Ilyen volt az első Lurdy Házas klubnap
Barta Zoltán összeállítása


Be kell vallanom, egy kicsit aggódtam amiatt, hogy vajon a Lurdy Házban tartandó első klubnapunknak milyen lesz a fogadtatása, de szerencsére az aggódásom teljesen feleslegesnek bizonyult. A kezdésre már szép telt házat mondhattunk magunkénak, így a klub 15. születésnapja méltóképpen lett megünnepelve.
A Lurdy Ház kimondottan jó választásnak bizonyult, hiszen egyrészt kényelmesebb teremben gyűlhettünk össze, másrészt pedig technikailag az elképzeléseimnek megfelelően alakult a rendezvény, és a kis 'fénymizériát' leszámítva nagyon flottul ment minden. Ezt legközelebbre mindenképpen orvosoljuk, hogy semmi se zavarja a szórakozást.

A közönség soraiban ismét számos jelmezes bukkant fel, akik szerencsére nem döltek be annak a félrevezető pletykának, ami szerint a jelmezesek korlátozva lennének a klubnapon való megjelenésükkel. Erről szó sem volt, és soha nem is lesz, hiszen józanul végiggondolva egy Star Wars-os klubnapnak éppen az a lényege, hogy minél több jelmezes látogasson oda. És ha már itt tartunk, arra kérnék mindenkit, hogyha bármilyen hasonlóan 'furcsa' információt lát a neten, hozzám foduljon a válaszért, és ne döljön be mindenféle mende-mondának.

Aki pedig lemaradt a 14-es Starfighter-ről és a különszámról, a későbbiekben még bepótolhatja. Egyrészt a következő klubnapon is hozzá lehet majd jutni az újságokhoz, másrészt, ha előbb szeretnl a gyűjteményéhez csatolni, akkor e-mail-es egyeztetés után vagy személyesen, vagy postai úton eljuttatjuk a kérdéses számokat az érdeklődőknek.

De ejtsünk néhány szót a műsorrol is. Az első részben a korai éveket elevenítettük fel Vaszta Pállal, a Petőfi Csarnok egykori munkatársával, aki saját szemszögéből mesélte el, hogyan látta a Csarnokban a kilencvenes évek klubéletét. Ezután Füle Zolit arról faggattam a korai klubos videó-szösszenetek születéséről, melyek a Sötét oldal előfutáraiként is értelmezhetőek. Az 1998-ban forgatott, és a mostani klubnapon bemutatott kisfilmek közül az egyik pont a Petőfi Csarnokban készült.

A program részeként került sor a Jedi Menedék novellaíró pályázatának díjátadójára is. Miskei Gabriellával egy rövid beszélgetés után a megjelent pályázóknak adta át az okleveleket és a díjakat. A pályázat egyébként a 66-os parancs előtti utolsó óráról szolt, vagyis ezt az időszakot kellett feldolgozniuk az indulóknak.

A műsor egyik fő attrakcióját Zsigmond Tamara és Moser Károly szinkronbemutatója szolgáltatta az első műsorrész végén. Tamara és Károly éppen öt éve, a klub fennállásának 10. évfordulóján vendégeskedett először nálunk, és akkor egy rögtönzött poénos szinkronnal lepték meg a közönséget. (Külön érdekesség volt, hogy Moser Károly most már nagyobb nyilvánosság előtt is bemutathatta a hetekkel ezelőtt elkészült Anakin-jelmezét.) Most arra gondoltunk, hogy az évforduló örömére csináljuk meg ezt újra, de már előre elkészített anyaggal, és ne csak egy, hanem mindjárt három jelenetben változtassuk meg a szöveget. Arra gondoltam, hogy a neten terjedő egyéb, leginkább káromkodásra épülő 'poénos' szinkronokkal ellentétben igazi humorral próbáljuk nevetésre bírni a közönséget. Ez maradéktalanul sikerült, és a közönség a harmadik jelenetnél már szinte minden egyes mondatnál nevetett...

A programban természetesen helyet kapott a szeptemberben megjelent Star Wars: The Complete Saga Blu-Ray kiadásához kötött bemutató is. Ebben a mindenki által talán legjobban várt kimaradt jeleneteket elemeztük. A műsorban emellett még szó esett a jövő évi Episode I 3D-s premierről is. A hagyományoknak megfelelően - ha lehetőség nyílik rá - ismét szeretnénk egy éjfél után kezdődő premierrel ünnepelni a film hazai startját. A hat évvel ezelőtti premieres bulihoz hasonlóan februárban ismét egy rendhagyó klubnappal szeretnénk teljesebbé tenni az eseményt. A fejleményekről az elkövetkező hetekben folyamatosan tájékoztatást adunk.


A klubnapon ezúttal is nagy volt a jelmezes aktivitás:


A műsor keretén belül került sor a Jedi Menedék novellaíró pályázatásank díjátadójára is:


Moser Károly és Zsigmond Tamara immár öt éve állandó résztvevői a klubnapoknak. Károly a nemrégiben elkészült Anakin Skywalker jelmezében lépett a közönség elé: