|
Artoo
és Threepio figurák
Barta
Orsolya írása
1999-ben,
amikor elkezdtem írni a Star Wars action-figurákról, még sokkal
könnyebb dolgom, volt, mint most. Elsősorban nem azért, mert akkor
még kevesebb figura volt, inkább, mert átláthatóbb volt a kínálat.
Aki valamennyire is belemélyedt már az action-figurák világába,
az tudja, hogy 1998 közepéig a Kenneré volt a gyártás-forgalmazás
joga. Ez meg is látszott a kínálaton, mivel ők leginkább a régi,
vagyis a '78-'85 között már egyszer sikert aratott sorozatot kezdték
el a megváltozott igényekhez kialakítva ismét piacra dobni. Ezen
persze nem azt kell érteni, hogy a régi figurákat dolgozták át,
hanem, hogy ők már rendelkeztek egy listával, és nem gondolkodtak
új figurákon, hanem a saját régi listájukat kezdték újra megvalósítani.
Ezért a szereplőkből nem jelent meg sok egyforma, vagy csak kicsit
különböző, a Kennernél inkább a változatosság volt a fő szempont
a bevételhajhászás helyett. Erre példa lehet a kartonok kialakítása
is, mivel 1995 és 1998 között egy sorozat, a Power of the Force
2 futott, és a kartondizájn ez alatt az idő alatt csak minimális
változáson esett át. (Nem így a Hasbro-éra alatt, amikor szinte
minden évben új sorozat kezdődik.) Ezért, ha megnézzük a Kenner
Artoo és Threepio-kínálatát, mindössze 4 (plusz 3 extra) darabot
fogunk találni, melyek közül a basic darabok ugyanazok a fajták,
mint amik a Vintage-sorozatban is megtalálhatóak. A kép 1999-től
kezd bonyolódni, amikor egyre újabb és kevésbé új kiadások születtek
a két robotból...
1978
tavaszán került a Kenner gondozásában az első 12 darab Star Wars
action-figura a boltokba, melyek között már ott virított R2-D2
és C-3PO
is. Külön nevük nem volt, mint ahogy ez általában igaz volt a
Kenner-es figurákra. A két droidot ebben a verzióban ezután többször
is újra kiadták, a kartonon mindössze a film címe változott. Az
újabb, már a Birodalom visszavág-hoz igazodó verziók, 1982-ben
jelentek meg. C-3PO ekkor a "Removable
limbs" (vagyis a leszedhető végtagok),
R2 pedig a "Sensorscope"
kiegészítő nevet kapta. Ez a két figura speciálisan a Birodalom
visszavág-ra utal, Threepio akkor esett szét, Artoo pedig használta
az érzékelőit. Ez a két figura is megjelent később Jedi-os kartonnal,
de a karton képéből kiderült, hogy melyik filmhez kapcsolódnak.
A Jedi visszatér-hez már csak egy Artoo jelent meg 1985-ben, ekkor
a "Pop-up
lightsaber"-nevű, merthogy ebbe a figurába
be lehetett nyomni egy kis fénykardot, amit aztán kilőtt magából.
Új Threepio nem készült a Jedi-hoz. Egyébként a legextrább
Artoo
ami megjelent, nem önállóan, hanem egy Set-ben, az a Droid
Factory nevű csomag tartozékaként látott napvilágot. Annyiban
különbözött a korábbi Artoo-któl, hogy teljesen szét lehetett
szedni, valamint a korábbiakkal ellentétben megvolt mind a három
lába.
