Lanna, az elveszett (2. rész)
Rajongói novella - Írta: Markovics László

Kido kapitány álmélkodva nézte a dokkoló óriási csarnokát, amelyben szinte elveszett a koréliai szállítóhajó. Az antigravitációs platformok droidjai serényen hordták az Eagle gyomrából előkerülő rakományt. Szoros konvojban cipelték a konténereket a távoli raktárba. A hajó mellett álló koréliai azt is látta, ahogy a kikötői őrség őrizetbe vette, és elhurcolta a foglyát, a hírhedt Firu kapitányt. Az utasok rémülten húzódtak félre a banditától, egymás közt pusmogva találgatták annak sorsát. Némelyikük hangos szitkokat szórt a bilincsbe vert kalóz felé. De az, mit sem törődve velük, zord arccal menetelt a fegyveresek előtt.
Kido csak most vette szemügyre jobban öreg hajóját. Lassan körbejárva próbálta felmérni a károkat. Az Eagle megpörkölődött páncélzatát röntgenkamerával pásztázták át az asztromechanikai robotok, és folyamatosan jelentették észrevételeiket a központi számítógépnek. A lézer ütötte lyukakból még mindig füst szivárgott, a hajó bal oldala elég gyászosan festett.
A kapitány szomorúan csóválta fejét a károk láttán.
A fiatal kadét a hajó egyik kisebb oldalajtaját használta a kiszállásra, és megpróbált elsomfordálni az Eagle közeléből. Nagyon izgatta az űrállomás többi szintje, amelyekről már elég sokat hallott a régi utazóktól.
- Hová-hová, Han Solo? - kérdezte elektronikus hangján a navigátor kiborg.
- Az nem rád tartozik, te... - a kadét itt elharapta a szót; kissé tartott a sunyi szintetikustól. - A kapitánnyal már megbeszéltem. Csak körülnézek odafent - mutatott a fiú a magasban futó galéria felé. - De te úgysem értenéd - mondta enyhe gúnnyal Perinnek. A kiborg torz arcának élő fele elmosolyodott, és a kreatúra közelebb hajolt az ifjúhoz.
- A korodhoz képest elég nagy a szád, te fiú. Pedig jobb lenne, ha tudnád, hol a helyed - mondta fenyegetően Hannak. A kadét hátrébb húzódott Perintől, de állta annak gonosz tekintetét.
- Én mindig tudtam hol a helyem. És talán ezért van, hogy engem nem drótok tartanak össze - vágta oda hetykén a kiborgnak. A navigátor dühös lett, sárga szeme összeszűkült és az egyik fémkarját már épp felemelte, amikor a kapitány megszólalt a háta mögül.
- Mi a gond? - kérdezte, beosztottaitól. - Biztosan azon vitáztok, hogy melyikőtök marad itt segíteni, rendbe tenni a hajót - találgatta Kido. - De az a helyzet, hogy mindkettőtökre szükségem lesz.
- Uram! Nekem már engedélyezte... - kezdte volna Han.
- Sajnálom fiacskám, de akkor még nem tudtam, hogy közben rommá lövik a hajómat - szabadkozott a kapitány.
A koréliai ifjú elhúzta a száját, aztán visszaoldalgott a fedélzetre. Perin pedig győztes mosollyal várta a dicséretet a főnökétől. Kido közelebb lépett hozzá, és fölé tornyosulva beszélt a válláig érő kiborgnak.
- Jobb, ha te is mész a helyedre, és teszed a dolgod, Perin - utasította navigátorát.
- Hát persze, azonnal, uram - bólogatott Perin. - Én csak figyeltem ezt a Solo gyereket, mert láttam, hogy kihúzza magát a munkából. Pedig jobban is megbecsülhetné magát, hiszen csak egy rabszolga - magyarázta gonosz vigyorral a navigátor.
- Han, nem a te dolgod. Hagyd őt békén! - emelte fel a hangját Kido. Aztán válaszra sem várva elfordult a szintetikustól, és visszasétált a platformra. Perin pedig magában fortyogott tovább, de ennek semmi külső jelét nem adta. Egy darabig még ott toporgott az Eagle hasa alatt, azután ő is odébbállt. De nem ment vissza a fedélzetre. Ehelyett megkerülte a hajót, és végig annak takarásában maradva hagyta el a hangárt. A kikötői felügyelet őrszobájára ment sietve, mert ott várta az elmaradt jutalom.

A birodalmi adatfeldolgozók jelentések millióit osztályozták, és értékelték naponta. A legtöbb kitörlésre került, másokat archiváltak, és akadtak persze fontosak is, melyek azonnali feldolgozást követeltek. Ezen jelentések más és más kategóriába tartoztak, különböző szintű beavatkozást igényeltek. A helyi rendfenntartó szervek, vagy a kormányzói karhatalom foglalkozott velük. Milliárdnyi jelentésből csupán ha egy olyan akadt, ami ennél is magasabb szintű elbírálásra került. De azért előfordult ilyen.
Perinnek, az Eagle navigátorának jelentését, maga az uralkodó is elolvasta.
Ennek egyszerű oka volt. A jelentés említést tett egy Jediről.

A sötét csuklya árnyékában megbújó fonnyadt arc torz mosolyra húzódott, látva az igyekezetet, ahogyan munkásdroidok százai serénykedtek az új templom építésén.
A Sith templomén.
Még félig sem volt kész a morbid építmény, de sötét falai már így is beárnyékolták a teret, ahová épült. Megcsúfolásául a köztársaság múltjának, épp a lerombolt Jedi templom alapjain kapott helyet az új épület. Sötét, vastag gránitfalai majdnem olyan könyörtelenek voltak, mint az ember, aki építtette azokat.
Palpatine, a Birodalom császára.
Ott ült fekete trónusán, a magánlakosztálya figyelőablakának biztonságában. Lassan bólogatott, vértelen ajkai késpengényire vékonyodtak sötét örömétől. Aztán a szája lebiggyedt egy kellemetlen gondolat miatt, ami befúrta magát gonosz elméjébe.
Eszébe jutott a Jedi.
A saját kis titka.
Mert a szíve mélyén, a lelke mélyén, sötét erejének legmélyén, mindig is félt tőlük. Félt a Jediktől, minden Jeditől. Egyetlen JEDITŐL is.
Ő ismert egy próféciát, melyet rajta kívül talán már senki más. Egy jóslatot, ami nem következhet be, mert ő nem hagyja. Mert ő ki fog irtani minden Jedit.
Eszébe jutott az a csodálatos nap, amikor a hatvanhatos paranccsal néhány óra alatt elpusztította a Jedi-rendet. Amikor elbuktak a mesterek, maga Yoda is, és a híres Kenobi.
De hiába, a Rend nem pusztult ki teljesen, ezt az uralkodó tisztán érezte.
Olykor az Erő rezdülései árulkodtak erről, a falak, melyek nem engedtek a sötétségnek. A Sith nagyúr világos jeleket kapott afelől, hogy mások is képesek még használni az Erőt. Akadnak még lények, akik belenyúlnak az univerzumot összetartó végtelen energiák áramlásába.
Élnek még Jedik.
Talán csak néhány fiatal padawan, akik elbújtak a leszámolás éjszakáján. Vagy néhány renegát lovag a Renden kívül. Esetleg egy-két kiöregedett mester, aki a peremvidéken remetéskedik.
De akárhogy is, a Jedik még léteznek, és pusztulniuk kell.
A termet lezáró obszidián ajtó teljesen hangtalanul nyílt meg, de annál hangosabban döngtek a nehéz csizma léptei. Egy energikus személy közeledett a folyosón, fekete vértben és sisakban, éjsötét köpennyel a háta mögött.
Darth Vader érkezett meg.
A vörös köpenyes császári gárdisták szobormereven álltak az ajtó két oldalán, mit sem törődve a megérkező Sith Lorddal. Vader a terem közepén megállt és letérdelt, a fejét is lehajtotta. Így várt az urára. Sidious jól hallotta tanítványa gépi lélegzésének sziszegését, és mosolygott. Szerette ezt a hangot. Aztán a fémtrónus lassan körbefordult, és a két Sith szembenézhetett egymással. Jó ideje nem találkoztak már, évek óta külön utakon jártak. A császárt túlságosan lekötötte a politika, kissé el is hanyagolta kedvenc tanítványát. De most itt térdelt előtte, az ő árnyékában, és ez örömmel töltötte el.
- Kelj fel, fiam! - szólt az uralkodó. - Gyere fel, ide mellém - mondta halkan. S azzal ismét elfordult a székkel a kilátóablak felé. Vader felállt, és fellépdelt a mesteréhez, annak jobbján állva meg.
- Megtiszteltetés, hogy itt lehetek, uram. Melletted - dörmögte beszédmodulátorából, mély, gépi hangon.
- Itt a helyed - szólt Sidious. - Akkor is, ha mások nem ezt gondolják - mondta, arra utalva, hogy bizonyos magas körökben Vader nem volt túl népszerű. De ez mit sem számított, hiszen egyetlen szenátor, kormányzó, vagy tábornok sem lett volna alkalmas arra, amire a Sith lovag. A császár kezében mindig is Vader volt a legerősebb eszköz. Csak egy eszköz, de a leghatékonyabb.
- Látod? - mutatott ki vézna kezével az ablakon az uralkodó. - Az Új Rend szimbóluma. A régi hatalmunk öröksége. A Sithek temploma - mondta ujjongva.
- Azokból a kövekből emeltettem, amelyekből hajdanán építették Corriban, ahol a Jedik ezer éve lerombolták. De most itt tornyosul, épp az ő sírjaikon - mondta kárörömmel Sidious.
Ám a tanítványa hallgatott, erre a témára közömbös volt. A császár ekkor hangot váltott, komoran és gondterhelten szólt.
- De még nincs vége, tanítványom. Még élnek - suttogta Sidious.
Vader most az ura felé fordította iszonyatos maszkját.
- Ha Obi-Wanra gondolsz mester, őt már régóta nem érzem...
- Ó, nem - rázta fejét a császár. - Másról van szó. Új ellenségünk van, ismeretlen.
Vader most már igazi érdeklődéssel fordult mesteréhez, az pedig folytatta.
- Egy renegát Jedi lehet, olyan, aki nem vett részt a háborúban. Talán egy számkivetett - találgatta felvont szemöldökkel. - De Jedi, tehát az ellenségünk. És te elpusztítod őt - suttogta az uralkodó.
- Hol találom? - kérdezte sziszegve Darth Vader.
A császár ismét mosolygott, lelkét simogatta a tanítványából áradó gyűlölet.
- A Tanaab bolygónál tűnt fel, a Colloduth bázishoz közel. Ezért is kell hamar megtalálnod őt, hisz tudod milyen fontos nekünk az a bázis. Baljós, ha egy Jedi őgyeleg arra - fejezte be Sidious fagyosan.
- Gondom lesz rá, mester. Máris indulok - s azzal Vader lesietett az emelvény lépcsőjéről. Fekete köpenye hatalmas szárnyként suhogott utána.
- Várj, Lord Vader! Erre szükséged lehet - szólt utána mestere, és apró mozdulatot tett kezével. A trón mögül elősuhanó lebegőmodul a fekete lovag elé rebbent, aki megtorpant. A droid tálcáján egy tömör fémhenger feküdt, jellegtelen, de Vader számára mégis sokatmondó tárgy. Egy fénykard markolata. A Sith lovag kézbe vette a fegyvert; rég volt már nála hasonló. A sajátját elhagyta az Obi-Wannal folytatott harcban, évekkel ezelőtt. Mikor is? - már maga sem emlékezett rá. Azóta nem készített másikat, az otromba műkezeivel aligha lett volna képes rá. És nem is volt rá szüksége. De most a mesterétől kapott egyet, egy igazi Sith remekművet. Vader aktiválta a fegyvert, a tömzsi markolatból vörös energianyaláb tört elő. Agresszív fénye megdelejezte a lovagot, aki úgy érezte, még sohasem látott ennél szebbet. A levegőben terjengő ózonszagot csak az emlékeiben érezte, a sisak szűrői elnyelték azt. Más emlékek is megrohanták most, jók is, rosszak is. De a karddal a kezében végre ismét teljesnek érezte magát. Ahogy már rég nem.
