Return of the Jedi matricás-hátterek
Barta Zoltán összeállítása

A Return of the Jedi bemutatója idején a filmsorozat a sikereinek csúcsára érkezett. A rajongók már kíváncsian várták, miféle érdekességekkel szolgál majd az új rész, és főleg, milyen gyűjtenivaló sorozatokat lehet megvásárolni a filmmel kapcsolatban. A matricás hátterek is ezek közé tartoztak. Az alábbiakban bemutatásra kerülő, a skóciai Thomas Salter Ltd. által kiadott széria is a korábbiaknál nagyobb terjedelemben lett kivitelezve. Mivel a matricákat sikerült felragasztás nélkül megőrizni, könnyebb dolgom van, hiszen sérülések nélkül maradtak meg az utókór számára.

A Thomas Salter-sorozat többféle méretben került a boltokba. Small Pack, Large Pack, Small Box, Large Box. Ebben a szériában viszont elég feltűnő, hogy mindösszesen két helyszínnel foglalkozik: Tatooine (Jabba palota és Sarlacc verem) valamint az Endor (Ewok falu és a felszíni csata) Ennek talán az lehet az oka, hogy a háttérkészítők szemében a többi helyen nem volt olyan mozgalmas, és színes a cselekmény. Mert a Dagobah mocsarában mindössze négy szereplőt - és néhány ott élő állatot - tudtak volna felvonultatni. A Halálcsillagon viszont csak Darth Vader és az Uralkodó megérkezése a látványos. A vívójelenetben meg mindössze hárman szerepelnek. Az ilyen jellegű matricás hátterekben pont az a lényeg, hogy minél több szereplőt tudjanak belehelyezni a rajongók. Hibák persze itt is akadnak bőségesen. Meg-lehetősen kapitálisak, mint a korai Star Wars-os szériánál, éppen ezért néhány közülük mosolyra ingerlő. Lássuk őket sorjában.

A The Ewoks című Small Pack egy furcsán egybegyúrt jelenetet mutat be a filmből. Han Solo kikötözve várja, hogy a kis szőrmókok alágyújtsanak, de a távolban már Chewbacca integet egy AT-ST lépegetőből. Mindketten a hatérre vannak rajzolva, vagyis őket nem kell beledolgozni a környezetbe. Erre a célra ott van See Threepio, Leia hercegnő, egy biker scout(!) és néhány ewok. Az ember most nem tudja, mit csináljon. Csatajelenet nem lehet belőle alkotni, mert ahhoz kevés a szereplő. Az idillikus ewok falut sem lehet megeleveníteni, mert ahhoz még kevesebb. Ráadásul Threepio feje mintha egy utcai verekedés során deformálódott volna cipó formájúra. Mindezek betetőzéseként a falu a talaj szintjén található, vagyis nem a filmben megszokott helyén, a fák koronájának biztonságos magasságában van.

A Large Pack-ként kiadott Ewok Village ennél jóval ötletesebb. Itt csak a falu és lakói kaptak helyet, sem felkelők, sem birodalmiak nincsenek a képben. (A falu most már a megfelelő helyén, a lombok között látható.) A kis ewok-ok törzsi élete látványos elemek segítségével elevenedik meg a háttéren. Csaknem ötvenféle ewok matricáját lehet beragasztani a falu különböző pontjaira, és emellett változatos elfoglaltságok közben lehet szemügyre venni őket. A kis lények legfőképpen vadászatból élnek, éppen ezért közülük néhány éppen egy céltáblára lő íjjal. Egy másik egy elejtett állat bőrét készíti ki, egy harmadik kosarat fon, egy sokadik trombitát fúj, dobol, hintaágyban alszik, stb. Ebből a választékból tényleg összeállítható egy nyüzsgő falu. Kár, hogy egyikük sem hasonlít a filmben látott figurákra… (A későbbi Ewok rajzfilmsorozat figuráira annál inkább.)

A Jabba palotában játszódó Jabba the Hutt Small Pack-al sincs valami rendben. A trónterem lerobbant szeglete látható a képen, Jabba, Bib Fortuna és Salaccious Crumb előre megrajzolt figurájával. A környezet szegényességébe kellene beilleszteni a Max Reebo Band akkor még háromtagú társulatát, Tessek-et, az álruhás Lando-t, a fejvadász bőrbe bújt Leia-t, egy jawa-t, és az elmaradhatatlan Threepio-t, akinek most egészen egyben van az ábrázata. A beragasztható szereplők között viszont teljes hadvezéri valóságában ott feszít Ackbar admirális(?!), akit sehova sem tudnék rakni.

A Sarlacc Pit Large Pack sem jobb az előzőeknél. A hátteret úgy rajzolták meg, nehogy a karaktereket a normális helyükre lehessen tenni. A desert skiff és Jabba vitorlásbárkája olyan szögből látható, hogy a viszonylag nagyméretű matricák abszolút nem férhetnek rájuk. Ezért az egész társaságot ki kell szállítani a Tatooine homokjára, hadd harcoljanak ott egymással. Ha nagyon görcsösen akarnánk ragaszkodni a valósághoz, elgondolkodhatnánk, hová tegyük még a repülés közben ábrázolt Millennium Falcon-t, valamint a két Lambda-osztályú szállítóhajót, amelyeket szintén ehhez a pack-hoz mellékeltek. Ezek mellett Leia hercegnő Endor-i harci öltözéke és Solo kapitány hirtelen jött harciassága már fel sem tűnik.

Mindezen baklövések ellenére egy gyűjtő számára továbbra is értékes darabok lehetnek a nyolcvanas években kiadott Thomas Slater Ltd-s Star Wars-os matricás háttereket. Abban a korban nagy szükség volt rájuk, mert segítségükkel a rajongók azért mégis csak tovább tudták álmodni a galaxis legnagyobb szabású meséjét.


A Thomas Salter Ltd. által 1983-ban kiadott matricás hátterek sorozatában a következő darabok jelentek meg:

1. Small Pack: The Ewoks

2. Small Pack: Jabba The Hutt

3. Large Pack: Ewok Village

4. Large Pack: Sarlacc Pit

5. Small Box: Battle on Endor

6. Small Box: Jabba the Hutt Throne Room

7. Large Box: Ewok Village


A Jabba the Hutt és a The Ewoks small pack-ok borítója:

A Jabba the Hutt és a The Ewoks small pack-ok belső oldalai: (rákattintva nagyíthatók)

A Jabba the Hutt és a The Ewoks small pack-ok matricái:
 

A Sarlacc Pit és az Ewok Village large pack-ok borítója:
 

A Sarlacc Pit és az Ewok Village large pack-ok belső oldalai és matricái: (rákattintva nagyíthatók)