|
|
|
A
Star Wars action-figura ipar 1995-ben, a THX megjelenésének az
évében kelt újra életre. Ekkorra már egy új nemzedék nőtt föl
a Star Wars-filmeken, akik legnagyobb részben kimaradtak az action-figurák
első nagy gyűjtési hullámából. A Kenner ekkor a régi jól bevált
receptet megtartva, Power of the Force 2 néven, kezdte
újra a figurakiadást. Az első sorozat itt is tartalmazta a droid-párost,
a különbség (a kidolgozáson kívül) abban volt, hogy R2-D2
ekkor három lábat kapott, míg a '78-as verzióban csak kettő volt
neki. C-3PO
ezen verziójának kétféle alváltozata sikerült, a hagyományos fényes,
a ritkább matt aranyfestékkel lett lefestve. Artoo középső lábát
fel lehet húzni a testébe, hogy ne látszódjon. Bár Artoonak ez
a legelső verziója a későbbiekhez képest még eléggé egyszerű,
mégis megért két későbbi kiadást. Az elsőt 1998-ban, amikor a
"Leia
Collection" első részébe került bele, majd
2004-ben, a "Commemotarive
DVD Collection" Episode IV-es pakkjába.
|
|
|
Ezután
a robotokra elég sokat kellett várni, hiszen legközelebb csak
1997-ben jelentek meg, de ekkor nem a basic figurák között;
C-3PO a "Purchase of the droids"
nevű Cinema Scene-ben Luke és Owen bácsi társaságában, Artoo
pedig az Elecrtonic
power FX extra sorozat tagjaként. R2 ebben
a verziójában nem arányos a többi figurához; jóval nagyobb.
Valószínűleg az elektronika miatt lett kicsit elméretezve, magát
a figurát többet nem is használták fel újra. Az elektronika
viszont időről időre feltűnik a későbbi kiadásokban. C-3PO-nak
a Cinema Scene-es változata már jóval arányosabb lett, mint
az első, '95-ös kiadás.
1998-ban
jelentek meg újra a basic sorozatban, szintén egyszerre. C-3PO
ezen új verziója a "Pull-apart
feature" nevet viseli, és hasonlóan a
'82-es eredeti változatához, szétszedhetőek a tagjai, a mellékelt
hálóban pedig össze lehet gyűjteni a darabokat. Artoo
új verziója kétlábú, és a fejéből kibukkanó
szenzor mellett még három extra karja van, amikből kettőt az
elülső részén lévő kis lyukakba lehet beszúrni, a harmadik a
testéből nyúlik ki. Ez a figura felel meg a '82-es Artoo-nak.
Mivel 1998 a Freeze Frame-ek éve volt, mindkét figurához tartozik
egy-egy diakocka. Érdekesség, hogy Artoo nem "Empire"-es,
hanem "A New Hope"-os jelenetet kapott a dián.
|
|
|
1998-ban
egy újabb extra sorozat is kiadásra került, a Millennium
Minted Coin Collection. Ez összesen 7 figurát tartalmazott,
vegyesen voltak közte már meglévő, újra kiadottak, és némileg
átdolgozottak is. Threepio
is bekerült a sorozatba, de a figura elég érdekes, ugyanis két
korábbi verzióból lett összedolgozva. A felső részét a szintén
'98-as "Pull-apart feature"-Threepio adja, az alja
pedig a "Purchase of the droids" nevű Cinema Scene-ből
lett átmentve. Az elemeket szépen lepolírozták és már készen
is volt egy új figura. Amiért mégis érdemes megemlíteni az az,
hogy egyrészt ez az első C-3PO, aminek a jobb lábszára végre
ezüstre van festve, másrészt 2004-ben először a Saga-sorozatban
a Death Star
Rescue, majd az OTC-sorozatban az ANH-jelzésű
figura ennek a '98-asnak a változatás nélküli újrakiadása.
1998 Princess Leia Collection 1 (Ez a
figura újrakiadás, eredetije fentebb látható.)
|
|
|
A
Kenner már nem tudta befejezni a régi sorozat újbóli kiadását,
mert a gyártási és forgalmazási jog közben a Hasbro-é lett.
