Lanna,
az elveszett (6. rész)
Rajongói novella - Írta: Markovics
László
"Mert
találkoznak azok, akiknek találkozniuk kell." - jutott eszébe
Lannának hajdani mestere, Fisto kedvenc szólása, miközben a végtelenbe
nyúló csatornában mászott felfelé. A cső csupasz fémfalába épített
fogózkodók hidegek, és csúszósak voltak. Próbára tettek volna
bárkit, aki fel akart mászni a hűtőtoronyba. Persze nem jelenthettek
kihívást egy Jedi számára.
Lanna egyenletes és töretlen tempóban mászott felfelé. Most igazán
örült annak a pár kesztyűnek, amit a karbantartóknál talált. Már
túl lehetett az út felén, szédítő mélységet hagyva maga mögött.
A csatornában szinte szélvihar tombolt, a légáramlatok hevesen
kaptak bele a Jedi nő köpenyébe, és olykor a hideg falhoz szorították
Lannát. De ez sem tartóztathatta fel őt.
A csövek erős visszhanggal verték vissza az állomás megannyi,
ide is beszűrődő zaját, és ettől még kísértetiesebbé vált ez a
sötét, sivár hely.
A Jedi csak mászott tovább. Közben gondolatai messze jártak innen,
a távoli múltban, egy másik világban időztek. Eszébe jutott Coruscant,
a főváros, ahol fiatal éveit töltötte. A Jedi templom, ahol élt.
Amikor utoljára ott járt, vagy húsz éve. Akkor ott állt a torony
tanácstermében, a Rend legnagyobb mesterei között, kihallgatáson.
Mindnyájan őt nézték, a legtöbbjük sajnálkozva, mások értetlenül.
Ők mind sokra tartották a húszas évei végén járó Jedi nőt, hisz
jól ismerték Lannát. Fiatal kora ellenére már kiharcolta a Renden
belüli elismerést, valóságos hősnek számított. Éveken át küzdött
a peremvilágokat sanyargató kalóz klánok ellen, és kivette részét
a Rancorn mutánsok megfékezésében is, több száz telepes életét
mentve meg ezzel. Egyes mesterek a tízezer Jedit számláló Rend
ötven legjobb kardforgatója között tartották számon őt, és mindnyájan
úgy gondolták, hogy egyszer nagy mester válik majd belőle. De
tévedtek. Még Yoda is. Pedig Lannában megvolt minden. Mentális
képességei túlmutattak fiatal korán, az Erő egyes dimenzióiban
a mesterekkel vetekedett a tudása. És mégis elbukott.
Akkor, húsz éve, azért állt a Tanács előtt, mert úgy döntött,
kilép a Rendből. Súlyos döntés, egy másik élet választása, egy
látszólag könnyebb életé. A Jedi-rend szigorú szabályain, konvencionális
megkötésein kívüli élet választása. S mindez egy egyszerű emberi
érzelem miatt. Az érzelem, amely átszakította a Jedi-kondicionálás
védőburkát, és elseperte a megkötéseket.
A szerelem. Lannát a fiatal Jedi nőt legyőzte ez az érzés. Szerelmes
lett egy férfiba, és úrrá lett rajta ez az elsöprő erejű szenvedély.
Többé már nem volt Jedi. Ott állt akkor a Tanács előtt, hogy búcsút
mondjon nekik, örökre.
A Jedi-rend alapköve a megértés, mások szabad akaratának tisztelete.
Elfogadták hát Lanna döntését is, és sajnálkoztak az elvesztése
miatt.
Lanna átnyújtotta nekik Jedi mivoltának szimbólumát, a fénykardot,
amely addig a mindene volt. De ekkor megszólalt Yoda, és amit
mondott, az mindenkit meglepett.
- Tartsd te csak meg a kardodat! Most elmész tőlünk, és ez rossz
- az idős mester itt kivárt, szemeit lehunyta. - De egyszer, kezedben
a karddal, még lehetsz te Jedi újra - mutatott Yoda Lannára, és
apró kezével elbocsátó mozdulatot tett. - Menj most!
Lanna megtartotta a kardot, bár nem fogta fel, mire céloz a mesterek
legnagyobbika, ahogy a többi mester sem értette Yoda döntését.
De persze elfogadták mind, hiszen az ősöreg Yoda bármelyiküknél
jobban ismerte az Erő akaratát. Lanna elhagyta a templomot és
Coruscantot. Hátat fordított a Rendnek, és egész addigi életének
is.
Hosszú évek teltek el abban a másik életben, a választottban.
