*

Néhány óra múlva a Colloduth körül tömörülő birodalmi flotta megkezdte a szektor elhagyását. A TIE vadászok bedokkoltak az anyahajóba, a cirkálók pedig eltávolodtak egymástól. Valamennyi csatahajó megkezdte a fényugráshoz szükséges manővereket. A Long Sword, mint parancsnoki hajó, a flotta élén haladt, néhány kisebb naszád kíséretében. Az új ’A’ osztályú csillagcirkálót személyesen az uralkodó bocsátotta Tarkin rendelkezésére. A hatalmas csatahajó az armada büszkesége volt, és a kormányzó is büszke lehetett rá. Az ék formájú cirkáló fedélzeteit a legmodernebb fegyverarzenállal szerelték fel, a hajó páratlan tűzerővel rendelkezett. A hatótávolsága pedig a kétszerese volt bármely addig épített csatahajóénak.
Tarkin, ahogy általában, most is a saját megfigyelőkabinjában tartózkodott, amivel mellesleg, mint speciális mentőkabinnal, bármikor elhagyhatta a cirkálót. Mereven üldögélt egy hatalmas fotelban, mely kísértetiesen emlékeztetett az uralkodó trónjára. A kormányzó innen szerette nézni, tucatnyi monitorán át a kinti eseményeket. Most is ezeket bámulta és elégedettséggel töltötte el a flotta látványa. A nagyobb hajók pajzsain sziporkázva tört át a távoli csillagok rideg fénye, a parancsnoki tornyok éles sziluettje szinte fénylett az éjsötét háttér előtt. A puritán kabinban egyéb látnivaló nem is akadt, de Tarkin órákig is képes volt bámulni ezt az erődemonstrációt. Hiszen az odakint felhalmozott katonai erő tükrözte leginkább az ő hatalmát. A főmonitor ekkor képet váltott, egy birodalmi tiszt feszült arca jelent meg rajta.
- Mi az, Ozzel kapitány? - kérdezte türelmetlenül Tarkin a hajó parancsnokától.
- Jelentést kaptunk, uram - kezdte a tiszt feszélyezetten. - A sullusti hiperugrót baleset érte.
Tarkin csak a fejét rázta. Ugyan, mit beszél ez az idióta? - gondolta magában. Teljesen elment az esze ennek az Ozzelnek!
- Ismételje meg, kapitány! - dörrent rá bosszúsan beosztottjára a moff.
- A sullusti hajó a Rishi ködhöz egészen közel, aszteroidának ütközött - jelentette a tiszt, nagyot nyelve. - És megsemmisült, uram.
Ozzel kapitány monitor hibának tudta be, hogy Tarkin kormányzó normálisan sápadt arca, szürkére váltott. Azután a kép el is sötétült, és a tiszt cseppet sem bánta, hogy a felettese kilépett az adásból.
Tarkin valamennyi monitorát lekapcsolta, már nem volt kíváncsi a kinti eseményekre, sőt semmi másra sem. Csak ült ott a sötét szobában némán, mozdulatlanul. Fakó szemeivel a semmibe bámult, az arca kissé rángott. Az agya persze most is lázasan járt. Micsoda árulás! - gondolta. Szörnyű árulás a Birodalom ellen, az eddigi legnagyobb. Az uralkodó ezt nem hagyja annyiban, ezért fejek fognak hullani. Többen is a fejükkel fizetnek majd! Ebben Tarkin biztos volt, mint ahogyan abban is, hogy nem az ő feje fog lehullani. Sőt szinte már látta is maga előtt a listát. A bűnösök listáját a nevekkel, kezdve az ostoba Albatannal, a Colloduth parancsnokával, aki nem volt elég körültekintő, és vele együtt az állomás biztonsági tisztjeivel. Bár az elmúlt napokban az egész állomást Tarkin emberei őrizték, ezért közülük is felelőségre kell majd vonni néhányat. De legfőként a sullustiak fizetnek majd meg. Az a navigátor, aki képes volt aszteroidamezőbe irányítani a hajót. Őt biztosan ki kell végezni, a klán többi tagjával pedig megfizettetni a kárt. Méghozzá kamatostul...
Tarkin eszelősen bólogatott, az arcszíne is visszatért, és máris nekiállt elkészíteni azt a jelentést a nevekkel.