Kikapcsolta, és az övére csatolta új fegyverét. Mélyen meghajolt az uralkodó felé. A mestere felé.
- Köszönöm, mester - szólt áhítattal. - Nem okozok csalódást, uram - ígérte alázatosan. Azután sarkon fordult, és elviharzott.
- Tudom - suttogta mosolyogva az uralkodó.

A Colloduth állomás legalsó szintjén konténerek ezrei sorakoztak katonás rendben. Óriás rakodódroidok mozgatták az ideérkező szállítmányokat. A csarnok oldalai mentén darupályák, és antigravitációs lebegtetők tucatjai gondoskodtak a sokféle méretű és formájú láda és tartály elhelyezéséről. A raktér egyik nyitott falát, vibráló energiapajzs választotta el a sötét űrtől, ahol kisebb-nagyobb szállítóhajók ingáztak szüntelen. Mint megannyi apró, világító bogár, úgy nyüzsögtek a fekete mélység előtt.
A beléptető rendszer szondája képtelen volt azonosítani az előtte álló objektumot. A tárgy nem felelt meg a gép által ismert egyetlen konténer fajtának sem. Némi vacillálás után a szonda továbblebegett, és a lépegető darura bízta az ismeretlen rakomány további sorsát. A rakodódroid végigszkennelte a különös formájú tárgyat, azután felemelte, és elindult vele a következő megüresedett tárhely felé. Így került a karcsú vibuti naszád a Colloduth raktárába. Az utasa már jóval korábban elhagyta a hajót, és több szinttel feljebb lopakodott az állomás belseje felé. Lanna ügyesen elkerülte az ellenőrzési pontokat, hol a szervizalagutakban, hol a légcsatornákban haladva. Ahogy egyre feljebb ért, már nem kellett bujkálnia, könnyen elvegyült az állomás forgatagában. A lakószinteken ő is csak egy volt a sok ezernyi lényből, akik a Collodutht benépesítették. A mozgólépcsők és kúszójárdák kuszaságában megannyi fajtájú és formájú lény igyekezett a célja felé. Munkások, akik az állomás belső üzemeibe igyekeztek, bányászok, akik a Taanabra induló hajók felé siettek, és ügyeskedő kereskedők, akik a többiekből próbáltak megélni. Itt-ott kisebb katonai csoportok strázsáltak, unottan fürkészve a tömeget, inkább jelenlétükkel, mint tetteikkel próbálva fenntartani a rendet.
Lanna azért igyekezett elkerülni őket, persze minden feltűnés nélkül.
A központ felé ívelő mozgójárdáról letért egy mellékutcába melynek sarkán színes lézerek vetítettek reklámokat valamiféle kecsegtető távoli világ eltúlzott csodáiról. Ez épp az itt élő hontalan vándoroknak való ámítás volt, de Lanna pillantásra sem méltatva sietett tovább az utca sötétebb zugai felé. Az egyik vaskos info-oszlop moduljánál megállt és letöltötte róla az állomás holotérképét. Csak most döbbent rá igazán, hogy milyen óriási a bázis. A háromdimenziós vetített kép újabb és újabb szinteket, utcákat, gigászi ipari létesítményeket mutatott a Jedi nőnek, és olyan tiltott, lezárt területeket is, amelyekre a legjobban kíváncsi volt. Jól megnézte magának az úticélját, aztán ismét belevetette magát a tömegbe. Ahogy a felsőbb szintekre ért a kopott tömegszállások helyét sokkal jobb minőségű lakótömbök váltották fel, csillogó üvegtornyaikkal masszívan törtek a bázis mesterséges égboltja felé. Itt nem sunyi tekintetű noghrik, és lezüllött maytíliaiak lepték el az utcákat, hanem a galaktika előkelőbb származású lényei. Twi'lek technikusok, toydariáni bankárok, zabrakok, és persze emberek. A Jedi nő a mesterséges klímájú parkon áthaladva, magas fák és terebélyes nabooi cserjék között sétált a centrum felé. A sétányról rálátott a szint periférikus forgalmára, ahol lebegők és siklók száguldoztak láthatatlan energiafalak között. A parkból kiérve Lanna az elnöki palota, Kant stílusú épülete felé igyekezett. Az állomás régi gazdái építtették maguknak a fényűző rezidenciát, még a kezdetekben, Colloduth fénykorában. Persze Tanaab bárói már rég nem laktak itt. Az utóbbi évtizedekben az állomás vezetősége használta lakhelyül a hatalmas, gombaforma épületet. A palota kupoláján villódzó lézerreklámok futottak körbe, messzire szórva élénk fényeiket.
