Star Wars - A Guild-trilógia (1993)
Pintácsi Tamás összeállítása

Sokan úgy tudják, hogy Magyarországon az 1995-ös THX-es felújítás volt az első Star Wars VHS kiadás. Ez részben igaz is, mert az a változat jelent meg először a boltok polcain, annak volt először komolyabb reklámkampánya, és az a kiadás már szinte mindenkihez eljuthatott, akinek kellett.

Ezzel szemben a Guild-trilógia nem volt kapható kereskedelmi forgalomban, szinte nesztelenül, egyszercsak ott termett a tékákban, mindenféle reklám nélkül, csak itt-ott lehetett róla hallani, és ráadásul elég kis példányszámban volt elérhető.

Ám a kiadás igazi különlegessége: ez az egyetlen hivatalos adathordozó, amelyiken az eredeti szinkronok megtalálhatók! A Csillagok Háborúja szinkronja a már többször is említett 1984-es TV-szinkron, a Birodalom Visszavág-ra az eredeti mozis verzió került (1982), a Jedi visszatér-re pedig egy teljesen új, kifejezetten erre a kiadásra készített magyar hang lett rakva, ugyanis a moziban feliratosan adták, úgy ahogy annak idején a Csillagok Háborúját is. Máshol ez a szinkron nem is volt megtalálható. Ha belegondolunk másik szinkron nem is nagyon lehetett volna rajtuk, mert a THX-es 1995-ben készült, a Special Edition-ös pedig 1997-ben. Persze csinálhattak volna új szinkronokat is, mint ahogyan Jedi... esetében, de szerencsére nem tették, így tehát a régi szinkronok nem tűntek el a süllyesztőben. (Azt persze mondanom sem kell, hogy az eredeti felújítatlan moziváltozat kapott rajta helyet, mert akkor talán még csak Lucas gondolatai közt volt szó felújításról).

A kiadvány borítói elég érdekesre sikerültek, hogy finoman fogalmazzak. Mindhárom borítónak más a dizájnja, az egyetlen visszatérő motívum a borítók alján lévő "Guild Home Video" csík, ez mindig ugyanúgy, ugyanazon a helyen van. Talán a Csillagok Háborúja és a Birodalom Visszavág hasonlít a legjobban egymásra. Itt legalább, a képek elhelyezése, és úgy nagyjából az egész hátsó rész hasonló, kivéve a színeket. De a Jedi Visszatér teljesen más, csak a már említett Guild-csík van a helyén,a képek, a szöveg, és szinte minden máshol van elhelyezve, mint a többin, ráadásul az egész borítónak fekete az alapszíne, míg a másik kettőnél a fehér és a kék. Összegezve a borítók mindenféle koncepció nélkül, hányaveti módon lettek megszerkesztve. Az egyetlen pozitívum, hogy mindegyiken az eredeti moziplakát kapott helyet. A VHS-ek tokja sem a mai masszív tok, hanem az akkoriban szokásos lágyabb, törékenyebb műanyagból készült fajta.

Mostanában ha valaki még ráakad erre a ritkaságra, annak hatalmas szerencséje van, ugyanis, mikor pár éve elkezdődött a nagy VHS-kiárusítási mizéria a videotékákban, a Star Wars-rajongók megrohamozták a tékákat, hogy megkaparinthassák ezeket a régi VHS kópiákat (már aki egyáltalán tudott róla, hogy van ilyen), ezért már nem nagyon lehet megtalálni sehol. Sajnos a jelen sorok írójának sincs meg eme kincs eredeti VHS-en, a borítókat egyik barátomtól, Szloboda Imrétől kaptam. Ezúton is köszönöm neki!

Az alábbiakban megtekintheted a Guild-trilógia borítóit: