Celebration Europe programfüzet
Barta Zoltán összeállítása

A nagyobb rendezvények állandó kísérője az a programfüzet, mely az adott esemény egyik legfontosabb kronikása, és legidőtállóbb emléke is egyben. Egy ilyen kiadványnak nem árt pontosan tájékoztatni a rendezvényről, és ha lehet, minél díszesebb formában megjelenni, hiszen az ünnepi alkalom, amire szánták biztosan megér ennyit. Nos, a fenti kritériumok közül nem minden teljesült a Celebration Europe műsorfüzetével kapcsolatban, ennek ellenére mégis érdemesnek találtuk a bemutatásra.

A megjelenésének ténye nem volt titok vagy meglepetés, hiszen hetekkel a Celebration Europe előtt már nyomon követhettük a negyven évvel ezelőtti Beatles-albumra (Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Band - 1967) emlékeztető borító születését, és persze a legfontosabb információt: az ünnepség hivatalos kiadványa nem kerül kereskedelmi forgalomba, úgyhogy igazi csemegének ígérkezik. E tény elegendő volt ahhoz, hogy az ember a megszerzése mellett döntsön, bár a borító választás egy kicsit furcsának tűnik. 1977-ben is jelentek meg maradandó zenei albumok Angliában, és ezek közül bátran lehett volna választani egyet.

A helyszínen azonban kiderült, hogy a kolbász kimaradt a kerítésből. A borsos áru három napos belépőjegy megvásárlása után szembesültünk a ténnyel: a programfüzet nem ingyenes. Ez egy jókora pofon volt a rendezők részéről, hiszen 55 angol font leperkálása után ennyi volt a minimum, amit elvárhat egy rajongó. A másik szembántó furcsaság a lehetetlen formátum. A majdnem négyzet alakú kiadvány ugyanis formailag nem nagyon passzol bele a jelenlegi trendbe - hacsak úgy nem, hogy ez maga a trend, mi meg lemaradtunk valamiről - hiszen az álló formátum dívik mostanság, és talán ez illik jobban a gyűjteményekbe. Aztán ott van ár, a maga hat fontjával, és ezzel bebizonyíotta, hogyan lehet csaknem a duplája egy igényes Star Wars magazinnak.

A tartalom persze kárpótolhat, gondolhatta a gyanútlan rajongó, de az első belelapozáskor máris érhették meglepetések. A nyomdai átfutás miatt egyszerűen nem lehetett naprakész, és az első nap kapunyitásakor máris elavultnak ítéltetett. Nem szerepeltek benne ugyanis a Celebration Europe nagyágyúi, mert hát Mark Hamill és Ian McDiarmid felbukkanása azért mégiscsak megérdemelt volna egy oldalnyit, ha már olyan ritkán teszik tiszteletüket rajongói körökben. A füzetben a szokásos promóciós és a korábbi - az Egyesült Államokban megrendezett -, Celebration-ön készített fotóanyagokkal illusztrált programokat hírdették benne nagy elánnal. Ez persze nem baj, sőt, így legalább nagyobb áttekintése lehetett az idelátogatónak, mintha csak a helyszín kaotikus forgatagában kellett volna tájékozódnia. Ezt a részét viszonylag korrekten viszi a füzet, és megpróbál annyi érdekességet felmutatni, amennyit csak lehetséges.

A rendezvényen megjelenő cégek közül a legnagyobbak természetesen fizetett hírdetésekben ajánlották portékáikat. Ezek a reklámoldalak különleges színfoltjai a kiadványnak, hiszen évek múlva az ilyen hirdetésekből (is) tudjuk visszakeresni a korszakra jellemző könyvek, játékok, és egyéb gyűjtenivalók megjelenési-felbukkanási idejét.

De hát miért is érdemes a gyűjteményhez csatolni, ha már ennyi negatívumot tudtunk felsorolni vele kapcsolatban? Nos, a kereskedelmi forgalomból való mellőzöttsége igen nyomós érv lehet a begyűjtése mellett. Ezenkívül azonban a ritkasága sem mellékes szempont, mert bár tízezres példányszámban készült, ennek jelentős része idővel mégis a kukában végezi. Az elhivatott kollektorokon és évtizedes rutinnal rendelkező rajongókon kívül nem sokan tartják meg hosszú távon. Csak éppen annyi ideig, ameddig egy átlagos magazint szokás. A következő nagytakarítás-lomtalanítás végez velük...