Mindezek ellenére a film beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és újabb kalandra hívta a Jones-rajongók milliós táborát. A Frigyláda... után nem volt könnyű olyan filmet készíteni, mely ismét lebilincseli és elszórakoztatja a nézők millióit. De a Lucas-Spielberg párosnak ez sikerült. A korábbinál nagyobb anyagi ráfordítással készült produkció ugyan még magán viselte a matiné-korszak B-kategóriás mozijainak stílusjegyeit, ettől függetlenül az alkotók már nem ragaszkodtak rögeszmésen ahhoz, hogy ők is ilyet csinálnak. Tisztában voltak azzal, mire képesek, és persze azzal is, mit vár el tőlük a közönség. Éppen ezért a második Indiana Jones-film előkészítése, pontosabban már a sztori kitalálása során egy nagyszabású, szokatlan megoldásoktól sem mentes darab körvonalazódott George Lucas fantáziavilágában.

Nos, a film munkálatainak java részét, a tervezést és a forgatást, valamint a teljes forgatókönyvet az 1984-ben megjelent Indiana Jones and the Temple of Doom - The Illustrated Screenplay című kiadványban bocsátották a rajongók rendelkezésére. A The Art of Star Wars művészeti sorozat köteteire felettébb hasonlító mű alapos elmélyülést tesz lehetővé, ugyanis a forgatókönyv szövegével párhuzamosan nyomon követhetők a film képei, az adott jelenetek korai vázlatai, valamint a díszletek és trükk-munkálatok egyes szakaszai. Az ILM gárdája - immár a Star Wars trilógia lezárása után - olyan hatalmas rutinnal rendelkezett, hogy nem okozott nekik különösebb gondot a George Lucas sztorijához szükséges vizuális trükkök megjelenítése.

A kiadvány Steven Spielberg bevezetőjével kezdődik, aki örömmel vetette bele magát a munkába, persze csak miután kivárta az 1983-as Oscar-díjátadó ceremóniát. (Előző évi produkciója, az E. T. több kategóriában kapott jelölést, és ennek tudatában Spielberg valószínűleg nem tudott volna a Jones-filmre koncentrálni.) Egy héttel az ünnepség után megkezdődtek végre az élőszereplős munkálatok, és csaknem öt hónap elteltével fejeződtek be, igaz ez az időszak a főszereplő, Harrison Ford gerinc-sérülése miatt nyúlt ilyen hosszúra.

A film első jelenete egy revükép a sanghaji Club Obi Wan-ból. Igen, nem tévedés, a keleties hangzásnak köszönhetően itt egy poénos utalás bukkan fel a Star Wars-os Jedi mesterre, viszont ebben a galaxisban nem kötőjellel írják a nevét. Szóval ezen a helyszínen kerül sor Indiana Jones és Lao Che, a helyi gengsztervezér közötti konfliktusra, melyben Indy húzza a rövidebbet. A revü jelenet természetesen Lucas ötlete volt, aki valami meghökkentőt, szokatlant akart a film elejére, és ez sikerült is, amihez már csak ráadás volt Dr. Jones fehér öltönye és csokornyakkendője. A Club Obi Wan díszleteiben rengeteg statiszta között maga Spielberg is feltűnik, hiszen egy olyan kavarodáshoz, amit Indiana Jones okoz, jó sok emberre volt szükség.

A jelenethez a tánckarnak különleges jelmezkollekciót terveztek. Először a hagyományos kínai motívumokat, majd pedig a klasszikus amerikai revük kosztümparádéját csodálhatjuk meg. Mindez persze a női főszereplő, Willie Scott karakterének megtámogatásához szükséges, aki a háttér szerint éppen itt vendégszerepelt.

A főhősök a Club után Indiában kötnek ki, ahol egy teljesen más világot, életformát kellett bemutatni. A mérhetetlen szegénységben tengődő falusiak és a fényűző pompában élő gyermek-uralkodó közötti szakadék valóban látványosra sikerült, és ebben a díszlet- és kosztümtervezők munkájának legjava is benne van. Viszont itt belép egy új elem a munkálatokba, mely a hatalmas díszleteket volt hivatott kiváltani. Azért, hogy a produkció egyes jeleneteihez, melyek csak pár másodpercig tűnnek fel a vásznon, ne kelljen nagy méretű díszleteket építeni a jól bevált mattüveg-festmény trükköket használták. Az ILM annak idején a Star Wars-filmekben fejlesztette tökéletesre, ebben a produkcióban pedig már szinte nagyüzemben kellett "gyártani" őket. (A mennyiség szerencsére nem ment a minőség rovására.) A Pankot-i palota és környéke kifejezetten igényelte ezeket a festményeket, hiszen képtelenség lett volna még makett formájában is felépíteni ezt a komplexumot. Főleg egy olyan snitt kedvéért, melyben a film gyerekszereplője, Short Round (a magyar "keresztségben" a 'Picur' nevet kapta) kinéz egy ablakon, és a körülötte a palota épületei láthatóak. A leglátványosabb a film végén a döbbenetes méretű kanyonfal reprodukálása volt, ahová a felejthetetlen bányacsillés üldözés után érkeztek meg a szereplők.

Apropó, üldözés! Ez a jelenet ma már a filmtörténet legismertebbjei közé tartozik. A kivitelezés és a fényképezés módja, a számtalan vizuális effektus és megvalósítás során felhasznált ötletek emelték ennek a kornak a legjobbjai közé. Lehet, hogy a mai digitális technika birtokában egy kicsit idejétmúltnak tűnnek a bábokkal helyettesített szereplőkkel, vagy éppen a 'stop motion' megoldásokkal, de akkor ez nem volt kis mutatvány.

Mola Ram titkos áldozati szentélye és a bánya természetesen valós díszletként jelenik meg a filmben. Itt a szereplőknek sokat kellett mozogniuk, tehát elkerülhetetlen volt a megépítésük. Persze amit lehetett, a tervezők a költségek csökkentése érdekében miniatürizáltak. Ilyen volt például az emberáldozathoz használt fortyogó láva-katlan is, a hozzá való fémketreccel, meg a méretarányos babával, amit beleengedtek. (Kate Capshaw karaktere is meg lett formázva, de ezt a babút a sztori szerint nem áldozták fel.)

Összegzésképpen elmondható: az Indiana Jones and the Temple of Doom - The Illustrated Screenplay egy kitűnő, és mára már ritkaságnak számító áttekintése a filmnek. A remek fotó és storyboard-anyag, valamint az áttekinthető szerkesztés már a nyolcvanas évek közepén is elismerést váltott ki a kiadvány vásárlóiból, manapság pedig ezért tisztelet jár. Ha valaki rábukkan valahol, ne hagyja ki, szánjon rá a zsebpénzből, nem fogja megbánni.