S lassan megváltozott minden. A szerelem megkopott, a szabadságnak
pedig csak az árnyéka maradt meg. Háború tört ki, amely felforgatta
a galaxist, szenvedést és pusztítást hozott valamennyi világra.
Lanna, ekkor már rég nem élt az Erővel, mégis érezte a sötétség
terjedését, ahogy árnyék borult az egész Köztársaságra. Egy napon,
melyet Lanna nem felejt el soha, ismét megváltozott minden. Véget
ért a klón háború. A szenátusi ülésen bejelentették az Új Rend
megszületését. A Jediket pedig ÁRULÓK-nak bélyegezték, és egész
rendjüket pusztulásra ítélték. Lanna szinte fájdalmat érzett,
és életében talán először úgy zokogott, akár egy gyerek. Nem kellett
meditálnia és koncentrálnia sem, mert a Jedik pusztulása hangos
kiáltásként robbant az elméjébe, olyan kínnal töltve meg a lelkét,
amit még ő sem bírt elviselni.
Ezután jöttek az álmok, az intenzív látomások. Lanna nem akarta
az Erőt, de az Erő akarta őt. A galaxisban ténykedő Jedik ekkor
már nem éltek, eggyé váltak az Erővel, Lanna előtt pedig olyan
intenzitással nyíltak meg a mentális csatornák, amiről a hajdani
mesterek álmodni sem mertek volna. Lanna ismét Jedi volt, hatalmasabb,
mint valaha. És pontosan tudta, mit kell tennie. Újra magához
vette régi fegyverét, hogy ha kell, azzal tegyen igazságot az
új, sötét világban. Évekig kutatott, számtalan bolygót bejárva
kereste hajdani társait, de nem talált egyet sem. Még Jediként
is nehezére esett elfogadni a tényt, hogy talán ő a Rendjük egyetlen
túlélője. Bár néha, egy-egy rövid időre, mintha érezte volna mások
jelenlétét az Erőben, és pont Yoda villant fel ezekben a tünékeny
pillanatokban. Mintha megsúgta volna Lannának, mit kell tennie.
Az álmok mindig ugyanazt mutatták, a szörnyű építményt, a pusztítás
eleven gépezetét, valahol a jövőben...
Neki pedig meg kellett akadályoznia, hogy felépüljön.
Lanna itt a Colloduthon már megtette a dolgát, ahogyan az élő
Erő vezette tetteit, és eljött az ideje a távozásnak.
A Jedi nő felnézett, és látta már a csatorna felső peremét. A
huzat alábbhagyott, de még hidegebb lett, ahogy a hűtőkupolához
közeledett. Odafentről fehérre deresedő csövek, és vastag energiakábelek
csüngtek alá.
Lanna egyszerűbb módját is választhatta volna a kijutásnak, de
mostanra a szinteket teljesen elszigetelték egymástól. Ha harc
nélkül akart eljutni a hajójához, vagy bármilyen hajóhoz, csak
ez az út maradt. Nem akart konfliktust, mert nem akart ölni. Még
klónokat sem.
Végre felért és megpihenhetett. Szüksége is volt rá, nem csak
fizikailag fáradt el, de az Erőben is zavar támadt, amit tisztáznia
kellett. Félredobta az átnedvesedett kesztyűket, összehúzta magán
a kopott köpenyt, s lehunyta a szemét. Túl volt az út felén, talán
a nehezebbiken. Miután átmegy majd a kupolán, a hűtőcsatorna másik
csövén kell leereszkednie a megfelelő szintig, és ez órákig is
eltarthat. Előtte össze kellett szednie magát.
Kido
kapitány, Han Soloval egy apró turbólift kabinjában száguldott
a legalsó szint felé a Colloduth raktár zónájában. A liftet a
kódhengerrel tudták beüzemelni, a kis kulcs minden kaput megnyitott
előttük.
A fiúnak megakadt a tekintete kapitány csuklóján, a bilincs maradványain.
- Leszedem, kapitány - nyúlt Han a kis övtáskájába, s máris kezében
tartotta az egyik apró szerszámot.
- Ó, már el is felejtettem, szinte megszoktam - tartotta oda a
kezét Kido a kadétnak. Az ügyes fiú pedig pillanatok alatt megszabadította
a karperecektől. Közben leértek, a lift megállt, az íves ajtó
sziszegve félresiklott. A koréliaiak kiszálltak a felvonóból,
és a jeladót követve mentek tovább. A hatalmas raktárcsarnokba
érve Kido megállt. Itt mindenféle lebegő, guruló, és lépegető
rakodógépek dolgoztak serényen. Gondos összehangolással folyt
a munka, logisztikai droidok felügyelete mellett. Az irányító
robotok a magasban futó kabinjaikból vezérelték az alattuk munkálkodó
egyszerűbb gépeket.
