2004 márciusában jelent meg első írása, az önálló The Wess'har Wars sorozat első része, amelynek nyelvezete és stílusa már előkészületi - kézirati - fázisában felkeltette a Del Rey kiadó, és általuk a Lucasfilm-es szakik figyelmét. Gyorsan fel is kérték hát, hogy egy éppen készülő új PC-játékhoz írjon háttérsztorit. Ez volt a Republic Commando, amelyhez pont a múltja és szakismerete alapján találták alkalmasnak. Mivel nem voltak túlságosan elmélyedt ismeretei ’Star Wars’-ügyileg, és mert a keretek között nagyrészt szabadon gazdálkodhatott, Traviss lelkiismeretes alapossággal készítette elő a munkát. A maga elé tűzött feladat sem volt csekélység: megmutatni azt, hogy miért lettek szerte a galaxisban közutálat tárgyai úgy a Köztársaság polgáraiért harcoló klónkatonák, mint a Jedi-rend köztiszteletben álló tagjai. Az előtanulmányok nem voltak hiábavalók, hiszen olyan összefüggéseket sikerült feltárni és beleszőni a történetbe, amelyekre talán még Lucas sem gondolt korábban. A klónkatonák mandalori eredetéből kiindulva az írónő megalkotta a komplett kultúrát, mint fő motiváló tényezőt és kiindulópontot. Sőt, a dolognak bevallottan van magyar vonatkozása is, mivel a mando'a nyelvet - a RepCom zeneszerzője, Jesse Harlin segítségével - a magyar nyelv bizonyos jellegzetességeinek figyelembevételével alkotta meg. A nemek egybemosása, a kiejtési minták, a nevek becézése mind-mind ismerős lehet a hazai olvasóknak.

Ami a lényeg: nem az volt a szándék, hogy szolgai módon novellizálja a Delta osztag kalandjait, mi több, nem is őket helyezte a fókuszba, hanem egy másik csapatot, az Omegát. A cselekmény a Klónok támadása geonosis-i rohamát követően veszi kezdetét, hogy végül csaknem 2500 oldal múltán három évvel későbbre, a Sith hatalomátvétel utáni napokra vezessen át minket. A végére ötkötetessé bővült széria két fő erénnyel bír. Először is – akárcsak anno az X-szárnyúak esetében – világossá teszi, hogy a ’Csillagok Háborúja’ nem pusztán a Skywalker-família és baráti körének csetepatéit jelenti, sőt, hogy az Erő-érzékenyek nélkül (vagy épp azok ellenében) is zajlanak események, és élnek még rajtuk kívül más rokonszenves lények is a Galaxisban. A két Trilógia alakjai legfeljebb említés szintjén jönnek elő, és igazából még csak nem is hiányoljuk őket. A másik erénye pedig az, hogy a regények nem az összecsapásokat emelik ki, hanem inkább arról beszélnek, miként élték meg azokat a fejlemények résztvevői, vagy elszenvedői. Ez utóbbi tényező Traviss fő vonása: női mivoltán túlmenően az, hogy haditudósítóként és riporterként nem kevés időt töltött katonák társaságában, gyökeresen meghatározta a háborúkról alkotott nézetét. Míg az írásaiban szerepeltetett kommandósai és közvitézei végzik a kötelességüket, folyamatosan moralizálnak, és kommentálják a harcokról kialakított lesújtó véleményüket. Érdekes, hogy bár az írónő gyakorlatilag minden könyvének (nem csak a Star Wars-osaknak!) a fő témája valamilyen háború, azt efféle már-már pacifista szemszögből még nemigen közelítette meg senki. A végső konklúzióként mindig az jön le: a háború léleknyomorító, utálatos vonása az emberi fajnak, ráadásul mindannyiszor mindössze egy-két konkrét személy, vagy hatalmi csoport érdekeit szolgálja, miközben mindenki más egyszerű, felhasználható és eldobható eszközzé satnyul hozzá. Ez önmagában természetesen nem egy eget-földet megrengető felismerés, de ilyen szövegkörnyezetben legalábbis nem mondható bevett témaválasztásnak. Ami bizonyos, hogy az írónő alkotásait végigböngészve – optimális esetben - az egyszeri, laikus olvasó is másként néz majd a továbbiakban úgy a katonaság intézményére, mint a politikusokra, vagy akár egyes kutatók munkásságára. Bátran megkockáztatható: ha a köteteiben boncolgatott eszméit (nem csak a háborús jellegűeket értve ez alatt) más keretekben próbálná előadni, Karen Travissnek bizony helye lehetne a legfontosabb kortárs művészek között. Nem csoda, hogy a RepCom is olyan sikeres lett mindenfelé, ahol megjelent, holott olyan stílust vitt a Sagába, amely az akcióorientált olvasóknak nem is kifejezetten a kedvence - és ez azért már jelent valamit...

