Monopoly Star Wars - Episode II
Barta Orsolya írása

A Monopoly nevű társasjáték igen nagy népszerűségnek örvend az egész világon, ezért több, mint 100 féle variációja létezik. Mindegyik egy alapra épül, a szabályok is mindig ugyanazok, mégis újra és újra elfogynak a különböző változatok a boltok polcairól. A nagy sikerfilmek moziba kerülése után általában megjelenik egy Monopoly is az adott filmre átdolgozva. Így külföldön lehet találni Superman-est, Spiderman-est, Batman-est, olyant, amiben a Fantastic Four szereplői vannak, nem régen egy Karib Tenger Kalózai-s változatot is sikerült felfedeznem. Ezen tendencia alól a Star Wars sem lehet kivétel, ebből önmagában már kb 6-7 féle jelent meg, mind különböző figurákkal és helyszínkártyákkal.

Az Episode II idején az aktuális változat került a boltok polcaira, és érdekes módon hazánkban is kapható volt, ami egyébként nem túl gyakori. Igaz a lefordításával nem bajlódtak, tehát mind a szabály, mind a különböző kártyák angolul vannak benne, de talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy igen korán a leértékelt játékok közé került, ami a gyűjtőknek külön könnyebbséget jelentett a beszerzésében.

Maga a játék a már megszokott alapokra épül, de mintha a tervezők ötlethiányban szenvedtek volna, mert a megvásárolható ingatlancsoportok meglehetősen kaotikus képet mutatnak. A Naboo ér a legkevesebbet, utána két Coruscant jön, előbb a Skyline, majd a Streets 3-3 kártyával, utána a Tatooine, és a Kamino. A következő két helyszíncsoport megint következetlen, mindkettő geonosisi, az első a droidgyár és környéke (Planet Geonosis), a második az aréna részeit foglalja magába. Az utolsó két 'birtok' a droid és a klón hadsereg, amikre szintén lehet épületeket húzni...

Ennek a játéknak a menetében viszont van egy nagy újítás, ami kimondottan Star Wars-ossá teszi, ez pedig az Erő. A játék elején két Erő korongot (egy világos és egy sötét oldalit) kell elhelyezni a 'Go' és a 'Free Parking' mezőn. A két, számos dobókocka mellett van egy harmadik is, az Erő dobókocka, aminek három világos és három sötét oldala van. A játék folyamán mindhárom kockával egyszerre kell dobni, és ha az Erő-kockán az 'örvény' jel jön ki, a két koronggal annyit kell haladni a pályán, amennyit a két, számos kocka mutat. A dolog akkor kezd izgalmassá válni, ha egy játékos olyan mezőre lép, amelyen az ellenkező oldali Erő-korong van, vagy az Erő-korong érkezik ellenkező oldali karakter által elfoglalt mezőre. (Pl. Obi-Wan rálép egy olyan mezőre, ahol éppen a sötét Erő-korong van.) Ilyenkor azonnal harcra kerül a sor, ami azt jelenti, hogy a játékos dob az Erő-kockával. Ha a saját oldali jelet sikerül dobnia (világos - világos, sötét - sötét), akkor nyert és oda léphet a pályán, ahova csak akar. Ha ellenkező oldali jelet dob, akkor veszett és 200 kreditet kell fizetnie a Banknak.

Ez tehát az újítás az eredeti Monopoly-hoz képest, de mint írtam, a megszerezhető birtokok összeválogatásával nem vagyok megelégedve. Mindazonáltal érdemes kipróbálni ezt a változatot, már csak az Erő miatt is.

<<< Az 1997-es Monopoly Star Wars Limited Collectors' Edition


A 2002-ben kiadott Monopoly Star Wars Episode II Collector Edition dobozának elő- és hátoldala

 

A játékfigurák és a birtokokra megvásárolható apartman és torony épületek
 

A játékban használt bankjegyek és dobókockák, valamint birtok- és szerencse kártyák


A játék táblája