Star Wars Tombola (1997)
Barta Orsolya írása

1997-ben, a Special Edition moziba kerülésének alkalmából jelent meg a klasszikus Kinder-tojáshoz hasonló Tombola tojás, aminek mindegyike egy-egy, a Star Wars világából ismerős karaktert, járművet, vagy puzzle-t rejtett. Magyarországon is beszerezhetőek voltak ezek a kis gnóm játékok, bár csak egy-két boltban lehetett megtalálni. Aki a Kinder tojás és társai iránt jobban érdeklődik, manapság egyre többször találkozhat ehhez hasonló kiadásokkal, amelyek szintén csak egy mesefilm, vagy film figuráit rejtik. A találat gatantált, így ezek a tojások valamivel drágábbak, mint a Kinder, aminél a szerencse is közre játszik, hogy mit találunk benne.

Az űrhajók ebben a szériában is összerakhatóak voltak, a szereplőket viszont egy darabból készítették el. A gyártó nem sok gondot fordított a figurák külsejére, a legtöbbnek csak odapacsmagolt szemei vannak, ráadásul méreteikben sem arányosak, Leia pl. majdnem ugyanakkora mint Chewbacca. A járművek egy fokkal jobban sikerültek, igaz, ezek nem nagyon voltak kifestve, viszont a mellékelt matricákat rájuk ragasztva, lehetett őket némiképpen díszíteni. A karakterekből egyébként 9 féle volt. Érdekes, hogy Obi-Wan Kenobi kimaradt a sorból, helyette viszont Yoda megtalálható. A legritkább figura C-3PO, valamint Vader kardja, ami kivehető a kezéből, így az vész el a leghamarabb.

A járművek közül hatot lehetett összegyűjteni, valamint öt puzzle is a széria részét képezi. Itthon a tojásokat hármas csomagokban lehetett kapni, vagy pedig a bolhapiacon kibontva, de mostanában már nem találkozni velük. A külső csokitojást lebontva, a belső műanyag buborék is extra volt, ugyanis fekete alapon fehér pöttyös, illetve csillagos volt, szemben az akkoriban egyébként általános sárga belső tojással. Annak ellenére, hogy a figurák nem valami jól kidolgozottak, a gyűjteményeknek mégis egy érdekes színfoltját képezhetik.


A doboz


A figurák


A járművek (kettőről még nincs kép)


Az öt puzzle