Lanna,
az elveszett (2. rész)
Rajongói novella - Írta: Markovics
László
Kido
kapitány álmélkodva nézte a dokkoló óriási csarnokát, amelyben
szinte elveszett a koréliai szállítóhajó. Az antigravitációs platformok
droidjai serényen hordták az Eagle gyomrából előkerülő rakományt.
Szoros konvojban cipelték a konténereket a távoli raktárba. A
hajó mellett álló koréliai azt is látta, ahogy a kikötői őrség
őrizetbe vette, és elhurcolta a foglyát, a hírhedt Firu kapitányt.
Az utasok rémülten húzódtak félre a banditától, egymás közt pusmogva
találgatták annak sorsát. Némelyikük hangos szitkokat szórt a
bilincsbe vert kalóz felé. De az, mit sem törődve velük, zord
arccal menetelt a fegyveresek előtt.
Kido csak most vette szemügyre jobban öreg hajóját. Lassan körbejárva
próbálta felmérni a károkat. Az Eagle megpörkölődött páncélzatát
röntgenkamerával pásztázták át az asztromechanikai robotok, és
folyamatosan jelentették észrevételeiket a központi számítógépnek.
A lézer ütötte lyukakból még mindig füst szivárgott, a hajó bal
oldala elég gyászosan festett.
A kapitány szomorúan csóválta fejét a károk láttán.
A fiatal kadét a hajó egyik kisebb oldalajtaját használta a kiszállásra,
és megpróbált elsomfordálni az Eagle közeléből. Nagyon izgatta
az űrállomás többi szintje, amelyekről már elég sokat hallott
a régi utazóktól.
- Hová-hová, Han Solo? - kérdezte elektronikus hangján a navigátor
kiborg.
- Az nem rád tartozik, te... - a kadét itt elharapta a szót; kissé
tartott a sunyi szintetikustól. - A kapitánnyal már megbeszéltem.
Csak körülnézek odafent - mutatott a fiú a magasban futó galéria
felé. - De te úgysem értenéd - mondta enyhe gúnnyal Perinnek.
A kiborg torz arcának élő fele elmosolyodott, és a kreatúra közelebb
hajolt az ifjúhoz.
- A korodhoz képest elég nagy a szád, te fiú. Pedig jobb lenne,
ha tudnád, hol a helyed - mondta fenyegetően Hannak. A kadét hátrébb
húzódott Perintől, de állta annak gonosz tekintetét.
- Én mindig tudtam hol a helyem. És talán ezért van, hogy engem
nem drótok tartanak össze - vágta oda hetykén a kiborgnak. A navigátor
dühös lett, sárga szeme összeszűkült és az egyik fémkarját már
épp felemelte, amikor a kapitány megszólalt a háta mögül.
- Mi a gond? - kérdezte, beosztottaitól. - Biztosan azon vitáztok,
hogy melyikőtök marad itt segíteni, rendbe tenni a hajót - találgatta
Kido. - De az a helyzet, hogy mindkettőtökre szükségem lesz.
- Uram! Nekem már engedélyezte... - kezdte volna Han.
- Sajnálom fiacskám, de akkor még nem tudtam, hogy közben rommá
lövik a hajómat - szabadkozott a kapitány.
A koréliai ifjú elhúzta a száját, aztán visszaoldalgott a fedélzetre.
Perin pedig győztes mosollyal várta a dicséretet a főnökétől.
Kido közelebb lépett hozzá, és fölé tornyosulva beszélt a válláig
érő kiborgnak.
- Jobb, ha te is mész a helyedre, és teszed a dolgod, Perin -
utasította navigátorát.
- Hát persze, azonnal, uram - bólogatott Perin. - Én csak figyeltem
ezt a Solo gyereket, mert láttam, hogy kihúzza magát a munkából.
Pedig jobban is megbecsülhetné magát, hiszen csak egy rabszolga
- magyarázta gonosz vigyorral a navigátor.
- Han, nem a te dolgod. Hagyd őt békén! - emelte fel a hangját
Kido. Aztán válaszra sem várva elfordult a szintetikustól, és
visszasétált a platformra. Perin pedig magában fortyogott tovább,
de ennek semmi külső jelét nem adta. Egy darabig még ott toporgott
az Eagle hasa alatt, azután ő is odébbállt. De nem ment vissza
a fedélzetre. Ehelyett megkerülte a hajót, és végig annak takarásában
maradva hagyta el a hangárt. A kikötői felügyelet őrszobájára
ment sietve, mert ott várta az elmaradt jutalom.
A birodalmi adatfeldolgozók jelentések millióit osztályozták,
és értékelték naponta. A legtöbb kitörlésre került, másokat archiváltak,
és akadtak persze fontosak is, melyek azonnali feldolgozást követeltek.
Ezen jelentések más és más kategóriába tartoztak, különböző szintű
beavatkozást igényeltek. A helyi rendfenntartó szervek, vagy a
kormányzói karhatalom foglalkozott velük. Milliárdnyi jelentésből
csupán ha egy olyan akadt, ami ennél is magasabb szintű elbírálásra
került. De azért előfordult ilyen.
Perinnek, az Eagle navigátorának jelentését, maga az uralkodó
is elolvasta.
Ennek egyszerű oka volt. A jelentés említést tett egy Jediről.
A sötét csuklya árnyékában megbújó fonnyadt arc torz mosolyra
húzódott, látva az igyekezetet, ahogyan munkásdroidok százai serénykedtek
az új templom építésén.
A Sith templomén.
Még félig sem volt kész a morbid építmény, de sötét falai már
így is beárnyékolták a teret, ahová épült. Megcsúfolásául a köztársaság
múltjának, épp a lerombolt Jedi templom alapjain kapott helyet
az új épület. Sötét, vastag gránitfalai majdnem olyan könyörtelenek
voltak, mint az ember, aki építtette azokat.
Palpatine, a Birodalom császára.
Ott ült fekete trónusán, a magánlakosztálya figyelőablakának biztonságában.
Lassan bólogatott, vértelen ajkai késpengényire vékonyodtak sötét
örömétől. Aztán a szája lebiggyedt egy kellemetlen gondolat miatt,
ami befúrta magát gonosz elméjébe.
Eszébe jutott a Jedi.
A saját kis titka.
Mert a szíve mélyén, a lelke mélyén, sötét erejének legmélyén,
mindig is félt tőlük. Félt a Jediktől, minden Jeditől. Egyetlen
JEDITŐL is.
Ő ismert egy próféciát, melyet rajta kívül talán már senki más.
Egy jóslatot, ami nem következhet be, mert ő nem hagyja. Mert
ő ki fog irtani minden Jedit.
Eszébe jutott az a csodálatos nap, amikor a hatvanhatos paranccsal
néhány óra alatt elpusztította a Jedi-rendet. Amikor elbuktak
a mesterek, maga Yoda is, és a híres Kenobi.
De hiába, a Rend nem pusztult ki teljesen, ezt az uralkodó tisztán
érezte.
Olykor az Erő rezdülései árulkodtak erről, a falak, melyek nem
engedtek a sötétségnek. A Sith nagyúr világos jeleket kapott afelől,
hogy mások is képesek még használni az Erőt. Akadnak még lények,
akik belenyúlnak az univerzumot összetartó végtelen energiák áramlásába.
Élnek még Jedik.
Talán csak néhány fiatal padawan, akik elbújtak a leszámolás éjszakáján.
Vagy néhány renegát lovag a Renden kívül. Esetleg egy-két kiöregedett
mester, aki a peremvidéken remetéskedik.
De akárhogy is, a Jedik még léteznek, és pusztulniuk kell.
A termet lezáró obszidián ajtó teljesen hangtalanul nyílt meg,
de annál hangosabban döngtek a nehéz csizma léptei. Egy energikus
személy közeledett a folyosón, fekete vértben és sisakban, éjsötét
köpennyel a háta mögött.
Darth Vader érkezett meg.
A vörös köpenyes császári gárdisták szobormereven álltak az ajtó
két oldalán, mit sem törődve a megérkező Sith Lorddal. Vader a
terem közepén megállt és letérdelt, a fejét is lehajtotta. Így
várt az urára. Sidious jól hallotta tanítványa gépi lélegzésének
sziszegését, és mosolygott. Szerette ezt a hangot. Aztán a fémtrónus
lassan körbefordult, és a két Sith szembenézhetett egymással.
Jó ideje nem találkoztak már, évek óta külön utakon jártak. A
császárt túlságosan lekötötte a politika, kissé el is hanyagolta
kedvenc tanítványát. De most itt térdelt előtte, az ő árnyékában,
és ez örömmel töltötte el.
- Kelj fel, fiam! - szólt az uralkodó. - Gyere fel, ide mellém
- mondta halkan. S azzal ismét elfordult a székkel a kilátóablak
felé. Vader felállt, és fellépdelt a mesteréhez, annak jobbján
állva meg.
- Megtiszteltetés, hogy itt lehetek, uram. Melletted - dörmögte
beszédmodulátorából, mély, gépi hangon.
- Itt a helyed - szólt Sidious. - Akkor is, ha mások nem ezt gondolják
- mondta, arra utalva, hogy bizonyos magas körökben Vader nem
volt túl népszerű. De ez mit sem számított, hiszen egyetlen szenátor,
kormányzó, vagy tábornok sem lett volna alkalmas arra, amire a
Sith lovag. A császár kezében mindig is Vader volt a legerősebb
eszköz. Csak egy eszköz, de a leghatékonyabb.
- Látod? - mutatott ki vézna kezével az ablakon az uralkodó. -
Az Új Rend szimbóluma. A régi hatalmunk öröksége. A Sithek temploma
- mondta ujjongva.
- Azokból a kövekből emeltettem, amelyekből hajdanán építették
Corriban, ahol a Jedik ezer éve lerombolták. De most itt tornyosul,
épp az ő sírjaikon - mondta kárörömmel Sidious.
Ám a tanítványa hallgatott, erre a témára közömbös volt. A császár
ekkor hangot váltott, komoran és gondterhelten szólt.
- De még nincs vége, tanítványom. Még élnek - suttogta Sidious.
Vader most az ura felé fordította iszonyatos maszkját.
- Ha Obi-Wanra gondolsz mester, őt már régóta nem érzem...
- Ó, nem - rázta fejét a császár. - Másról van szó. Új ellenségünk
van, ismeretlen.
Vader most már igazi érdeklődéssel fordult mesteréhez, az pedig
folytatta.
- Egy renegát Jedi lehet, olyan, aki nem vett részt a háborúban.
Talán egy számkivetett - találgatta felvont szemöldökkel. - De
Jedi, tehát az ellenségünk. És te elpusztítod őt - suttogta az
uralkodó.
- Hol találom? - kérdezte sziszegve Darth Vader.
A császár ismét mosolygott, lelkét simogatta a tanítványából áradó
gyűlölet.
- A Tanaab bolygónál tűnt fel, a Colloduth bázishoz közel. Ezért
is kell hamar megtalálnod őt, hisz tudod milyen fontos nekünk
az a bázis. Baljós, ha egy Jedi őgyeleg arra - fejezte be Sidious
fagyosan.
- Gondom lesz rá, mester. Máris indulok - s azzal Vader lesietett
az emelvény lépcsőjéről. Fekete köpenye hatalmas szárnyként suhogott
utána.
- Várj, Lord Vader! Erre szükséged lehet - szólt utána mestere,
és apró mozdulatot tett kezével. A trón mögül elősuhanó lebegőmodul
a fekete lovag elé rebbent, aki megtorpant. A droid tálcáján egy
tömör fémhenger feküdt, jellegtelen, de Vader számára mégis sokatmondó
tárgy. Egy fénykard markolata. A Sith lovag kézbe vette a fegyvert;
rég volt már nála hasonló. A sajátját elhagyta az Obi-Wannal folytatott
harcban, évekkel ezelőtt. Mikor is? - már maga sem emlékezett
rá. Azóta nem készített másikat, az otromba műkezeivel aligha
lett volna képes rá. És nem is volt rá szüksége. De most a mesterétől
kapott egyet, egy igazi Sith remekművet. Vader aktiválta a fegyvert,
a tömzsi markolatból vörös energianyaláb tört elő. Agresszív fénye
megdelejezte a lovagot, aki úgy érezte, még sohasem látott ennél
szebbet. A levegőben terjengő ózonszagot csak az emlékeiben érezte,
a sisak szűrői elnyelték azt. Más emlékek is megrohanták most,
jók is, rosszak is. De a karddal a kezében végre ismét teljesnek
érezte magát. Ahogy már rég nem.
