlenül mellettük
áll.
San Hill parancsnoki hatása elég különleges. Alaphelyzetben
a játék közben egy játékos egyszerre két karaktert aktiválhat
(vagyis lőhet vagy mozoghat velük), ha viszont San Hill
is a csapatában van, ez a szám egyre redukálódik, míg az ellenfélnek
megmarad a szakaszonkénti két karakter aktiválása. Akkor persze
lehet kérdezni, hogy mi értelme így San Hill-t beválogatni
a csapatba? Nos, egy kör elején az ellenfél csapata gyorsan kiaktivál
minden karaktert, míg San Hill-es alakulat a végén -
kihasználva mondjuk az 'opportunist' képességet - valósággal megtizedelheti
a másik bagázst. Aztán ott van még a szeparatista tartalék
nevű képesség is, ami lehetővé teszi, hogy ha a kör elején dobandó
kezdődobásod (ezzel határozzátok meg, hogy ki kezdje a kört) 1
lesz, ami elég szerencsétlen dolog, 20 pont értékű szeparatista
karaktert adhatsz a csapatodhoz. Ez persze nem túl sok: öt battle
droid, vagy két super battle droid, vagy egy bodyguard
droid (ismertebb nevén magna guard), de néha bizony ez is
jól jöhet.
Vannak olyan karakterek is, akik nem tudnak támadni, az egyéb
képességeik miatt viszont érdemes beválogatni őket a csapatba.
Ilyen pl. Mon Mothma, akinek hasonló csapatfeltöltő képessége
van, mint San Hill-nek, vagy a Polis Massa Medic,
illetve a medical droid, akik a sebesült karaktereket
gyógyítják. A droidokat természetesen nem tudják megjavítani a
gyógyító képességű karakterek, vannak viszont olyan technikusok
és szerelők is, akik a droidok javítására specializálódtak. Grievous
tábornok ilyen szempontból egyedi eset, mivel ő cyborg, vagyis
félig droid, félig élő karakter. Ennek megfelelően ugyanúgy hatnak
rá a sérülések, mint az élő karakterekre (pl. a kritikus találat
esetében, ami az élő karaktereknél megduplázza a sérülés értékét
a droidoknál viszont nem), viszont gyógyíthatják mind az orvos,
mind a szerelő karakterek.
Érdekes megfigyelni, hogy azok a főkarakterek, akik már többször
is megjelentek a különböző sorozatokban, az idő múlásával bizony
fejlődnek. Obi-Wan Kenobi például megjelent a Clone
Strike és a Revenge of the Sith-sorozatban is, de
a Clone Strike-os verziója még csak 36 pontot ért, 100
volt az életpontja, 19 a védekezése, és 14 a támadása, míg a ROTS-verzió
már 42 pontot ér 120 életponttal, 21 védekezéssel, 15 támadással,
ráadásul egy Erő képességgel is bővült a repertoárja. Ez a tendencia
a többi főkarakter esetében is nyomon követhető.
Van
a hivatalos szabályokkal kapcsolatban is egy-két érdekesség. Ha
elolvassátok a szabálykönyvet, az elején többször is leírják,
hogy a csapatod maximum 100 pontértékű karakterből álljon. Nos,
ha valaki játszott már, az tudja, hogy ez nagyon kevés; ha izgalmasabb
játékot akartok, érdemes legalább 150 ponttal kezdeni, de a 180
vagy 200 pont még jobb. A másik, hogy a szabályok szerint nem
lehet vegyíteni a különböző korszakokon belüli csoportokat. Ha
az egyik játékos szeparatistákat választ, a másiknak már csak
a Köztársaság marad. Viszont pár oldallal később, a játékverziók
leírásánál már az szerepel, hogy olyan összeállításban játszol,
ahogy akarsz. Akár két felkelő, vagy birodalmi csapat is játszhat
egymás ellen, vagy teljesen vegyes csapatokat is összeállíthattok.
A Wizard's honlapján például található egy olyan fejtörőket tartalmazó
sorozat, melyben nem az a lényeg, hogy a két csapatban előírt
karakterek melyik oldalon állnak, hanem hogy a megadott állásból
milyen végeredményt lehet kihozni. Az ilyen fejtörők hasonlóak
a sakkban lévő feladványokhoz, és pont az a lényegük, hogy a játékosok
általuk fejleszteni tudják a játékban való jártasságukat.
Ha ez a kis áttekintés felkeltette az érdeklődéseteket, az alábbiakban
megtalálhatjátok a Revenge of the Sith Miniature sorozat
összes kártyáját, illetve a teljes szabálykönyvet magyarul, ami
talán segít a játékban való mélyebb elmerülésben. Mivel ezeket
házilag fordítottuk, előfordulhatnak benne hibák. Ezeket nyugodtan
megírhatjátok, és mi kijavítjuk őket.
A
Star Wars Miniatures ROTS szabálykönyve magyar nyelven letölthető
innen.
A
Star Wars Miniatures ROTS karakterkártyái magyar nyelven letölthetők
innen.
|
|
A
Revenge of the Sith Miniatures-sorozat karakterei: |
REPUBLIC
01 Agen Kolar, Jedi Master
02 Alderaan Trooper
03 Anakin Skywalker, Jedi Knight
04 AT-RT
05 Bail Organa
06 Captain Antilles
07 Chewbacca of Kashyyyk
08 Clone Trooper
09 Clone Trooper
10 Clone Trooper Commander
11 Clone Trooper Gunner
12 Jedi Knight
13 Mace Windu, Jedi Master
14 Mon Mothma
15 Obi-Wan Kenobi, Jedi Master
16 Polis Massa Medic
17 R2-D2, Astromech Droid
18 Senate Guard
19 Shaak Ti
20 Stass Allie
21 Tarfful
22 Wookiee Berserker
23 Wookiee Scout
24 Yoda, Jedi Master
SEPARATIST
25 Battle Droid
26 Battle Droid
27 Bodyguard Droid
28 Bodyguard Droid
29 Darth Tyranus
30 Destroyer Droid
|
31
General Grievous, Jedi Hunter
32 General Grievous, Supreme Commander
33 Grievous's Wheel Bike
34 Muun Guard
35 Neimoidian Soldier
36 Neimoidian Soldier
37 San Hill
38 Separatist Commando
39 Super Battle Droid
40 Super Battle Droid
41 Wat Tambor
FRINGE
42
Boba Fett, Young Mercenary
43 Chagrian Mercenary Commander
44 Devaronian Soldier
45 Gotal Fringer
46 Human mercenary
47 Iktotchi Tech Specialist
48 Medical Droid
49 Nautolan Soldier
50 Sly Moore
51 Tion Medon
52 Utapaun Soldier
53 Utapaun Soldier
54 Yuzzem
55 Zabrak Fringer
IMPERIAL
56
Anakin Skywalker, Sith Apprentice
57 Dark Side Adept
58 Darth Vader
59 Emperor Palpatine, Sith Lord
60 Royal Guard
|
|
|