|
Star
Wars Miniatures - Knights of the Old Republic
Barta
Orsolya írása
Bár
a KOTOR-játék már nem egy új darab, mivel 2003 novemberében jelent
meg, érdemes azonban mégis egy pillantást vetnünk rá és összehasonlítani
a Star Wars Miniatures játék 2008-as kiadású Knights of the
Old Republic elnevezésű sorozatával. Akik már játszották
a video-játékot, azok tudják, hogy a sztori 4000 évvel a Yavin-i
csata előtt játszódik, és bár a Köztársaság és a Jedi rend már
létezik, mégis sokban különbözik az a korszak a Birodalom és a
Felkelés korától.
A
Miniatures-sorozat 60 figurát tartalmaz, csak úgy, mint szinte
az összes többi sor, leszámítva a legújabb, Clone Wars-sorozatot,
ami csak 40 figurából áll. A KOTOR sor természetesen a Régi Köztársaság
korának karaktereit tartalmazza a legnagyobb számban, de emellett
megtalálható benne néhány szereplő mind a régi, mind az új filmtrilógiából.
A sorozatba persze nem csak a két KOTOR játék, hanem a KOTOR képregények
néhány ismertebb karaktere is belekerült, mindazonáltal, ha végignézzük
a listát, feltűnhet, hogy azért ez a sor nem teljes. Hiányoznak
belőle olyan főkarakterek, mint Bastila Shan, Canderous Ordo,
és leginkább Darth Revan. Ennek az az oka, hogy a Régi Köztársaság
korának néhány karakterét a Wizards már korábbi sorozatokba is
becsempészte, viszont a Knights of the Old Republic volt
az első olyan, ami direkt erre a korra lett kihegyezve. Ez pedig
valószínűleg azért csak most lett aktuális, mert amikor 2003-ban
megjelent az első KOTOR video-játék, a Star Wars Miniatures-játék
még nem létezett, mivel egy évvel később, 2004-ben indult. Ekkor
nyilván nem lett volna szerencsés egy Expanded Universe sorral
kezdeni, így az elsőként és másodikként megjelent sorozat (a Rebel
Storm és a Clone Strike) a régi trilógia, illetve
az Episode I és II korával foglalkozott. 2005-ben aztán jött a
Revenge of the Sith, így adva volt az újabb sorozat. Viszont ugyanebben
az évben került a boltokba a Knights of the Old Republic II
- The Sith Lords video-játék is, és mivel óriási sikere lett,
felkeltette a Wizards érdeklődését. Mivel ez a video-játék alapvetően
nem akció játék, sokkal inkább az úgynevezett D20-as játék PC-re
illetve konzolokra adaptált változata, nem jelentett túl nagy
gondot átültetni, vagy inkább visszaültetni a valódi D20-as játékok
közé. (D20-as játékoknak nevezzük azokat a játékokat, amiket a
20 oldalú dobókockával kell játszani.) Bár a video-játék verzióban
ez annyira nem szembetűnő, mivel a "dobálást" a gyakorlatban
a számítógép végzi, azért gondolom többen emlékeznek még a fejleszthető
tárgyakra, vagy a fegyverekre, amiknek a felszerelés opcióban
elolvashattuk a sebzését, a kritikus találat értékét és hasonló
efféléket. Az ilyen tulajdonságok és képességek a Miniatures játékban
a karakterkártyákon találhatóak meg és a támadásoknál igenis dobnunk
kell a kockával és szorgosan összeadogatni a támadáspontot a lehetséges
bónuszokkal, aztán ezt összehasonlítani a célpont védekezésével,
hogy kiderüljön, eltaláltuk-e egyáltalán a kiszemelt ellenséget.
Nos,
az első olyan Miniatures sorozat, melyben a kiadó már meg merte
kockáztatni a Régi Köztársaság és a Sith frakció szerepeltetését,
a 2006 júniusában megjelent Champions of the Force volt.
Ebben, míg a Régi Köztársaság színeiben Bastila Shan
volt az egyetlen egyedi karakter, addig a Sithek között már megtalálható
volt Darth Malak, Darth Nihilus, Exar Kun, természetesen
a névtelen sith katonák mellett. Érdekes módon, bár a video-játékban
HK-47, Darth Revan testőr-, protokoll- és orgyilkos
droidja, a karakterlapja alapján egyértelműen "gonosz",
ha lehet ezt egy droidra mondani, a Champions sorozatban a fringe
frakcióba került, úgyhogy bármelyik csapatba beválogatható, még
akár egy szeperatista csapatba is, ahol sok droidokra ható parancsnok
karakterrel lehet megtámogatni. Érdemes megemlítenünk a 30-as
sebzését, és a 20-as sebzésű lángszóróját, amik nagyban hozzájárulnak
az ellenség megtizedeléséhez.
|
|
Ezzel
szemben Bastila, aki a video-játék folyamán alávaló
módon csatlakozik Malakhoz, és csak a mi hosszú és türelmes győzködésünk
eredményeképpen áll vissza a jó oldalra (ha egyáltalán visszaáll),
a Miniatures-ben egyértelműen a Köztársasághoz tartozik. Hasonló
furcsaságokkal más szereplők esetében is találkozunk. Bastila fő
képessége a csatameditáció át lett mentve a Miniatures-be is, mégpedig
olyan módon, hogyha a játék folyamán bármikor 2 Erőpontért befejlesztjük,
a skirmish végéig egy plusz parancsnoki hatással gazdagodik a karakterünk,
mégpedig azzal, hogy ha szövetséges karakterek össztüzelnek, a +4
bónuszon felül még +2 támadási bónuszt kapnak, ráadásul az ellenfél
már nem képes össztüzet használni. A másik Erőképességével, az Erő
bátorsággal szintén a szövetségeseket segítő parancsnoki hatást
kapunk a játék végéig. Az egyetlen dolog, amit indokolatlannak tartok,
az a 110-es életpont, ami a többi főkarakter életével összehasonlítva
azért kicsit magas. |
|
A
következő Miniatures-sorozat, a Bounty Hunters tartalmazta
Calo Nord-ot, a hírhedt fejvadászt, akit nekünk
kell likvidálni a video-játékban. A sorozat figurája életpont tekintetében
nincs túlságosan eleresztve, a 60 pont elég gyorsan el tud fogyni,
ha nagyobb tömegbe kerülünk. Van viszont egy figyelemre méltó képessége,
ez pedig az 'Avoid Defeat', vagyis a halál elkerülése. Ezen képessége
segítségével elég sokáig életben tarthatjuk, ha elég ügyesen dobálózunk
a kockával. |
|
A
KOTOR-rajongóknak szerintem egyik, ha nem a legnagyobb kedvence,
Darth Revan 2007-ben jelent meg a The Force
Unleashed sorozatban, egyedüliként képviselve a Régi Köztársaság
korát, de persze a Sithek színeiben. Ez szintén egy érdekes eset.
Eredetileg, ahogy a video-játék folyamán kiderül, Revan egy nagyon
képzett Jedi volt, némi heves vérmérséklettel megáldva, aki nem
tudta tétlenül nézni, hogy a mandalorok megállíthatatlanul pusztítják
a Köztársaság bolygóit. Ezért hadsereget szervezett és egyik győzelmet
aratta a másik után, míg teljesen elsöpörte a mandalorokat. Sok
Jedi csatlakozott hozzá, többek között a legjobb barátja, Malak
is. Mindketten a Köztársaság hősei lettek, aztán felfedeztek valamit
(a Starforge-ot), ami teljesen elemésztette őket, Sith Lordokká
kiáltották ki magukat és megindultak a Köztársaság ellen. Csakhogy
történt egy kis gixer: a Jedik az egyik csatában átszálltak Revan
hajójára, hogy elfogják, ezt kihasználva pedig Malak tüzet nyitott
a hajóra, mondván, kényelmesebb így megszabadulni a mestertől,
mint egy tisztességes párbajban. Csakhogy Revan nem halt meg,
és egy új személyiséggel megajándékozva még egy esélyt kapott,
hogy a jó oldalon maradjon. Itt kezdődik a Knights of the Old
Republic játék, és nekünk megvan a lehetőségünk, hogy bármelyik
oldalon befejezzük. Ha a jó oldalon maradunk, megkapjuk a Dicsőséges
Kereszt érdemrendet és mindenki boldog, ha viszont átállunk a
sötét oldalra, természetesen megkaparintjuk a Csillagkohót és
ténylegesen elsöpörjük a Köztársaságot. A fejlesztők úgy oldották
meg a második részt, hogy bárhogyan is fejeztük be az elsőt, onnan
tudjuk folytatni, tehát végül is megvan a folytonosság. Így persze
érthető, hogy miért lett akkor a Miniatures karakter is Sith,
de azért gondolom sokan a jó oldalon fejezték be az első játékot,
ezután pedig kicsit furcsa Revant újra Sith színekben látni.