Lanna körülnézett az utca színes forgatagában, és Jedi képességeit használva érzékelte a humanoid lények hangulatát. Némelyik járókelő őt is megbámulta, és a legtöbbjükből valósággal sütött a lenézés. A Jedi nő rájött, hogy öltözéket kell cserélnie, mert kopott tunikája és rongyos szélű köpenye, itt már feltűnést keltett. Persze ez nem jelentett gondot Lannának.

Vennon Albatan, a Colloduth állomásfőnöke a szokott elégedettséggel nézett ki irodájának buborék ablakából. Maga az iroda egy jókora lebegő kabin volt könnyű fémötvözetből és páncélüvegből építve. Erős antigravitációs hajtóművek lebegtették az üzemcsarnok felett, és gázfúvókák stabilizálták az egyedi járművet. Albatan nem sokat tudott a csarnokban folyó munka céljáról és nem is érdekelte, de annak igazán örült, hogy a folyamat a végéhez közeledett. A speciális megmunkálóművek az utolsó drullin kristályt csiszolták tökéletes lencsévé, a tizenkettediket. Ez az óriás kristály a Tanaabról származott, ahonnan a többi is. A több tonnás kristályok négyévnyi kemény munka gyümölcsei voltak, a bányabolygó olyan mélységeiből, ahol a tárnák szinte a Tanaab magjáig nyúltak. A korábbi időkben, ahogy Vennon emlékezett, legfeljebb gundarkfej nagyságú kristályok kerültek elő, és azok is igen sokat értek. A főnök elképzelni sem tudta, mi célból készíthették a felbecsülhetetlen prizmákat, de biztosra vette, hogy az általa képviselt társaság még nem kötött ekkora üzletet az elmúlt huszonöt évben, mióta ő irányította az állomást. Azért volt, ami kissé idegesítette Vennont. Mostanában a Colloduth, és ő maga is túlságosan a középpontba kerültek, a Birodalom középpontjába. Ez világosan kitűnt a magas rangú látogató érkezéséből, aki a lebegő egy másik nagy foteljában ücsörgött. A sovány, csontos arcú férfi, szürke egyenruháján a birodalom egyik legmagasabb rangjelzése virított. Wilhuff Tarkin moff a külső tartományok kormányzója semmilyen jelét nem mutatta az izgalomnak, semmitmondó pillantása akár egy till hüllőé is lehetett volna. Pedig ő pontosan tudta mi az óriás lencsék szerepe, ő azon kevesek közé tartozott, akik ismerték a NAGY TERVET. Tarkin az íves ablakok helyett a monitorok egyikéről nézte az alant folyó műveletet, és a látszat ellenére nagyon is izgatott volt. Jól tudta, hogy némelyik kristály épp a vibrációs csiszolás közben adja meg magát, és egyetlen hajszálrepedés, vagy zárvány is tönkreteheti az óriási lencsét. Ez elő is fordult néhányszor az elmúlt években, tovább késleltetve a sikeres végkifejletet. A kormányzó elfordult a monitortól, nem akart ezen töprengeni.