Gondolom, hogy a két cég valamennyire kommunikált egymással,
vagy volt már egy sor terv, mert a hiányzó, vagyis a fénykardos
Artoo a Hasbro által jegyzett első sorozatban
kapott helyet 1998 telén, akkor még Threepio nélkül. Itt Artoo-nak
megint három lába van, de mivel még egy fénykardnak is el kellett
férnie benne, a középső lába ormótlanul vastagra és hosszúra
sikerült, valamint a két oldalsó lába is nagyon hosszú. Összességében
az egész figura teljesen aránytalan. A sorozat egyébként nálunk
is kapható volt, plusz ajándékként az ún. Flashback Photo-t
tartalmazta a doboz, ami már az Episode I-ra történő lelki felkészítés
okán került a csomagba. Ekkor vette kezdetét az a figuradömping,
amit máig próbálunk követni, de egyre kevesebb sikerrel. 1999
januárjában 3 kiegészítő figura jelent meg ehhez a sorhoz, ami
az öreg Anakin és Beru néni mellett egy új Threepiót is magába
foglalt. Ő volt a "Removable
arm" nevezetű figura, ami a IV. rész
buckalakós jelenetére próbált utalni. Az arányai elég jók, ráadásul
ekkorra már szerencsére felhagytak a kigyúrt figurák gyártásával.
Ő is elég kelendő lehetett, mert 2003-ban és 2004-ben is újra
feltűnt a boltok polcain. Először a Saga sorozat "Tatooine
ambush" nevet viselő dobozában, majd
az OTC-sorozat "Commemotarive
DVD Collection" nevű pakkjában is ugyanez
a C-3PO található. (A '95-ös 3 lábú Artoo párjaként.)
A
Hasbrót nem zavarta, hogy pár hónapja már megjelentetett egy
Artoo-t, (az amúgy sem sikerült túl jól), így még 1999-ben,
de már az újabb, Commtech Chip-es sorban jelent meg az R2-D2
with holographic princess Leia. Ez a figura
is három lábú, a középső lába behúzható, rajta van a jawák által
rátett rögzítő pecek is. Újdonság, hogy most először volt hajlítható
a "bokája". Tartozéka a chip mellett egy kb 3 cm-es
Leia-hologram. Ebből a figurából két verzió készült, mivel először
egy kis kerek forgó volt a "lábfejében", amit később
egy nagyobb félkör alakúra változtattak, hogy jobban hasonlítson
a filmbeli-re. Így a kiskarikás verzió már nagyon ritka, ezért
az ára is sokkal magasabb, mint a félkörösé.
|
|
|
Aztán
végre elérkezett az Episode I-os figurák megjelenése. Szerencsére
itt nem esett túlzásokba a gyártó, ezért egy Artoo
és egy Threepio
található csak ebben a szériában. C-3PO elég vékonyka és hajlítható,
R2-ból viszont már ekkor kis rakétákat lehetett elővarázsolni,
amit viszont csak az Episode II-ban láthattunk. A középső lába
ennek a figurának is visszahúzható, de csak akkor, ha a rakéták
ki vannak tolva belőle.
A
Power of the Jedi sorozat 2000-ben ismét új Artoo-val gazdagította
a kínálatot. Igaz, hogy a "Naboo Escape R2"
bokája már nem hajlott, viszont a talpaiba igazi kerekeket helyeztek,
így ténylegesen tudott gurulni. Némileg átfestett változatával
ezután még kétszer találkozhattunk 2004-ben. Először a Saga
sorozat Hall of Fame elnevezésű szériájában, ahol a
"Tatooine
Mission" nevet kapta, majd ugyanebben
az évben az OTC sorozatban, ahol a 12-es
számot viseli.
|
|
|
2002-ben
kezdődött a Star Wars Saga sorozat, amiben először az Episode
II szereplői jelentek meg, de gyorsan elindult a korábbi filmek
karaktereinek kiadása is. Ettől a sorozattól már számozták a
figurákat, ami jelentősen megkönnyítette a beazonosításukat.
A 02-04, vagyis 2002 4. figurája C-3PO volt "Protocol
droid"-melléknévvel. Egészen ötletes
figura, a borításának az előoldali darabjai külön vannak, és
fel lehet öltöztetni a droidot. Ha a fedőpanelekre éppen nincs
szükség, a mellékelt ládában tárolhatóak. Valószínűleg az ötletesség
mentette meg ezt a figurát a sok újrakiadástól: mivel nagyon
jellegzetes és egyedi lett, mindenki felismeri, és nem veszi
meg újra.