Kikapcsolta, és az övére csatolta új fegyverét. Mélyen meghajolt
az uralkodó felé. A mestere felé.
- Köszönöm, mester - szólt áhítattal. - Nem okozok csalódást,
uram - ígérte alázatosan. Azután sarkon fordult, és elviharzott.
- Tudom - suttogta mosolyogva az uralkodó.
A Colloduth állomás legalsó szintjén konténerek ezrei sorakoztak
katonás rendben. Óriás rakodódroidok mozgatták az ideérkező szállítmányokat.
A csarnok oldalai mentén darupályák, és antigravitációs lebegtetők
tucatjai gondoskodtak a sokféle méretű és formájú láda és tartály
elhelyezéséről. A raktér egyik nyitott falát, vibráló energiapajzs
választotta el a sötét űrtől, ahol kisebb-nagyobb szállítóhajók
ingáztak szüntelen. Mint megannyi apró, világító bogár, úgy nyüzsögtek
a fekete mélység előtt.
A beléptető rendszer szondája képtelen volt azonosítani az előtte
álló objektumot. A tárgy nem felelt meg a gép által ismert egyetlen
konténer fajtának sem. Némi vacillálás után a szonda továbblebegett,
és a lépegető darura bízta az ismeretlen rakomány további sorsát.
A rakodódroid végigszkennelte a különös formájú tárgyat, azután
felemelte, és elindult vele a következő megüresedett tárhely felé.
Így került a karcsú vibuti naszád a Colloduth raktárába. Az utasa
már jóval korábban elhagyta a hajót, és több szinttel feljebb
lopakodott az állomás belseje felé. Lanna ügyesen elkerülte az
ellenőrzési pontokat, hol a szervizalagutakban, hol a légcsatornákban
haladva. Ahogy egyre feljebb ért, már nem kellett bujkálnia, könnyen
elvegyült az állomás forgatagában. A lakószinteken ő is csak egy
volt a sok ezernyi lényből, akik a Collodutht benépesítették.
A mozgólépcsők és kúszójárdák kuszaságában megannyi fajtájú és
formájú lény igyekezett a célja felé. Munkások, akik az állomás
belső üzemeibe igyekeztek, bányászok, akik a Taanabra induló hajók
felé siettek, és ügyeskedő kereskedők, akik a többiekből próbáltak
megélni. Itt-ott kisebb katonai csoportok strázsáltak, unottan
fürkészve a tömeget, inkább jelenlétükkel, mint tetteikkel próbálva
fenntartani a rendet.
Lanna azért igyekezett elkerülni őket, persze minden feltűnés
nélkül.
A központ felé ívelő mozgójárdáról letért egy mellékutcába melynek
sarkán színes lézerek vetítettek reklámokat valamiféle kecsegtető
távoli világ eltúlzott csodáiról. Ez épp az itt élő hontalan vándoroknak
való ámítás volt, de Lanna pillantásra sem méltatva sietett tovább
az utca sötétebb zugai felé. Az egyik vaskos info-oszlop moduljánál
megállt és letöltötte róla az állomás holotérképét. Csak most
döbbent rá igazán, hogy milyen óriási a bázis. A háromdimenziós
vetített kép újabb és újabb szinteket, utcákat, gigászi ipari
létesítményeket mutatott a Jedi nőnek, és olyan tiltott, lezárt
területeket is, amelyekre a legjobban kíváncsi volt. Jól megnézte
magának az úticélját, aztán ismét belevetette magát a tömegbe.