- Eleget láttam - fordult oda Albatanhoz. - Menjünk vissza!
- Ahogy gondolja, uram - bólintott a főnök, és egy gombnyomással indította a lebegő visszatérő rutinját. A gömb körbefordult a tengelye körül és emelkedni kezdett. Az üvegfalakon át már látszott a csarnok galériáján felsorakozó klón katonák csoportja, akik a bejáratokat őrizték. Vennon nem örült nekik. Oda a semlegesség - gondolta. A régi időkben, a Köztársaság idejében, sohasem jártak itt katonák, és remélte, azután is így lesz, ha végeznek ezzel a projekttel.
Miután elhagyták a csarnok területét, erőtér zárta le utánuk a légi csatornát. A mobiliroda puhán landolt az antigravitációs foglalatban, és az utasok kiszálltak a gömbből. A magas szikár Tarkin peckesen lépdelt el a katonái előtt, a túlsúlyos öreg állomásfőnök alig győzött loholni utána.
- Van még valami óhaja, uram? - lihegte kérdőn Albatan.
- Mielőbb végezzék el a munkát! - fordult szembe a kormányzó, Albatannal. - És már itt sem vagyok - mondta lebiggyesztett ajakkal.
Tényleg remélte, hogy ilyen egyszerű lesz, de azért akadtak kétségei is. Persze nem a kósza Jedi aggasztotta, a Jedik őt sosem érdekelték, egyszerűen nem hitt bennük. Ez különben is legyen Vader gondja. Viszont volt itt más is. A Köztársaság romjai alatt mozgolódó titkos erők, a lázadók, ahogy magában már megbélyegezte az elégedetlenkedők kis csoportját. A névtelen, láthatatlan, titkos szövetség, akik egyre többször adtak hangot nemtetszésüknek. Szabotázsakciókkal és ellenséges szervezkedéssel próbálták aláásni a Birodalom erőfeszítéseit. A kormányzó tartott tőle, hogy ha csekély mértékben is, de ezt a tervezetet is veszélyeztethetik ezek a terroristák. S mivel alapos ember volt, már meghozta a szükséges intézkedéseket, pontosan eltervezett mindent.
Közben elhagyták az üzem előterét. Tarkin hosszú lépteivel lehagyta a bázis parancsnokát, aki feladta a loholást, és selyem ingujjával törölgette izzadságtól csöpögő tar fejét. Még a távolodó kormányzó felé intett, aztán saját testőrei kíséretében a központi vezérlő felé indult. Tarkinnak amúgy sem volt szüksége kísérőre, céltudatosan vonult katonáival a turbóliftek indítóállása felé, pontosan tudva, hová kell mennie.

A másik magas rangú személy még nem érte el a Colloduth bázist, de már nagyon közel járt hozzá. Ő nem vizitálni akarta az állomást, egyszerűen csak hagyta, hogy az Erő vezesse hosszú útján, és az Erő épp erre sodorta őt. Nem kormányzói luxusjachton utazott, és katonai kísérete sem volt. Egy szál magában jött egy apró, külön az ő számára készült vadászgéppel. A speciális TIE vadász fülkére hajló vezérsíkjain megcsillant a távoli csillagok hideg fénye, de a gyenge fényt elnyelte a rovarszerű kabin sötét páncélja.
A fürge gép lassítás nélkül suhant a Colloduth bumerángjának alsó ága alatt, mintha meg sem akarna állni. A pilóta jól ismerhette a biztonsági kódokat, mert az állomást védő automatika nem reagált az érkezésére, és a reflexlézereket nem az állomás személyzete deaktiválta. A vadászgép pengeéles manőverezéssel kerülgette az állomást borító antennák erdejét, és még most sem lassított. Aztán megcélozta a kisebb gépeknek épített dokkológyűrűk egyikét és pontosan befékezett alá. Az ügyes pilóta a segédhajtóművek apró lökéseivel csatlakozott a teleszkópos csonkhoz.
Darth Vader is megérkezett a Colloduthra.

<<< 1. rész

3. rész >>>