- Hát ez gyalogszerrel nem lesz könnyű - jegyezte meg a kapitány,
felmérve a roppant csarnokot. De Han addigra már egy kis siklóban
ücsörgött, amit a kapitánya mellé vezetett.
- Nem ül be, kapitány? - kérdezte hetykén a felettesét.
- Dehogynem - s azzal Kido már be is csúszott a fiú mellé, a nyitott
gépbe.
Nem győzött csodálkozni Han leleményességén. Mi is lenne a fiú
nélkül?
- Arra megyünk! - mutatott a kapitány a konténerek távoli sora
felé, miután leolvasta a szken monitort. A sikló zümmögve indult
a megadott irányba. Nem sokra rá egy nyitott katonai sikló kúszott
be a csarnok külön bejáratán. A nehézkes gép leereszkedett, és
páncélos klónok ugrottak le róla.
A katonák szétszéledtek, fegyverrel a kézben kutattak. Az egyikük
talált is valamit, és jelentette a parancsnokának, aki a sikló
irányítófülkéjében állt. A klón felvette az elevátor padlójáról
a bilincsmaradványokat, és odamutatta a tisztnek. A hadnagy bólintott,
és a kiborghoz fordult.
- Itt lesznek valahol. A bilincs megvan.
- Az jó. Nagyon jó, tiszt úr - lihegte Perin. - Nyomjelzős bilincs,
ez ám a szerencse! Most meglesznek, mind a kettőt elkapjuk! -
mondta eszelősen.
A klón parancsnok elfordult Perintől, és visszaintette katonáit
a sikló fedélzetére. A gép motorja felzúgott, a sikló remegve
lendült a magasba, és továbbsuhant a raktárcsarnokba vezető légifolyosón.
Lanna
kifújta a levegőt és sóhajával együtt a fáradtsága is elszállt.
Ismét kinyúlt az Erővel, de mintha a kupola vastag falai árnyékolnák
le, nem látott tisztán. Nem is próbálkozott tovább, lerázta magáról
a kétségeket, és elindult az átjáró felé. A hűtőberendezés csőrengetegéből
tompa zúgás hallatszott, amit olykor megszakított az automaták
kattogása. A kupolaátjáró szinte teljesen sötét volt, csak az
elkoszolódott szervizlámpák pislogtak bágyadtan.
A Jedi megállt, a sötétbe meredt. Volt ott valami. Valaki. Sötétség
a sötétségben, egy lelketlen test. Áthatolhatatlan akadály.
Megmozdult, és alakot öltött. Előlépett az árnyak közül a legsötétebb
árny. Fekete vértje ridegen csillogott, iszonytató fémmaszkja
halált sugallt. Élt és lélegzett, de nehézkes légzését gépek segítették.
Ott tornyosult a csövek kipárolgásának ködében, és Lannát várta.
A Jedi még sohasem találkozott Sithtel, még csak nem is látott
egyet sem. Csupán hajdani, rég megkopott tanulmányaiból emlékezett
rájuk. Mégis biztosan tudta, hogy aki ott áll előtte, csakis egy
Sith Lord lehet. Lanna fejében ismét felhangzott Fisto mester
mondása: "Mert találkoznak azok, akiknek találkozniuk kell."
És Yoda mester szavai: "De egyszer, kezedben a karddal, még
lehetsz te Jedi újra."
Ekkor a fekete lovag is megszólalt, félelmetes, mély hangon beszélt.
- Mi a neved? Hadd tudjam meg, mielőtt megöllek, Jedi! - köpte
oda a szavakat Darth Vader, kétséget sem hagyva szándékai felől.
Lanna megrázta magát, hagyta, hogy gondolatai kitisztuljanak.
Nem érzett sem félelmet, sem haragot a nyomasztó alak iránt, amikor
válaszolt.
- Elég annyit tudnod, hogy engem föl nem tartóztathatsz. Takarodj
az utamból! – mondta, s szavait Erővel töltötte meg.
De az Erő fuvallata szétfoszlott a fekete páncélon. Vader maszkjából
horkantásként tört fel a gúny.
- Ennél azért többre lesz szükséged, Jedi! - sziszegte, és baljával
kinyúlt a másik felé. Az intenzív és váratlan Erő-lökés méterekkel
taszította hátra Lannát. A Jedi tompította az esést, és sikerült
talpon maradnia. Kardja máris életre kelt, ahogy felvette a klasszikus
küzdőállást. A Sith Lord kezében is felvillant fegyvere, vörös
fénybe vonva gazdája vasmarkát. Vader megfontolt léptekkel indult
a Jedi nő felé, aki nyugodtan állt, szinte szelíden nézte őt.