Ahogy a felsőbb szintekre ért a kopott tömegszállások helyét sokkal
jobb minőségű lakótömbök váltották fel, csillogó üvegtornyaikkal
masszívan törtek a bázis mesterséges égboltja felé. Itt nem sunyi
tekintetű noghrik, és lezüllött maytíliaiak lepték el az utcákat,
hanem a galaktika előkelőbb származású lényei. Twi'lek technikusok,
toydariáni bankárok, zabrakok, és persze emberek. A Jedi nő a
mesterséges klímájú parkon áthaladva, magas fák és terebélyes
nabooi cserjék között sétált a centrum felé. A sétányról rálátott
a szint periférikus forgalmára, ahol lebegők és siklók száguldoztak
láthatatlan energiafalak között. A parkból kiérve Lanna az elnöki
palota, Kant stílusú épülete felé igyekezett. Az állomás régi
gazdái építtették maguknak a fényűző rezidenciát, még a kezdetekben,
Colloduth fénykorában. Persze Tanaab bárói már rég nem laktak
itt. Az utóbbi évtizedekben az állomás vezetősége használta lakhelyül
a hatalmas, gombaforma épületet. A palota kupoláján villódzó lézerreklámok
futottak körbe, messzire szórva élénk fényeiket.
Lanna körülnézett az utca színes forgatagában, és Jedi képességeit
használva érzékelte a humanoid lények hangulatát. Némelyik járókelő
őt is megbámulta, és a legtöbbjükből valósággal sütött a lenézés.
A Jedi nő rájött, hogy öltözéket kell cserélnie, mert kopott tunikája
és rongyos szélű köpenye, itt már feltűnést keltett. Persze ez
nem jelentett gondot Lannának.
Vennon Albatan, a Colloduth állomásfőnöke a szokott elégedettséggel
nézett ki irodájának buborék ablakából. Maga az iroda egy jókora
lebegő kabin volt könnyű fémötvözetből és páncélüvegből építve.
Erős antigravitációs hajtóművek lebegtették az üzemcsarnok felett,
és gázfúvókák stabilizálták az egyedi járművet. Albatan nem sokat
tudott a csarnokban folyó munka céljáról és nem is érdekelte,
de annak igazán örült, hogy a folyamat a végéhez közeledett. A
speciális megmunkálóművek az utolsó drullin kristályt csiszolták
tökéletes lencsévé, a tizenkettediket. Ez az óriás kristály a
Tanaabról származott, ahonnan a többi is. A több tonnás kristályok
négyévnyi kemény munka gyümölcsei voltak, a bányabolygó olyan
mélységeiből, ahol a tárnák szinte a Tanaab magjáig nyúltak. A
korábbi időkben, ahogy Vennon emlékezett, legfeljebb gundarkfej
nagyságú kristályok kerültek elő, és azok is igen sokat értek.
A főnök elképzelni sem tudta, mi célból készíthették a felbecsülhetetlen
prizmákat, de biztosra vette, hogy az általa képviselt társaság
még nem kötött ekkora üzletet az elmúlt huszonöt évben, mióta
ő irányította az állomást. Azért volt, ami kissé idegesítette
Vennont. Mostanában a Colloduth, és ő maga is túlságosan a középpontba
kerültek, a Birodalom középpontjába. Ez világosan kitűnt a magas
rangú látogató érkezéséből, aki a lebegő egy másik nagy foteljában
ücsörgött. A sovány, csontos arcú férfi, szürke egyenruháján a
birodalom egyik legmagasabb rangjelzése virított. Wilhuff Tarkin
moff a külső tartományok kormányzója semmilyen jelét nem mutatta
az izgalomnak, semmitmondó pillantása akár egy till hüllőé is
lehetett volna. Pedig ő pontosan tudta mi az óriás lencsék szerepe,
ő azon kevesek közé tartozott, akik ismerték a NAGY TERVET. Tarkin
az íves ablakok helyett a monitorok egyikéről nézte az alant folyó
műveletet, és a látszat ellenére nagyon is izgatott volt. Jól
tudta, hogy némelyik kristály épp a vibrációs csiszolás közben
adja meg magát, és egyetlen hajszálrepedés, vagy zárvány is tönkreteheti
az óriási lencsét. Ez elő is fordult néhányszor az elmúlt években,
tovább késleltetve a sikeres végkifejletet. A kormányzó elfordult
a monitortól, nem akart ezen töprengeni.