Revan karakterét elég nehéz lehetett átültetni a miniatures-be,
néhány alapvető dolgot azonban a táblás játék átvett a video-játékból.
Ott ugyanis többször emlegetik, hogy Revan mekkora stratéga volt,
és nicsak a Miniatures-karakter egyik különleges képessége a 'Master
Tactician', ami ez esetben azt jelenti, hogy hacsak nem 1-et dobunk
kezdődobásnak, mi döntjük el, hogy melyik csapat kezd. Ezen felül
egy parancsnoki hatása is van, ami utalhat az eredeti játékra,
ez pedig az, hogy a csapatában lévő nem egyedi droidoknak támadási
bónuszt ad, valamint a kezdődobás után egy droid karaktert körön
kívül aktiválhat. Ez elég homályos, de ha visszaemlékszünk a játék
végén a Csillagkohó harci droidjaira, talán arra lehet valamiféle
utalás. A többi képessége nem kapcsolódik a video-játékhoz, de
ez nem is csoda, hiszen mivel végig mi irányítjuk és fejlesztjük,
a külseje és a képességei játékosonként változnak.
|
|
Canderous
Ordo, a mandalor zsoldos a Legacy of the Force
sorozat darabjaként jelent meg a mandalorok színeiben. Itt megint
beleköthetünk kicsit a Miniatures szabályaiba, ami már a szabálykönyv
legelején igen nyomatékosan megjegyzi, hogy a különböző frakciókat
tilos keverni, leszámítva a fringe oldalt. Viszont ha külön fringe-csapat
is helyet kapott a partiban, akkor már velük sem bővíthető a többi
csapat. Ehhez képest Ordo a videó-játékban végig a mi oldalunkon
harcol, kezdetben a Köztársaság oldalán, és ha átállunk, akkor sem
hagy el minket. Így tehát elvileg a Miniatures játékban is simán
beválaszthatjuk akár a Régi Köztársasági, akár a Sith csapatba is.
120-as életpontjával, +10-es regenerálódó képességével egy igen
erős karakternek számít, a 30-as sebzésről nem is beszélve, ami
szintén összhangban van a videó-játékban megismert karakterével.
Ha tiszta mandalor csapatba rakjuk és megtámogatjuk mondjuk egy
mandalor kapitánnyal, aki parancsnoki effektben iker támadást ad
az alárendelteknek, máris kiszámolhatjuk, hogy sikeres dobások esetén
összesen 180 pontnyi sérülést okozhatunk, amit bizony nem sok karakter
képes túlélni. És mindezt egy fordulón belül. |
|
Ezzel
el is érkeztünk a tulajdonképpeni KOTOR Miniatures-sorozathoz, amiben
a KOTOR játék többi főszereplője megtalálható. A sor 3-as számú
tagja Carth Onasi, aki a videó verzióban a játék
elejétől velünk van, és ha a jó oldalon fejezzük be, végig mellettünk
is marad. Az eredeti sztori szerint inkább lőfegyver specialista,
de én például simán átképeztem közelharcos karakterré és nem is
teljesített rosszul. Nos, a Miniatures-beli karakter az eredeti
verziót követi, vagyis lövész, de sajnos mindössze 70 életpontot
kapott, ami mondjuk Bastila 110-ével összehasonlítva elég gyérnek
tűnik. Különleges képességei között a legértelmetlenebb a Pilot
képesség, ami lényegében megegyezik a ROTS sorozatban a klónok Order
66 képességével, annyiban, hogy ezen képesség önmagában nem ér semmit,
csak abban az esetben, ha tudunk mellé egy olyan karaktert rakni,
akinek a parancsnoki effektje pilótákra érvényes. Ilyen viszont
a Régi Köztársasági karakterek között egyenlőre nem jelent meg,
e nélkül pedig ez a képesség értelmetlen. Wedge Antillesnek ugyan
van a pilótákra ható parancsnoki képessége, csakhogy ő 4000 évre
van a Régi Köztársaságtól. Carth egy Industrial Repair 10 nevű képességgel
is rendelkezik, vagyis állványos fegyverű karaktereket képes javítani,
de ezt megintcsak nem tudom hova tenni, mivel a videó-játékban erre
semmiféle utalás nem volt. |
|
Az
