Star
Wars Episode I Widevision Cards - III. rész
Barta
Zoltán összeállítása
2000
áprilisában, az Episode I VHS-változatának kiadására időzítve
jelent meg a The Phantom Menace 3D Widevisonsorozat.
Tizenegy hónap alatt ez már a harmadik teljes értekű széria
volt ugyanabból a filmből! Ennek ellenére senki sem gondolta
azt, hogy túlzás lenne a forgalmazása, hiszen olyan extra dologról
volt szó, ami a kártyasorozatok történetében igen ritkán fordul
elő. (Arról nem is beszélve, hogy a Star Wars Widevision-szériák
között addig csak egy ilyen sor látott napvilágot, és az is
négy évvel korábban.) A TOPPS mindenképpen akart egy limitált
3D-s Episode I sort, és erre az egész világon nagy érdeklődésre
számott tartó videó-premiert tartotta az alkalmas időpontnak.
Ez a 3D-s sor még a hasonló 'A New Hope'-osnál is rövidebb,
hiszen mindössze 46 (!) lap segítségével meséli el a film sztoriját.
Ebben viszont nincs se cím-, se pedig checklist kártya, vagyis
ezek nem foglalják feleslegesen a drága helyet. Mert bizony
az extra izgő-mozgó lapok meglehetősen drágán kerültek forgalomba.
Egy dobozban ugyan a megszokott 36 csomag volt, de az átlagosnál
vastagabb lapok miatt egy csomagba csak két (!) kártya kerülhetett
bele.
Könnyű kiszámolni, hogy egy doboz megvásárlása esetén semmiképpen
sem jönne ki két teljes sor. (Az Episode I első és második szériája
három-három alapsort tartalmazott, tehát ha három rajongó összedobta
a pénzt, jó eséllyel mindenkinek kijött egy-egy alapsorozat.)
A 46 lapot emiatt tényleg extraként kellett prezentálni, és
itt újból az akció lett a döntő tényező. Nem véletlen, hogy
a megveszekedett gyűjtők az Episode I 3D-t tartják a megklasszabb
sorozatnak.
A rövid sorral összhangban jelentek meg az Episode I extrakártyái
is. Nagy meglepetésre beharangozónak mindössze egyetlen promóciós
lap került forgalomba, szerencsére ebből annyit gyártottak,
hogy bőven jutott belőle kis hazánkba is. A Qui-Gon-t és Obi-Wan-t
a nabooi hangárban bekapcsolt fénykarddal ábrázoló kártya sok
más újság mellett a Star Wars Galaxy Collector-ban is megjelent,
és a magazin egyik utolsó nagy dobása volt.
Az extrák közé tartozik az a két kártya is, melyeket 'Multi
motion'-ként szoktak emlegetni. A látványos mozgásokat reprodukáló
lapok méltán váltak a gyűjtemények becses darabjaivá, viszont
az alkalmazott technológia miatt a sok fázisból összerakott
kártyák képét sajnos itt nem tudjuk bemutatni.
Az 'A New Hope' 3D-nél már felmerültek bizonyos technikai
(karcolódási) problémák, melyekért rengeteg kritikai érte a
TOPPS-ot. Valószínűleg ez is közrejátszott a széria lapszámának
drasztikus csökkentésében, és a csomagonkénti két lapos kiszerelés
korlátozásában. Az egyébként rendkívül érzékeny felülettel gyártott
kártyák így nehezebben karcolódtak, és ezzel sok bosszúságtól
kímélték meg a vásárolókat. Állítólag bizonyos mértékig sikerült
úrrá lenni az idegesítő foltosodáson is, ami szintén zavarólag
hatott azok számára, akik nem laboratóriumi körülmények között
tárolták a gyűjteményüket.
De a viccet félretéve ez a széria akármennyire is sikeres volt,
már csak kevesen engedhették meg maguknak, hogy összegyűjtsék.
A bontott állapotban is egyre drágábbá váló sor a mai napig
is meggondolásra késztetheti a kisebb pénzű kollektorokat, főleg
azokat, akik Amerikán kívül probálják megszerezni a hőn áhított
3D-s sort. Sajnos
ennek ellenére a Widevisoin sokat vesztett varázsából. A TOPPS
a második és harmadik részes kiadásokat már nem favorizálta
annyira, mint a korábbiakat, és ez bizony a Star Wars Widevision
lassú kimúlásához vezetett...
<<<
Episode I Widevision Cards első sorozat
<<<
Episode I Widevision Cards második sorozat