|
AT-AT
Imperial Walker Colossal Pack (2005)
A
legnagyobb
Miniatures figura - magyarul
Barta Orsolya és Barta Zoltán összeállítása
A
Star Wars Miniatures-sorozat talán leglátványosabb kiegészítője
a 2005 novemberében kiadott AT-AT Imperial Walker Colossal
Pack. Táblás játékhoz ekkora figurát még nem igazán dobtak
piacra, és ebből látszik, hogy a készítők törekedtek a méretarányos
megjelenítéshez. Ez a Colossal Pack új dimenziókat
- majd később új kiegészítőket - nyitott a Miniatures-játékok
kedvelőinek ahhoz, hogy újra és újra átéljék egyik kedvenc csatájuk
eseményeit. (A cikk végén letölthető az AT-AT Colossal Pack
magyarra fordított kártyája és szabálykönyve, mely elég sokat
elárul a rendhagyó kiegészítő képességeiről.)
A
kialakítás lenyűgőző. Az AT-AT Colossal Pack csomagolása
eleve betekintést nyújt a tartalomba, éppen ezért már első ránézésre
megnyeri magának a vásárlókat. (Ráadásul korlátozott példányszámú
darabról van szó, tehát a gyűjtők sem járnak rosszul.) Az átlagos
Miniatures-figurákhoz és járművekhez szokott rajongók is elismerik
mennyire jól eltalált a lépegető külseje. Egyetlen hátrányként
azt emlegetik fel, hogy a jármű elemei nem mozgathatóak, de
hát ez az összes többi Miniatures figurára és járműre sem volt
jellemző, miért pont ez lenne a kivétel. (Hozzá kell tennünk,
ha egyszer kivételt tennének, akkor a gyártónak folyamatos kompromisszumokat
kellene kötnie a későbbi megjelenések miatt is, ezért tehát
logikus, hogy nem mentek bele ilyen engedménybe.)
|
|
|
A
Colossal Pack a 35x40 cm-es (!) lépegető mellett tartalmaz
egy küldetésleírást, valamint egy kétoldalas térképet, meg persze
az AT-AT az átlagosnál kétszer nagyobb stat-kártyáját. (Ezen szerepelnek
a jármű adatai és képességei, melyek a játék során használhatóak.)
Ez így viszont még kevés az üdvösséghez, hiszen a csomagban az
AT-AT mellett nincsenek egyéb olyan figurák, melyekkel lejátszható
lenne mondjuk a Hoth-i csata. Éppen ezért számít a Colossal
Pack kiegészítőnek és nem pedig önálló játéknak. Aki tehát
be akarja vetni, nem árt ha rendelkezik a csatához szükséges figurákkal,
hogy össze tudja állítani a saját csapatát. Persze ilyenkor már
csak az a kérdés, hogy egy ilyen lépegetővel szemben, aminek elképesztő
tűzereje és az átlagosnál erősebb páncélzata van, lehet-e bárkinek
is esélye egy csatában?
De
egyáltalán milyen képességekkel rendelkezik ez a monstrum? Nos,
az a kártyáról is kiderül, hogy az AT-AT 300 (!) életerő ponttal
bír, vagyis nem könnyű megsemmisíteni. Emellett egy körben hatszor
lehet aktiválni, melyből négyszer mozgásra, kétszer pedig lövésre
van lehetőségünk. A lövéseket nehéz és közepes lövegekkel eszközölhetjük.
Az előbbi esetében ha mellé lövünk, akkor is sebezhetjük az ellenfelet
- és a vele szomszédos karaktereket -, és az ikerlövegek miatt
mindkét aktiváláskor kétszer támadhatunk. Szerencsés esetben így
elég hamar rommá lőhetjük a védelmet, és ha az ellenségnek nincs
ideje kitámadni, akkor bizony gyorsan eldől a csata sorsa.
A
kártyához járt egy Counter Sheet is, mely az aktiválások számlálását,
valamint a térképen található tornyok sérülésének mértékét lettek
hivatottak jelölni. Ezt persze nem kötelező használni, de valami
hasonlót mindenképpen alkalmazni kell, mert a sokadik körben az
egyre bonyolódó hadállás miatt a játékosok biztosan elveszítenék
a fonalat. |
|
A
felsorolt előnyök mellett azonban az AT-AT is rendelkezik bizonyos
korlátokkal. Egyrészt a mozgás közben csak egy irányba tud haladni.