első KOTOR játék többi főszereplője, a két Jedi, Jolee Bindo
és Juhani, valamint a Mission Vao - Zaalbar
páros és T3-M4 mind a fringe-ek között kaptak helyet
a Miniatures-sorban. A droidot és Mission-éket megértem, de szerintem
Juhani és Jolee helye abszolút a köztársaságiak között lenne. Igaz
hogy a videó-verzióban Juhani az első találkozás alkalmával éppen
ketté akar minket hasítani, viszont, ha képesek vagyunk visszaállítani
a jó oldalra, egy hűséges és nagyon erős Jedi védelmezővel gazdagodik
a csapatunk. Sőt olyannyira a világos oldal elkötelezettje lesz,
hogy végül, ha mi áttérünk a sötét oldalra, kénytelenek leszünk
megölni. A Miniatures-ben 80 életpontot kapott, ami nem is rossz;
a képességei között megtalálható a 'Deadly Attack', vagyis támadáskor
nála a 19-es és a 20-as dobás is kritikus találatnak számít. Ez
kiegészítve a 'Vicious Attack'-kel, ami a kritikus találat esetén
háromszoros sebzést ad kétszeres helyett, elég veszélyessé teszi
még egy Darth Malak kaliberű karakter számára is, akinek szerencsés
dobással simán leviszi a fél életét. Az Erő képességei között megtalálható
a 'Sith rage', ami jól illik a videó-játék beli heves kirohanásaihoz. |
|
Jolee
kicsit más, mivel, bár ő szürkének vallja magát, mégis a jó oldal
elkötelezett híve. A Miniatures-játék csoportbesorolása folytán
viszont, sajnálatos módon akár a Sithek közé is beválogathatjuk.
Juhanihoz hasonlóan ő is 80 életponttal bír, és az Erőképességei
között megtalálható a kábítás, ami egy körre megbénítja a célpontot.
Sajnos azonban ez a képesség 11-es dobással védhető. Érdekes, hogy
bár a videó-játékban Jolee Jedi Tanácsos, így zöld fénykardja van,
a Miniatures sorozatban mégis kék kardot kapott. |
|
T3-M4,
a KOTOR játék R2-D2-ja viszont a videó-verzióbeli képességeiből
csak az 'Override'-ot kapta meg a Miniatures-ben, vagyis az ajtó
nyitás és zárás képességét. Emellett 20-as sebzésű lángszórót is
használhatunk a hagyományos, 10-et sebző alaptámadás helyett.
Mission
szintén érdekes, mivel a Miniatures-ben egyértelműen közelharcos
karakter, 60 életponttal, pedig a videó-verzióban bizony elég gyengécske
volt. Én személy szerint Taris után már nem is nagyon használtam.
Képességei között természetesen megtalálható a 'Stealth' (Rejtőzködés)
és a 'Door Gimmick', vagyis a zárfeltörés.
Zaalbar-nak
igazából nincsenek nagyon extra képességei, ami miatt használható
lehet, az a 100 pontnyi élete, és a szomszédos ellenségek elleni
30-as sebzés. |
|
|
|
Darth
Malak első verziója a Champions of the Force
sorozatban jelent meg több Sith Lorddal egyetemben és azon karakterek
közé tartozik, akik már több különböző kiadást is megértek. Ez
igen figyelemreméltó, mert a többször kiadott karakterek 99%-ban
a filmes szereplők közül kerülnek ki. Arra már a Revenge of the
Sith-es írásban is kitértem, hogy a többször megjelenő karakterek
némiképp fejlődni is szoktak, ez történt Malak esetében is; ha
összehasonlítjuk a 2006-os és a 2008-as változatát, azt látjuk,
hogy a 2008-as valamivel erősebb, több képessége van, megújulnak
az Erőpontjai a játék során, használhatóbb a parancsnoki effektje
és ami a legjobb, az erősebb verziója kevesebb pontot ér! Mindkét
karakter legnagyobb gyengéje azonban, hogy semmiféle védekező
képessége nincs, ezért könnyű célponttá válik, ha nem rendelünk
mellé védő karaktereket.
|
|
A
főkarakterek mellett a KOTOR videó-játék természetesen bővelkedett
szörnyekben is. Ezek közül kettő került bele a Miniatures sorba,
a tarisi rakghul és korribani shyrack.
