The
Old Republic - A Birodalom vére
Képregény a Szukits Kiadótól
Havasi Máté és Barta Zoltán írása
Idén
a magyarországi Star Wars-képregények történetének mérföldkövéhez
érkeztünk. Azok után, hogy az Adoc-Semic csaknem tizennégy éven
át megszakítás nélkül foglalkozott a témával, tavaly, épp A
birodalom árnyainak első része után, a cég megszűnésével
nagyjából párhuzamosan keresztet vethettünk a sorozatra. Ez
persze sokakat hidegen hagy, mert igen, lássuk be, a kiadó minden
igyekezete ellenére sem volt képes minőséget letenni asztalra.
Legalábbis a Star Wars-fronton nem. Pedig ott aztán mindig nagyok
voltak az elvárások.
Mostantól azonban a Szukitsot nem csak a vonatkozó regények
kiadójaként tisztelhetjük: megjelent tőlük az első képregény
is, méghozzá a két The Old Republic-kötetet idéző korban
játszódó történettel.
A Sith Birodalom képviselői visszatérnek, és átfogó támadást
indítanak a Köztársaság ellen. A Sötét Tanács ezt a pillanatot
választja ki, hogy Teneb Kelnek még egy lehetőséget adjanak
a bizonyításra. Feladata egy áruló elfogása, aki magának a császárnak
a tanítványa volt, most viszont az ellenséggel keresi a kapcsolatot...
A The Old Republic-éra eddig azt a kiaknázatlan területet jelentette
a messzi-messzi galaxisban, amit most már tényleg ideje volt
feltérképezni. Egy ismeretlen közeg mindig rengeteg felfedeznivalót
tartogat, de sajnos a sablon-faktor itt is erősen rányomja a
bélyegét a kiadványra. Sőt, a képregény láthatóan ugyanazt az
utat folytatja, mint az onlie-játék. Vagyis minél több ismerős
elem bukkan fel benne, annál jobb, az átlag rajongóknak nem
kell annyit vesződniük az új szimbólumrendszer bemagolásával.
Annak idején már a Knights of the Old Republic (KOTOR)
sem volt mentes a sablonoktól, de az apróbb-nagyobb botlások
ellenére ott legalább még nyomokban érezhető volt szándék arra,
hogy valami teljesen újat is kapjunk a pénzünkért. A The
Old Republic (TOR) nem vesződik ezzel. Hiába a nagy időkülönbség,
rögtön felismerjük a birodalmi rohamosztagost, a tisztet, a
TIE-vadászt, stb,. Mintha három és félezer év alatt ebben a
galaxisban nem változna semmi. Ez persze nem a kiadó hibája,
eszünkbe sincs őket ostorozni emiatt. Hiszen amivel most rukkoltak
elő, az már egy új korszak kezdetét jelenti...
Ami először szemünkbe ötlik a 96 oldalas kiadvány kézbe vételénél,
az a minálunk ilyen vonalon egyelőre szokatlan minőségű kivitel:
az Adoc-Semic sajnos soha nem ügyelt eléggé arra, hogy jó (nemhogy
kiváló) minőségű papírra nyomjon, méghozzá keménytáblás borítóval.
Mondanom sem kell, egészen más érzés egy ilyet a kezünkben tartani,
még akkor is, ha ez magasabb árat jelent (mely azonban nem magasabb
a más kiadóknál elérhető, szintén szép kivitelű képregényekhez
képest - ráadásul a kiadótól rendelve kaphatunk is némi kedvezményt).
Hát erre is vonatkozik az, hogy mérföldkő.
A rajzstílus egyáltalán nem rossz, sőt, hangulatos és igényes,
de biztosan nem mindenkinek jön be. Viszont egy képregénynek
pont megfelelő, még a számítógépes színezés dacára sincs hiányérzetünk.
Erőteljes, kontrasztos és a látványvilág letisztultnak mondható.
A történetvezetés felemás benyomást kelt: itt-ott picit összecsapott,
és a sztori elsőre kissé kuszának érződik, viszont folytatása
következik, és erre már a gerincen olvasható sorszám is utal.
Miután a The Old Republic korszaka minálunk egyelőre
elég elhanyagolt, üdvözölhetjük a témaválasztást és várjuk a
következő epizódot, melynek megjelenése jövő tavasszal várható.
Star
Wars: A birodalom vére (The Old Republic-sorozat)
Készítette: Alex Freed, Dave Ross, Mark McKenna, Michael Atiyeh
Fordította: Szente Mihály
Szukits Kiadó, 2012
96 oldal