De nem várta meg, hogy a Sith rátámadjon. Ehelyett a magasba lendült,
és ugrott, lézerkardjával fentről sújtott a fekete sisak felé.
Vader elütötte a pengét, s villámgyorsan ellépett, a mögötte leérkező
Lanna pedig máris egy oldalvágással próbálkozott. A fekete lovag
ezt is könnyen hárította, az ezt követő gyors döféssel együtt,
de kissé meglepődött apró ellenfele bátor támadásain. A Jedi nő
hátraugrott, hogy teret nyerjen, és ismét nekirontott sötét ellenfelének.
Lanna csak a gyorsaságában és ügyességében bízhatott, nem hagyhatta,
hogy az erős Sith kezdeményezzen, ezért próbálta az általa legjobban
ismert Ataro-stílus gyors és lendületes támadásait. A nagy ívű,
elsöprő erejű ütéseit gyorsan váltogatta rövid döfésekkel, és
ez majdnem bejött. Lézerének hegye végigszántotta Vader mellvértjét,
sekély olvadt csíkot égetve abba. A Sith megakasztotta a Jedi
pengéjét, majd dühösen lökte el magától ellenfelét. Ideje volt
bemutatkoznia. Leckét adnia a Jedinek. Két marokra fogva kardját,
iszonyú erővel vágott a másik felé. Lanna levédte a csapást, de
hátratántorodott erejétől. A következő vágások pedig még erősebbek
és gyorsabbak voltak, a Jedit meghátrálásra kényszeríttették.
Vader erejét saját dühe növelte egyre inkább, és Lanna már csak
védekezni bírt, ellentámadásra nem is gondolhatott. Végül megelégelve
a dolgot a magasba szökkent, egyik kezével elkapott egy kábelt,
és felhúzta magát a terem fölött átívelő traverzre. Ott állt a
fémgerendán, öt méterre Vader feje felett, onnan nézett le dühöngő
ellenfelére. Félreseperte az arcába hulló hajtincset, és ledobta
ócska köpönyegét, már egyáltalán nem fázott. Az alatta fel-le
járkáló Sith is követte példáját, letépte magáról megperzselődött
fekete köpenyét, mely a padlóra hullva füstölgött tovább. Mindketten
Erőt gyűjtöttek a folytatáshoz. Véget ért az első menet.
Couroscant
főterén magányosan meredt az ég felé a Sith templom obszidián
tornya. A sötét épületóriást senki és semmi sem közelíthette meg,
még a légifolyosókat is elterelték ebből a szektorból. Az építmény
oszlopcsarnokában sötét gránitszobrok álltak egymás mellett, a
hajdani nagy Sitheknek állítva örök emléket. Élesen kitűnt közülük
a csarnok mentén sorfalat álló császári testőrök vérvörös páncélruhája.
Palpatine lassan sétált végig a teremben, sorra nézve a hajdani
mestereket. Mindnyájuk történetét ismerte, Darth Bane-től kezdve,
egészen a bölcs Darth Plagueis-ig. És a történet vége, ő maga.
A saját szobra majd a templom előtt áll, ahová való, és a legnagyobb
lesz. Mert a legnagyobb Sith mégiscsak ő volt, a tettei magukért
beszéltek. Ő, Darth Sidious győzte le a Jediket, így ő vált a
galaxis legnagyobb urává.
Ezen magasztos gondolatok közepette, egyszer csak megállt, szinte
megdermedt. Fejét felszegte, akár a szimatot fogott vad. Jelzést
kapott a távolból, a messzi Colloduthról. Úgy nyúlt ki az Erőben
sötét csápjaival, akár Kaminó mélytengeri szörnyei. S tudatával
máris ott volt az állomás hűtőtornyában, a küzdők között. Érezte
az Erők összecsapását, hallotta a túlterhelt lézerek mély búgását,
szinte látta az egymásnak feszülő kardok kék és vörös izzását.
A harc talán épp most folyik, vagy a közeljövőben fog majd. Ezt
pontosan nem tudhatta, ahogy a kimenetelét sem.
De erős volt az a másik. Az a Jedi. Ezt biztosan érezte. És mi
lesz, ha Vader marad alul, ha elbukik a tanítványa? Nagy veszteség
lenne, nehezen pótolható. Bár Sidioustól nem is állt olyan távol
a gondolat, hogy akár vén fejjel is új tanítványt keressen. Ha
kedvenc tanítványa netán elpusztulna, legfeljebb majd neki is
szobrot emeltet valami kiemelt helyen.