A rakghul, bár csak 30-as életű, mégis jó szolgálatot tehet, leginkább
a rakghul kór nevű képessége miatt. Ez egyrészt +10 sebzést ad
az élő karakterekkel szemben, másrészt, ha a támadás alatt a célpont
meghal, egy újabb rakghult rakhatunk fel a táblára az elhullott
ellenfél helyére. Egyszerű ellenséges katonákból ilyen módszerrel
elég gyorsan egy rakghul szakaszt tudunk kiállítani.
A
shyrack egy repülő, félig rovar, félig madár-szerű lény. Bár nem
túl nagy méretű, a miniatures-ben mégis Huge karakternek számít,
vagyis 9 négyzetnyi helyet foglal el, szerintem teljesen indokolatlanul.
Ráadásul 70 életpontot és 20-as sebzést kapott, ami összehasonlítva
mondjuk Carth Onasi 70 élet- és 10 sebzéspontjával szintén túl
felértékeltnek tűnik. A videó-játék verzióban ezeket a szörnyikéket
10-es - 20-as csoportokban lehetett irtani!
|
|
A
szörnyeken kívül kiadásra került egy halom katona is mind a Sith,
mind a Köztársasági mind a mandalor oldalról. Ezek az egyszerű katonák
élet és képességek szempontjából nagyjából megegyeznek a többi frakció
katonáival, vagyis általában 10 életpont és nulla képesség jellemző
rájuk, kivéve a mandalorokat, ahol még a legegyszerűbb katona élete
is 40 pontnál kezdődik. A sith karakterek között megtalálható a
játékból jól ismert két droidtípus is, az assault és a heavy assault
droid. Mindkettő rendelkezik Shield 2 képességgel, ami jelentősen
megnehezíti a likvidádsukat. A sima assault droid nem annyira erős,
60 életpontja van, viszont a heavy assault-nak már 110 az élete,
ráadásul dupla és iker támadást is tud csinálni, vagyis jó esetben
egy fordulóban 4x támadhat. |
|
|
|
És
végül két olyan figura, illetve karakter, akik első pillantásra
nem is tűnnek igazán ide valónak, de ha jobban megnézzük őket, kiderül,
hogy ez a két common, vagyis gyakori karakter bizony megtalálható
a KOTOR játékban, ráadásul a főszereplők között. Az Old Republic
Recruit és az Old Republic Scout a Legacy of the Force sorozatban
jelent meg, és a kiadásuk nagyon hasonló a KOTOR II játék néhány
főbb szereplőjéhez: nevezetesen, ezek a karakterek nincsenek egyediesítve,
alig van életük, különleges képességek tekintetében sem állnak valami
jól, és mégis... Ha visszaemlékszünk a KOTOR játék kezdetére, amikor
új karaktert hozunk létre, három kategóriából lehet választanunk,
a katona, a felderítő és a szélhámos közül. A választott karakter
lesz végül Revan, ahogy ez a játék háromnegyedénél ki is derül.
Nos, a háromból kettő jelent meg, a Recruit (újonc) személyesíti
meg a katona karaktert, a Scout (felderítő) pedig értelemszerűen
a felderítőt. A ruhájuk egy az egyben megegyezik a videó játékból
megismert alapruhákkal, sőt, a fejüket is igyekeztek a tervezők
úgy megmintázni, hogy a játékban választható fejek valamiképpen
felismerhetőek legyenek. A bökkenő az, hogy mindkét kiadott karakter
nő, a KOTOR rajongók fele viszont meg van győződve róla, hogy Revan
férfi. Úgyhogy itt megint nem jutunk közelebb a megoldáshoz, és
persze lehet azzal védekezni, hogy ez a két kiadott figura igazából
csak két névtelen ágyútöltelék, de ahogy azt már korábbi sorozatoknál
is eljátszották a tervezők, előfordul, hogy a névtelen karaktert
szándékosan úgy mintázzák meg, hogy igenis megfeleltethető legyen
a sztori egy főbb szereplőjének. |
|
Ha
már vannak KOTOR-os karakterek, a Wizards nem hagyott minket pályák
nélkül sem. Idáig hivatalosan két Miniatures pálya jelent meg a
Knights of the Old Republic világából: a korribani Sötét Nagyurak
Völgye, és a Tarisi Alsóváros a csatornákkal. A Sötét Nagyurak Völgye
egy meglehetősen rendhagyó pálya. Az egész egy nagy üres térségből
áll, amit álló és ledőlt obeliszkek szabdalnak, a két hosszú oldalán
pedig megtalálhatóak, Ajunta Pall, Tulak Hord, Marka Ragnos és Naga
Sadow sírjának bejáratai. A sírok maguk persze már a pályán kívül
esnek, de ha valaki kedvet érez magában, még akár ki is egészítheti
az eredeti pályát a fent említett urak sírjainak alaprajzaival.