A Köztársasági (majd utóbb Birodalmi) Kommandó tehát egy sokszereplős, nagyívű történetszál, amely szépen megmutatja, hogy a kaminói keltetőkből kikerülő klónokat milyen kapcsolatrendszer fűzi egymáshoz, a kiképzőikhez (Kal Skirata és Walon Vau karaktere a Bővített Univerzum legjobban sikerültjei között van), valamint vezéreikhez, a Jedi tábornokokhoz valamint az egész, általuk védelmezett társadalomhoz. Rákényszerít, hogy elgondolkodjunk arról, miként képes egy lényegében gyermeki elme feldolgozni az átélt számtalan szörnyűséget, miképpen képes alkalmazkodni azokhoz, miként tekint azokra az általunk hétköznapinak vélt dolgokra, amikért egy katona legfeljebb harcol, de köze nem nagyon van hozzájuk. Kiemelt tényezőként szól arról, hogyan álltak hozzá a kaminoi génmanipulálók az egész klónprogramhoz (előrebocsátható: ezirányú közönyük legfeljebb a Sithek nézeteihez mérhető), és hogy ez a lelketlenség miként mérgezte meg az alkotók és teremtményeik viszonyát. E téren egy olyan fejtegetésbe megy bele, amely más írásokban maximum kósza utalásként bukkan fel: miért kellett ennyire felgyorsítani a klónok növekedését, és milyen következményekkel járt ez; a kiképzők pedig ennek folyományaként miért érezték nem pusztán helyénvalónak, hanem egyenesen elengedhetetlenek, hogy teljesértékű kulturális motivációt is átadjanak a katonáknak. Elmondja, mennyire is becsülték a sereg katonáinak életét azok, akik harcba rendelték őket, legyen az akár Palpatine főkancellár, akár a nagybecsű Szenátus, akár a Jedi Tanács, illetve hogyan tekintette őket a köznép, aminek szolgálatában éltek, szenvedtek és meghaltak. Tökéletes választ ad arra, hogy a klónok miért tudták szemrebbenés nélkül végrehajtani az ominózus 66-os parancsot, és az azt követő tisztogatást. A hátborzongató az, hogy mindez abszolút érthetően és átélhetően van elővezetve.

Persze azért némi negatívum is fellelhető. Mivel esetenként túl sok szereplőt mozgat egyszerre, az író nem mindig tudott akkora hangsúlyt helyezni egy-egy adott alakjára, mint ami kívánatos lett volna, ezért azok jellemábrázolása nem mindig tartja az optimális egyensúlyt. Ráadásul a szándékos deheroizálás mellett feltűnő, hogy a többéves, sorozatos kemény ütközetek sem szednek vámot a három (és fél) osztag tagjai közül; pontosabban azért az egyikük súlyosan megsérül (és ezzel apropót ad újabb polémiákhoz a nagy Köztársaság még nagyobb erkölcsiségéről), egy másik pedig eltűnik, ami viszont - mint tudjuk - önmagában még nem jelent semmit. Ám ez legyen a legnagyobb baj!

A regények tartalmi része tehát maga a Klónháború, azon kívül pedig a mandalor kultúrkör – és részben vagy egészben ezek lettek a témái sajnálatos módon a The Clone Wars, azaz A klónok háborúja című animációs sorozatnak is. Hogy ez miért sajnálatos? Amíg Traviss értelmi és érzelmi oldalról igyekezett feltárni az összefüggéseket, addig a TCW sekélyes és zavaros válaszokkal szolgál csupán. Érdekesnek vélt történeti szösszenetek kedvéért szétverték (más egyebek mellett) az olvasók széles köre által méltán kedvelt Republic Commando-szériát, kissé röhejessé téve egyben a mandalor világot is, miközben csupán morzsákat használtak fel abból, amin Traviss évekig dolgozott. A Mortis-szálat és Darth Maul újabb garázdálkodásait bemutató sületlenségek mellé betársult egy kimiskárolt és hiteltelen Halálőrség-vonulat, illetve a klónokhoz való sokkal idealizáltabb és humánusabb (de leginkább csak sokkalta gyerekesebb) viszonyulás képe, amitől értelmetlenné vált azoknak a társadalomhoz és a vezetőkhöz fűződő kapcsolata is. Ezt már valószínűleg Filoniék is érezték, ezért a hányatott sorsú hatodik évadra kierőlködtek magukból egy olyan húzást, amivel végképp beletörölték a lábukat Traviss művébe: a klónok csak egy nyavalyás chip beültetése miatt voltak oly' szolgai módon engedelmesek a kritikus pillanatokban...