Az
R2-D2 "Coruscant Sentry"
a 02-14-es számot viseli. Ez a figura is három lábú, ráadásul
bokában ismét hajlítható. Ha megnyomjuk a középső paneljét,
5 különböző csipogást tudunk kicsalni belőle, vagyis a '97-es
Elecrtonic power FX-es Artoo elektronikája itt tűnik fel újra,
ekkor már arányos külsőben. A droid tartozéka még két százlábú.
A csipogós Artoo eléggé sikeres lett, mivel 2004-ben az OTC-sorozatban
kiadott Dagobah-s
R2 is e figura alapján készült, bár nem teljesen
ugyanaz: az OTC-s-nek csak két lába van, más hangokat ad ki
és jócskán át is van festve. Az Episode III-nél is bejött a
csipogás, mert 2005-ben is újra megjelent az eredeti Coruscant
Sentry-verzió, ekkor 48-as számmal,
aztán 2006-ban megint, a TSC-sorozat The Greatest Battles
nevű alszériájában, ami összesen 14 figurát tartalmazott. Artoo
a 10. volt közülük. Legújabb kiadása
a 2007-es 30th Anniversary Collection, melyben a Saga
Legends "Birodalom visszavág"-os
csapatát erősíti.
|
|
|
2002-ben
az Episode II-s Deluxe-ok között egy új C-3PO jelent meg a "Droid
Factory Assembly Line" nevű csomagban.
Ez a Threepio első ránézésre nem volt túl meggyőző, mert túlságosan
műanyagnak látszik, viszont sokkal jobban megfelelt a Hasbro
igényeinek, mint az öltöztethető elődje. Egyben van, de a feje
leszedhető, ami erősen az Episode II-hoz köthető jellemzője.
A mellé adott battle droidnak is levehető feje van, így még
cserélgetni is lehet őket. A két roboton kívül a szett tartalmazott
még egy darabot a futószalagból, egy fegyvert a hozzá tartozó
lángcsóvával, és a battle droid backpack-jét. A mellékes tartozékok
nélkül Threepio már 2003-ban megjelent újra, ekkor a "Tatooine
Escape" nevű ultra-csomagban a mentőkabinnal,
aztán 2006-ban a TSC-sorozatban "C-3PO
with battle droid head" néven. (A dobozban
Threepio és a battle droid feje is benne van.) Végül 2007-ben
ugyanezen a néven a 30th Anniversary Collection Saga
Legends nevű alsorozatában, amiben egyébként csak
régebben már kiadott figurák újrakiadása szerepel.
2002
karácsonyán kezdte a Wal Mart a "Star
Wars Holiday Edition"-sorozat kiadását.
Ezek mindig karácsony előtt jelennek meg és általában egy-két
karaktert ábrázolnak karácsonyi díszletek között. A sort Artoo
és Threepio nyitotta meg. A jelenet egy híres festményt imitál:
Artoo szarvas-agancsokat hord, Threepio pedig éppen a Télapó-kosztümöt
veszi fel, a kezében egy felköthető szakáll van.
03-09-es
számú a "Droid
Factory Flight" Artoo. A korábbiakhoz
képest ez a figura óriási visszalépést mutat. Elég kicsi, a
feje túl nagy, a rakéták a lábaiból jönnek ki, amikre kis lángcsóvákat
lehet erősíteni. Ez idáig még el is menne, a két oldalsó lába
viszont egybe van öntve a testével! Ráadásul a hátából két kampó
áll ki, amire fel lehet tekerni a mellékelt zsineget. Elég kiábrándító.
Az azért mellette szól, hogy a középső lába behúzható.
|
|
|
03-21
C-3PO Tatooine Ambush (Ez a figura újrakiadás,
eredetije fentebb
található.)
2003 Deluxe Threepio Tatooine Escape (Ez
a figura újrakiadás, eredetije fentebb
található.)