Az Alsóváros sokkal hagyományosabb; megtalálható rajta a lezuhant
mentőkabin, a kitaszítottak faluja és a csatornarendszer egy darabkája
is. |
|
|
A
KOTOR sikerét mutatja az is, hogy lelkes rajongók további pályákat
is elkészítettek a videó-játékból, amiket a netről ingyenesen le
lehet tölteni. Ilyen például Taris két másik városszintje, a danooine-i
jedi enklávé vagy a kedvencem a Leviatán parancsnoki hídjának egy
darabja, aminek az alaprajzát szinte egy az egyben a videó-játékból
mentette át a készítő. A Taris-i pályán én két dolgot kifogásolok,
az egyik, hogy a különböző helységek, mint a kantin, kórház, párbaj
aréna, stb. összenyílnak, ami szerintem értelmetlen, a másik, hogy
a készítő elfelejtett legalább egy turbóliftet beiktatni az egyik
sarokba, ami ha lenne, esetleg egy nagy játékban a város mindhárom
szintjén egyszerre lehetne játszani. Ha megnézitek a hivatalos Alsóváros-pályát,
ott megvannak a turbólifek. |
|
|
Persze
oldalakon át lehetne még elemezni a két játéktípus közötti hasonlóságokat
és eltéréseket, valamint górcső alá venni a KOTOR 2 és a KOTOR
képregények szereplőit, de talán ízelítőnek ennyi is elég. Nincs
más hátra, mint újra elővenni a videó-játékot, aztán kipróbálni
a Miniatures verziót is.
|
|
A
Knights of the Old Republic játék első részében szereplő fő- és
mellékkarakterek a Miniatures-sorozatban: |
OLD
REPUBLIC
Bastila Shan - Champions of the Force 1/60
Carth Onasi - Knights of the Old Republic 3/60
Old Republic Captain - Knights of the Old Republic 7/60
Old Republic Commander - Champions of the Force 5/60
Old Republic Guard - Knights of the Old Republic 8/60
Old Republic Recruit - Legacy of the Force 2/60
Old Republic Scout - Legacy of the Force 3/60
Old Republic Soldier - Champions of the Force 6/60
SITH
Darth Malak - Champions of the Force 11/60
Darth Malak, Dark Lord of the Sith - Knights of the Old Republic
13/60
Darth Revan - The Force Unleashed 1/60
Elite Sith Trooper - Knights of the Old Republic 15/60
Sith Assault Droid - Champions of the Force 15/60
Sith Guard - Knights of the Old Republic 17/60
Sith Heavy Assault Droid - Knights of the Old Republic 18/60
Sith Operative - Knights of the Old Republic 20/60
Sith Trooper - Champions of the Force 16/60
Sith Trooper - Champions of the Force 17/60
Sith Trooper Captain - Knights of the Old Republic 21/60
Sith Trooper Commander - Champions of the Force 18/60
FRINGE
Calo
Nord - Bounty Hunters 23/60
HK-47 - Champions of the Force 57/60
Jolee Bindo - Knights
of the Old Republic 43/60
Juhani - Knights of the Old Republic 44/60
Mission Vao - Knights of the Old Republic 47/60
Rakghul - Knights of the Old Republic 48/60
Shyrack - Knights of the Old Republic 49/60
T3-M4 - Knights of the Old Republic 51/60
Zaalbar - Knights of the Old Republic 53/60
MANDALORIAN
Canderous
Ordo - Legacy of the Force 54/60
Mandalorian Commando - Knights of the Old Republic 57/60
Mandalorian Marauder - Knights of the Old Republic 58/60
Mandalorian Scout - Knights of the Old Republic 60/60
Mandalorian Trooper - Legacy of the Force 56/60
|
|
|