*

A vibuti naszád kilépett a hipertérből és visszaváltott a hagyományos üzemmódba. Kido kapitány ellenőrizte a műszereket, újra lefuttatta a biztonsági rutint. Han is magához tért, kinyújtóztatta elzsibbadt tagjait. Az elmúlt órákat alvással töltötte a kényelmetlen pilótaülésben kuporogva.
- Megérkeztünk? - kérdezte a fiú a kapitányt.
- Még nem - válaszolta Kido. - A hiperhajtómű felzabálta az energiát. Ki kellett lépnünk.
- Ó, a francba! - fakadt ki a fiú csalódottan.
- Nyugalom, Han! - csitította a kapitány.- Néhány nap múlva így is elérjük az Öt Nővért. Addig is kipihenhetjük magunkat. Meg aztán csak nem olyan sürgős neked, hogy visszaadjalak Shrike-nak. Mert azt tudnod kell, nem tarthatlak tovább magamnál. Most, hogy hajóm sincs - harapta el a szót szomorkásan Kido.
- Hát, Shrike tényleg nem hiányzik - tanakodott hangosan a fiú. - De Korélia már nagyon.
- Tudom fiam. Hidd el, nekem is! De ez van - tárta szét karját Kido. - Mindenesetre addig is ennünk kell valamit. Úgyhogy körülnézhetnél hátul, hátha akad ennivaló ezen a bárkán - mondta Kido, elégedetlenül mustrálva a kalózhajót. A kadét elkapta a pillantását.
- Azért nem olyan rossz ez - kezdte Han vigyorogva. - Persze messze van az Eagle-től, de még is csak egy hajó.
- Az bizony - helyeselt a kapitány. - Méghozzá a te hajód, Han.
- De én nem úgy gondoltam - tiltakozott zavartan a fiú.
- Nincs itt semmi ’de’! - szögezte le Kido. - A hajó a tiéd, a Jedi neked adta. De azért vigyázz vele, mert odahaza nem nagyon repkedhetsz egy vibuti naszáddal! Ráadásul, most már körözik is - figyelmeztette a kapitány, és azt gondolta magában, hogy aligha hagyja majd meg Hannak a hajót a fösvény Shrike. Ezt persze a fiú is jól tudta.
- Én úgy gondoltam eladja, mintha a magáé lenne - rukkolt elő Han. - Talán a huttokat érdekli majd. Az árából pedig vehet egy kisebb szállítót, amivel elkezdhetjük, illetve folytathatjuk. Együtt - magyarázta az ifjú.
- Együtt? - kérdezte csendesen a kapitány.
- Igen - vágta rá a kadét. - Ha már elég bevétele lesz, megvehet engem Shrike-tól. Milyen jó is lenne; Kido Ferisco kapitány, és Han Solo navigátor - álmodozott a fiú.
A kapitány elmosolyodott és kissé meg is hatódott, a fiú pedig folytatta.
- Persze a bevétel, hatvan - negyven százalékban az én javamra megy majd.
Kido most már hangosan nevetett. - Ez a Solo gyerek milyen jó fiú - gondolta. - És vérbeli koréliai.
Mindketten nevettek, mint két barát, mint két koréliai. Majdnem úgy, ahogy apa és fia. Miközben a naszád az ismerős csillagok felé repítette őket.

*

A Sith templom csarnokában két sötét alak sétált egymás mellett, akár két összeforrt árnyék. Lépteik zaját elnyelte a fényes padló selyemlakkozása. Egész halkan beszélgettek, még a közelben őrt álló gárdisták sem hallották susmorgásukat.
- Jó munkát végeztél, Vader nagyúr - szögezte le az uralkodó, tényként, minden dicséret nélkül. - Nagy veszélyt hárítottál el a fejünk fölül.
- Csak egy Jedi volt, uram - bagatellizálta el a Sith Lord álszerényen.
- Ne becsüld le őket! - intette Sidious. - Lám, mire képes egyetlen Jedi is! - emlékeztette tanítványát a sullusti hajó tragédiájára az idős Sith.
- Igen, mester - hajtott fejet Vader.
- De azért ne aggódj! - súgta oda a mester. - Mert felépül az a harcállomás. Már láttam is - mondta maga elé eszelős tekintettel az uralkodó.
Vadert cseppet sem érdekelte a Halálcsillag felépülése, de úgy gondolta ideje említést tennie az észrevételéről.
- Nem elhanyagolható tény, uram, Tarkin moff felelőssége ebben az incidensben. Az önhittsége és a technikába vetett vak hite komoly szerepet játszott.
Palpatine császár, Vaderre emelte átható tekintetét, és kissé elmosolyodott.
A nagyszerű Vader lovag, lám nem elég bölcs - gondolta magában. Van még mit tanulnia. Pedig ha megértené, milyen értékes ember Tarkin! Ha tudná, milyen kevés a kormányzóhoz hasonló tehetség az Erőre érzéketlenek világában! De egyszer majd megérti, talán. Addig is pórázon kell tartania őt!
- Neked, fiam, most másra kell koncentrálnod - hűtötte le tanítványát a császár. - A te feladatod nagy horderejű, és jelenleg a legfontosabb. Gondolom, már te is érzed az Erő változásait, a távoli interferenciát, amit a Jedik keltenek.
- Igen mester - válaszolta kissé csalódottan Vader.
- Ezek a kósza igazságtevők, újra és újra feltűnnek majd, hogy ártsanak nekünk - károgta utálattal Palpatine. - Veszélyeztetik az egész Birodalmat, és a békét - mondta. Meg persze az életünket is! - de ezt már csak magában tette hozzá. - Neked fel kell kutatnod őket, és elpusztítanod mindet! Egytől egyig. - adta ki az utasítást a legnagyobb Sith Lord.
- Úgy lesz, uram - hajtott fejet Vader.
Azután tovább pusmogtak a Sithek, szövögették sötét terveiket.

*

A távoli Dagobáhn, a magányos és elszigetelt dzsungelbolygón leereszkedett az éjszaka. Sötéten és hűvösen, mint mindig. Az erdők fái között bőrszárnyú éji vadászok suhantak hangtalanul, zsákmány után kutatva. A mocsaras kis tó partján egy apró alak álldogált mozdulatlanul. Szürke köpönyegével szinte beleolvadt a leereszkedő ködfátyolba. Göcsörtös botján támaszkodva az eget bámulta, nagy átható szemeivel. Gyűrött manóarcán szomorúság suhant át, ahogy maga elé suttogta a szavakat, melyeket más nem is hallhatott.
- Ó Lanna... Hát bevégeztetett...- mondta halkan, az ősöreg Yoda.
De a szomorúsága szinte azonnal el is illant, sőt, egy enyhe mosolyt is megengedett magának, ahogy az eget fürkészte. Mert most még fényesebben ragyogtak a csillagok.