A 04-05 számú R2-D2 "Jabba's
Sail Barge" ismét egy új figura volt, bár
némileg a legelső, '95-ös Artoo-ra hasonlít. Különlegessége, hogy
a feje tetején lévő ablak kinyitható és egy kis kart lehet beleerősíteni,
valamint tartozéka egy, a vállára rakható tálca. Csak a középső
lábán hajlik a boka-rész. Artoo-nak ezzel a verziójával még három
csomagban lehet találkozni. 2006-ban a "Commemorative
Episode VI - DVD Collection ROTJ"-ba került
bele, 2007-ben a 30. évfordulós "Ambush
on Ilum", valamint a "Jedi
training on Dagobah" Battle Pack-okba,
bár ez utóbbinál elég nehéz felismerni a vastag "koszréteg"
alatt.
|
|
|
2004
Hall of Fame R2-D2 "Tatooine Mission"
(Ez a figura újrakiadás,
eredetije fentebb
található.)
2004 Hall of Fame C-3PO "Death Star Rescue"
(Ez a figura újrakiadás, eredetije fentebb
található.)
2002-ben
egy X-szárnyú
vadász is megjelent, amihez kiegészítőként
tartozott egy meglehetősen idejétmúlt, kétlábú Artoo.
Első látásra valamelyik nagyon koraira hasonlít, de ha tüzetesebben
megvizsgáljuk, kiderül, hogy valószínűleg inkább több, 2000
előtti figurából lett összegyúrva.
2004-ben
véget ért a Saga sorozat. Az új, vagyis az Oiginal Trilogy
Collection apropója a régi trilógia DVD-n történő megjelenése
volt. Ezért ez a sorozat legnagyobb részben csak régi trilógiás
szereplőket tartalmaz és a sorozat nagyon sok darabja bevallottan
egy régebbi figura átfestett verziója, vagy változatlan kiadása.
OTC 04 R2-D2 - ESB (Ez
a figura újrakiadás, eredetije fentebb
található.)
OTC 12 R2-D2 - ANH (Ez
a figura újrakiadás, eredetije fentebb
található.)
OTC 13 C-3PO - ANH (Ez
a figura újrakiadás, eredetije fentebb
található.)
2004-ben azért ténylegesen új droidokkal is gyarapodhatott a
gyűjteményünk, mivel a már említett DVD-megjelenés egy exkluzív
mini-sorozatot is életre hívott, az Original Trilogy Vintage
Collection-t. Erről a sorozatról már korábbi cikkekben
is esett szó, eredetileg 12 darabosnak indult, a régi trilógia
mindhárom filmjéhez 4-4 teljesen új figurát adtak ki, ráadásul
a kartonok a replikái voltak a '78-'85 közötti Vintage sorozaté-nak.
C-3PO
a "Birodalom visszavág"-os csoportban kapott helyet,
de a kartonon a "New Hope"-os kép volt. Nagyon igényesen
kidolgozott figura, apró szépséghibája mindössze, hogy a kezei
kicsit lógnak. Egy újabb kiadása van, 2006-ban a "Commemorative
Episode VI - DVD Collection ROTJ"-ba
került bele. Artoo
is "csúszott egy filmet", neki Jedi-os kartonon van
a Birodalmas kép. Ennek a figurának nem behúzni lehet a középső
lábát, hanem kiszedni, ha éppen nem kell. Emellett két plusz
karja van és az előoldalán nyitható az egyik panel, mindhárom
talpán kerekek vannak, valamint, ha forgatjuk a fejét, kibukkan
a kis szenzor a feje tetején. Ez a figura is, bár exkluzívnak
volt szánva, többször megjelent azóta kisebb változtatásokkal.
