Star Wars Miniatures - KOTOR Felső-Taris tábla
Barta Orsolya összeállítása

Pár hónapja kezdtük el a Star Wars Miniatures társasjáték bemutatását. A hivatalosan tavaly augusztus 19-én megjelent Knights of the Old Republic-széria már nem mondható a legújabbnak, mivel tavaly novemberben a The Clone Wars, idén március 17-én pedig az Imperial Entlanglements követte. Mivel azonban ezt a sorozatot próbáltuk részletesebben is górcső alá venni, gondoltam megpróbálkozom egy ehhez az érához tartozó pálya rajzolásával. Az ötletet maga a KOTOR-játék adta, ebből próbáltam átmenteni a pálya elemeit, és igyekeztem úgy elhelyezni az egyes épületeket, hogy minnél inkább megfeleljen annak a képnek, amivel a játékban találkozhattunk. Természetesen vannak eltérések, mivel a Miniatures-tábla méretei adottak, és ebbe a 34x22 négyzetnyi alapba kellett belezsúfolnom a videó-játék helyszíneit úgy, hogy egyrészt igyekezzek megőrizni az eredeti elrendezést, másrészt azért játszható is legyen a pálya. Remélem sikerült, és élvezetes játékokat fogtok ezen a Felső-Tarist szimbolizáló pályán játszani!

A Felső-Taris Star Wars Miniatures Map letölthető innen.

A Felső-Taris pálya, valamint néhány kép a KOTOR-játékból, az összehasonlítás kedvéért.