Kitérés, fordulás vagy egyéb más manőver nem lehetséges vele.
Tüzelni kizárólag a homloktere előtti célpontokra képes, magyarán
oldalról és hátulról nyugodtan támadható. Emiatt persze gyalogsági
fedezetre van szüksége, ami jelentősen megoszthatja a birodalmi
csapat irányítójának figyelmét. Hósiklóval a jó öreg vontatókábeles
trükkel egy-egy körre megbénítható, de ez csupán a mozgását korlátozza,
a rombolóerejét nem. A páncélzata pedig képes csökkenteni a sebzés
mértékét, kivéve, ha fénykarddal támadják. Ja, és a mindent eltaposó
hatalmas fémlábakról ne is beszéljünk, amiknek nem számít a nehéz
terep, az alacsony fedezék és a lövészárok. Egyszerűen átgázol
mindenen, ami az útjába kerül.
Ezek
után hogyan lehet ellene felvenni a harcot? Egyetlen módszer a
gyors ellentámadás. Szimplán meghúzódni a fedezékekben - a fentiek
ismeretében - felér egy öngyilkossággal, ezért inkább egy lendületes
vágtával az oldalába kell kerülni a lépegetőnek. A támogató birodalmi
gyalogsággal ugyanis könnyebb hadakozni, és ha a védekező fél
rendelkezik legalább egy hósiklóval, a gyorsaságára alapozva sikeresen
megakasztható az AT-AT előrenyomulása. Biztos recept persze nincs
ellene, de próbálkozni érdemes.
Az
AT-AT nemcsak támadásra, de csapatszállításra is alkalmas. A hivatalos
leírás szerint 16 közepes méretű, vagy ehhez mérten arányosan
kiszámolt értékű kicsi, nagy és óriás karaktert képes szállítani.
(Ez persze csak jelképes, ugyanis a lépegetőt nem lehet kinyitni,
emiatt a szállításra szánt karaktereket időlegesen el kell távolítani
a térképről.) A csapatok ki- és bepakolására külön aktíválást
kell felhasználni, és ilyenkor az AT-AT gyakorlatilag kimarad
a harci cselekményből. A bepakolt karakterekkel támadni nem lehet,
és ők sem támadhatóak, de ha az AT-AT megsemmisül, a benne tartózkodók
automatikusan vele haláloznak. Egyébként a Colossal Pack-hez
mellékelt önálló szabálykönyvben részletes - magyarán kellőképpen
szájbarágós - leírásokat találhatunk a harc közbeni lehetőségekről.
|
|
|
A
csomag tartalmazza a Hoth-i csata helyszínének két részre osztott
pályáját. Ezt két külön oldalon oldották meg, vagyis ha úgy tartja
kedvünk, akkor egy hosszabb lélegzetű küldetést is összehozhatunk
a külső védelmi vonalaktól a pajzsgenerátor előteréig. Ebben az
esetben persze alapból el kell felejtenünk a 100 pontos csapatösszeállítási
határt, hiszen a lépegető önmagában 200 pontos(!) és akkor mellé
még nem is raktunk semmilyen támogató egységet.
A
Colossal Pack megjelenésekor a felkelőkhöz még nem adtak
ki lövegtornyokat, éppen ezért a védelmi vonalat egy sajátságos
megoldással varázsolták teljessé. Az elhárító tornyokat egyszerűen
berajzolták, és egy külön szabályrendszert alkottak hozzájuk.
Ezt úgy határozták meg, hogy saját pontértékkel rendelkezzenek,
valamint lehetőség legyen a javításunkra. (Ugyanez a helyzet a
pajzsgenerátorral is, azt leszámítva, hogy azt nem lehet javítani.)
Érdemes megemlíteni, hogy az egyik torony értékeit, mely egy későbbi
sorozatban kiadásra került, a Colossal Pack-ból emelték
át. Ha tehát valaki manapság szeretne játszani ezzel a csomaggal,
a térképeken feltüntetett tornyokat egyszerre használhatja az
utólag megjelentekkel. És ez bizony egy kis esélyt jelenthet a
felkelők számára. (A illusztrációként bemutatott képen az új tornyot
a térképen találhatóra helyeztük.) |
|
Az
AT-AT Imperial Walker Colossal Pack kártyája magyar nyelven letölthető
innen.
Az
AT-AT Imperial Walker Colossal Pack szabálykönyve magyar nyelven
letölthető innen.
|
|
|