Először 2005-ben, a szintén nosztalgikus érzéseket keltő Early
Bird Cerificate Package-ben, bár ekkor beragasztották
a kinyitható panelt és nem járt mellé kiegészítő. 2006-ban pedig
kétszer, TSC-10
számmal a Hoth-os sorban, amikor a 2002-es X-Wing tartozékait
csomagolták mellé, az Episode III Gift Pack-ba
pedig teljesen ezüstre festve került bele. A legújabb a 30th
Anniversary Collection 46-os számú, "R2-D2
with cargo net" nevű, "Jedi visszatér"-es
figurája, amiben szintén ennek a beragasztott paneles verziónak
örülhetünk.
|
|
|
2005-ben
megint új sorozat kezdődődött, a Revenge of the Sith.
07-es számmal jelent meg az első Artoo, "Slashing
Attack" néven. Mindenféle kiegészítői
vannak, valamint egy elég nagy talapzat. A festése viszont kicsit
furcsa; az alsó része sárgás, de nem egyenletesen, mintha az
összerakás előtt fújták volna le bizonyos részeit. Ezzel a figurával
is találkozhattunk azóta, mégpedig a TSC 2006-os
Heroes and Villains Collection-ben, ahol a 11-es
számot kapta. Ez egy az egyben a ROTS 07-es újrakiadása, még
a tartozékai is ugyanazok.
Threepio
a 18-as számú, ismét egyszerűen a "Protocol
Droid" azonosítót kapta. Teljesen szétszedhető,
és tartozik hozzá egy talapzat is. Jól néz ki, ezért érhetett
meg több későbbi kiadást: Még 2005-ben belekerült a Revenge
of the Sith Collector Pack-ba, 2006-ban a TSC
- The Greatest Battles sorba, ahol a 3/14 azonosítót
kapta. (Ebben a csomagban 3 különböző talapzattal lehetett kapni.)
Végül 2007-ben az "Ambush
on Ilum" nevű Battle Pack-ban, bár ekkor
a lába alsó része némileg át lett festve. Az eddigi legújabb,
a 30. évfordulós sorban megjelent C-3PO
and Salaciuos Crumb, pedig fele részben egyezik
meg ezzel a figurával, a másik felét a 2006-os ewok-trónos változat
adta.
A
Threepio with Ewok
Throne nevű figura 2006-ban jelent meg a TSC-sorozat
42. darabjaként. Ez a figura is nagyon jó, és mivel a trónon
ülnie kell, hajlíthatóak a térdei. Ebből még egyelőre nincs
újabb kiadás, legalábbis egészben... Érdekes módon a The
Saga Collection-ban nem volt olyan Artoo, ami nem jelent
volna meg már korábban.
|
|
|
2007-ben
az első film bemutatójának 30. évfordulója tiszteletére az új
sorozat a 30th Anniversary Collection nevet kapta.
Több Artoo és Threepio is feltűnik benne, de a legeredetibb
ötlet a 30 éve Ralph McQuarrie által rajzolt korai tervek műanyagba
öntése volt. Artoo
és Threepio egyben jelentek meg és a Celebration
IV exkluzív figurái voltak, de a maradékból Európába is került.
Még egyikőjük sem igazán hasonlít a "klasszikus" formájára,
de a gyűjtők polcain mindenképpen ott a helyük. Remélhetőleg
belőlük nem lesz más néven újabb kiadás.
A
30. évfordulós sorozat 04-es számot viselő R2-D2-ja
azért különösen érdekes, mert bár a figura megjelent már korábban,
a régebbi Artoo-k között mégsem találjuk meg. Ennek oka, hogy
eredeti formájában ez a robot az R4-G9
azonosítót viselte, és az Episode III-t beharandozó Sneak
Preview figurák közé tartozott. A lábait némileg módosították,
hogy a mellékelt rakétákat be lehessen pattintani. Ráadásul
párba állítható a 08-as számú Super Battle droiddal, hogy ketten
adják ki a "csendéletet". Ennek egy másik átfestett
változata a szintén 2007-es Marvel
Comic Pack, amiben Luke Skywalker lett Artoo
partnere.
30-30: C-3PO & Salacious Crumb (Ez
a figura újrakiadás, eredetije fentebb
található.)
30-46: R2-D2 with cargo net (Ez a figura
újrakiadás, eredetije fentebb
található.)
|
|
|
|