- Eleget láttam - fordult oda Albatanhoz. - Menjünk vissza!
- Ahogy gondolja, uram - bólintott a főnök, és egy gombnyomással
indította a lebegő visszatérő rutinját. A gömb körbefordult a
tengelye körül és emelkedni kezdett. Az üvegfalakon át már látszott
a csarnok galériáján felsorakozó klón katonák csoportja, akik
a bejáratokat őrizték. Vennon nem örült nekik. Oda a semlegesség
- gondolta. A régi időkben, a Köztársaság idejében, sohasem jártak
itt katonák, és remélte, azután is így lesz, ha végeznek ezzel
a projekttel.
Miután elhagyták a csarnok területét, erőtér zárta le utánuk a
légi csatornát. A mobiliroda puhán landolt az antigravitációs
foglalatban, és az utasok kiszálltak a gömbből. A magas szikár
Tarkin peckesen lépdelt el a katonái előtt, a túlsúlyos öreg állomásfőnök
alig győzött loholni utána.
- Van még valami óhaja, uram? - lihegte kérdőn Albatan.
- Mielőbb végezzék el a munkát! - fordult szembe a kormányzó,
Albatannal. - És már itt sem vagyok - mondta lebiggyesztett ajakkal.
Tényleg remélte, hogy ilyen egyszerű lesz, de azért akadtak kétségei
is. Persze nem a kósza Jedi aggasztotta, a Jedik őt sosem érdekelték,
egyszerűen nem hitt bennük. Ez különben is legyen Vader gondja.
Viszont volt itt más is. A Köztársaság romjai alatt mozgolódó
titkos erők, a lázadók, ahogy magában már megbélyegezte az elégedetlenkedők
kis csoportját. A névtelen, láthatatlan, titkos szövetség, akik
egyre többször adtak hangot nemtetszésüknek. Szabotázsakciókkal
és ellenséges szervezkedéssel próbálták aláásni a Birodalom erőfeszítéseit.
A kormányzó tartott tőle, hogy ha csekély mértékben is, de ezt
a tervezetet is veszélyeztethetik ezek a terroristák. S mivel
alapos ember volt, már meghozta a szükséges intézkedéseket, pontosan
eltervezett mindent.
Közben elhagyták az üzem előterét. Tarkin hosszú lépteivel lehagyta
a bázis parancsnokát, aki feladta a loholást, és selyem ingujjával
törölgette izzadságtól csöpögő tar fejét. Még a távolodó kormányzó
felé intett, aztán saját testőrei kíséretében a központi vezérlő
felé indult. Tarkinnak amúgy sem volt szüksége kísérőre, céltudatosan
vonult katonáival a turbóliftek indítóállása felé, pontosan tudva,
hová kell mennie.
A másik magas rangú személy még nem érte el a Colloduth bázist,
de már nagyon közel járt hozzá. Ő nem vizitálni akarta az állomást,
egyszerűen csak hagyta, hogy az Erő vezesse hosszú útján, és az
Erő épp erre sodorta őt. Nem kormányzói luxusjachton utazott,
és katonai kísérete sem volt. Egy szál magában jött egy apró,
külön az ő számára készült vadászgéppel. A speciális TIE vadász
fülkére hajló vezérsíkjain megcsillant a távoli csillagok hideg
fénye, de a gyenge fényt elnyelte a rovarszerű kabin sötét páncélja.
A fürge gép lassítás nélkül suhant a Colloduth bumerángjának alsó
ága alatt, mintha meg sem akarna állni. A pilóta jól ismerhette
a biztonsági kódokat, mert az állomást védő automatika nem reagált
az érkezésére, és a reflexlézereket nem az állomás személyzete
deaktiválta. A vadászgép pengeéles manőverezéssel kerülgette az
állomást borító antennák erdejét, és még most sem lassított. Aztán
megcélozta a kisebb gépeknek épített dokkológyűrűk egyikét és
pontosan befékezett alá. Az ügyes pilóta a segédhajtóművek apró
lökéseivel csatlakozott a teleszkópos csonkhoz.
Darth Vader is megérkezett a Colloduthra.
<<<
1. rész
3.
rész >>>
|