Ilyen volt a Sith humor.
Lanna
könnyedén, de stabilan állt a keskeny konzolon, le sem véve szemét
az alatta álló fekete lovagról. Vader gépi lélegzésének sziszegése
betöltötte az egész kupolát. A Sith hirtelen felugrott, és lesodorta
ellenfelét a tartóról. Mindketten csattanva érkeztek a padlóra,
és a kardok ismét összecsaptak. Az egymáson táncoló lézerek vad
villogása bevilágította a félhomályos termet, őrült árnyjátékot
vetítve az ívelt falakra. Vader erős csapásokkal igyekezett levágni
a Jedit, ám az hol kivédte azokat, hol eltáncolt előlük. Lanna
kiegyensúlyozott ritmusban védekezett, jól beosztva erejét, és
folyton kereste ellenfele gyengéit, várta, hogy hibázzon. Hiába
várta. Vader minden csapás után visszarántotta kardját és mindig
blokkolta a másik már kiismert riposztjait. Ám Lannának nem csak
ennyiből állt a tudása. Stílust váltott.
Egy villámgyors oldalvágást indított jobbra, közben széles terpeszbe
ugrott, és máris balra vágott a fekete lovag törzse magasságában,
amit Vader épp, hogy kivédett, és a kéken izzó kard azonnal a
Sith lábszárára sújtott. Vader kissé elkésett a védekezéssel,
a Jedi pengéje centikre belehatolt, átégetve fémet, drótokat,
és a szintetikus szövetet. A Sith Lord, szabad kezével Lanna arcába
vágott, a Jedi hátraesett, a kardját is elejtve. Darth Vader nem
érzett fájdalmat, de a létfenntartó automatika jelezte neki a
sérülést. Dühösen, de friss sérülésétől kissé lelassulva rontott
földön fekvő ellenfelére. Lanna oldalra hemperedett a felé sújtó
fénykard elől, de még így is érezte annak hőjét.
A Jedi még fektében magához hívta kardját az Erővel, s félig térdelve
védte a következő kardcsapást, aztán a Sith, sérült lábhajlatába
rúgott, amitől az megbicsaklott. Ezt még egy gyors rúgás követte
a sötét harcos hasi konzoljába, és ez, az Erővel megtoldott rúgás
méterekre lökte el Vadert. Lanna talpra szökkent, fájdalmairól
nem vett tudomást, de az ütéstől még kissé kábult volt. Nyert
néhány másodpercet, amíg Vader is felugrott. A Sith Lord máris
újra támadott, a Jedi tovább védekezett az akna felé hátrálva.
Lanna megpróbált oldalra táncolni, de ellenfele zárta a szögeket,
egyre terelgetve őt a mélység felé. A Jedinek nem kellett hátranéznie,
pontosan tudta mennyire áll az akna peremétől, ahonnan nem is
olyan rég mászott elő. A vörös kard sisteregve csapott le, a kék
ellencsapással védte az ütést. Égett fém szaga vegyült az ózontól
terhes levegővel. Lanna agyában kirajzolódott a mély akna, és
a közepén végigfutó fémoszlop. Egyre hátrált, ahogy a Sith előrenyomult,
már csak lépések választották el a mélységtől.
Lanna koncentrált, összpontosított, és tökéletes időzítéssel cselekedett.
Felugrott, és páros lábbal rúgott Vader mellvértjébe, onnan dobbantva
röppent a magasba, elegáns hátraszaltóval ívelve át a mélységet,
és puhán érkezett meg az oszlop keskeny peremére. A Sith Lord
kardja lesújtott, de csak a levegőt hasította ott, ahol az imént
még a Jedi állt. Darth Vader dühös fújtatással rántotta ki kardját
az átolvadt padlólemezből. Szemtől szemben állt ellenfelével,
mindössze hat méter és egy végtelenül mély akna választotta el
tőle. A fekete lovag elengedett egy Erő-lökést, hogy a mélybe
taszítsa, de ez már nem érte váratlanul Lannát. Az Erők kioltották
egymás energiáját, megremegtetve az akna hideg levegőjét. Lanna
nyugodtan állt a vékony oszlop merevítő tányérján, lazán tartva
kardját, pihent és figyelt. Az arca verítéktől csillogott, a szája
sarkából vér szivárgott, nemes vonásait kissé megtörte már a kimerültség.
Vader is fáradt volt és némi időbe telt, mire a páncél automatika
stabilizálta felgyorsult életfunkcióit.
Mindkét harcos a döntő összecsapásra készült.
<<<
5. rész
7.
rész >>>
|