Nem csoda tehát, hogy a TCW részleteinek kibontakozásakor az írónő bepöccent, méghozzá nem is kicsit. Először még volt annyi bizalom, hogy megírja a felvezető mozifilm adaptációját 2008-ban; ami alapvetően nem is lett rossz, noha a RepCom-szériához mérten azért eléggé harmatosnak mondható (látványosan megmutatkozik, mit is jelent az, ha meg van kötve a szerző keze). Sőt, a rákövetkező évben az 501-esek mellett még kijött egy TCW-s tematikájú regénnyel is. Időközben azonban annyira elmérgesedett a viszony a Lucasfilm és Traviss között, hogy ’kreatív nézetkülönbségek’ okán nem kifejezetten érzékeny búcsút vettek egymástól. Ennek viszont mi, olvasók isszuk meg a levét, mert miatta az utolsó regény olyan ordító cliffhangerrel zárul, amitől legszívesebben azonnal resetelnénk a komplett animációs sorozatot (beleértve akár a néhány jól sikerült epizódot is), ha az megoldaná a problémát. Rajongói oldalról felvetődött, hogy esetleg utólag össze lehetne fésülni a kétféle sztorivonalat, de Traviss erre azt nyilatkozta, hogy noha elméletileg lehetséges volna, de egyfelől olyan izzadtságszagú lenne, hogy ehhez nem adná a nevét, másrészt meg van munkája így is elegendő, esze ágában sincs visszatáncolni. Mondjuk elnézve, mit tettek az általa részletekbe menően kidolgozott háttérrel, ez teljesen érthető.

A lényeg, hogy a Star Wars univerzumba tett kirándulása nem volt elfecsérelt idő és energia. Az Epic Games 2008-ban felkérte Traviss-t, hogy dolgozza át a Gears of War c. videojátékát irodalmi formába, amit ő szívesen meg is tett – nem keveset dobva a brand élvezeti értékén –, sőt azóta már a Microsoft-os Halo világában is letette a névjegyét (annak második kötetét, Az áradat-ot ismerve volt mit rendbehozni a sorozat renoméján), azaz unatkozni valóban nincs oka.

A magyar olvasók részére külön öröm, hogy a RepCom, ez a nagyszerű regényfolyam megjelenhetett, hiszen a menet közben felmerült ellentmondások miatt jogtulajdonosi-szerkesztői szinten ma már nem annyira preferált ez a sorozat. Témaválasztása és alapossága miatt azonban tökéletes választás mindazok részére, akik szeretik az elmélyedősebb, olykor filozofálgatósabb irodalmat, és azt, ha a történetek szereplői józan ésszel megindokolható módon, emberi érzelemvilág birtokában cselekszenek, és nem mellesleg közelebbről is megismerhetjük általuk a kedvenc univerzumunk egyes rejtettebb szeleteit is.

Karen Traviss ’Star Wars’-os regényei:

Republic/Imperial Commando-sorozat
- Hard Contact – Tűzharc
- Triple Zero – Coruscant
- True Colors – Színvallás
- Order 66 – A 66-os parancs
- 501 st – 501

The Clone Wars-sorozat
- The Clone Wars – A klónok háborúja
- No Prisoners

Legacy of the Force-sorozat
- Bloodlines
- Sacrifice
- Revelation

Novellák és elemzések (megjelentek a SW Insider számaiban, ill. egyes regényekhez fűzve; zárójelben jelezve, melyik történeti szálhoz tartoznak):
- Omega Squad: Targets (Triple Zero – Coruscant)
- In His Image (Betrayal)
- A Two-Edged Sword (Betrayal)
- Odds (True Colors – Színvallás)
- Boba Fett: A Practical Man (Sacrifice)
- Guide to the Grand Army of the Republic – társszerző: Ryan Kaufman
- The Mandalorians: People and Culture


A hazánkban megjelent Star Wars: Republic Commando-könyvsorozat borítói: