A XXII. Star Wars Miniatures verseny
Barta Orsolya összeállítása


A májusi verseny nagyon extrának ígérkezett, mivel a hagyományos csapatösszeállítás helyett a versenyzőknek a helyszínen kapott figurákból kellett egy hatékonynak tűnő csapatot összerakniuk. A "boosterek" még a verseny előtti napokban lettek összeállítva, figyelve arra, hogy a figurák arányaikban és változatosságukban megegyezzenek a hivatalos bontatlan csomagokkal. Két féle sorozatot használtunk a csomagokhoz, 10 Legacy of the Force és 10 Knights of the Old Republic booster született, egyaránt erősnek mondható és gyengébb főkarakterekkel.

A verseny délelőtt 10.00 órakor kezdődött a budapesti Sárkánytűzben. A játékosok először kockadobással döntötték el, hogy milyen sorrendben húzzanak a csomagok közül. Hogy senkinek ne legyen lehetősége a "lesésre", 1-10-ig számozott papírokat húztunk, az egyiket a KOTOR, a másikat LOTF dobozból. Minden egyes figuracsomaghoz is járt egy-egy szám, és aki amelyik számú papírt húzta, azt a számú boostert kapta. Mivel összesen 8 játékos volt, a húzás után 2-2 booster megmaradt. Ezután kb. 20 percük volt a játékosoknak, hogy a kapott figurákból összeállítsák a 150 pont értékű, frakciófüggetlen csapatukat. A frakciószabályok azért nem érvényesek ebben a játékmódban, mert 2 boosterből szinte lehetetlen 150 pontos frakciócsapatot összerakni. Ez így azért is volt izgalmas, mert olyan parancsnokok és követők kerülhettek össze, akik a rendes játékban soha...

Nagyon változatos csapatok születtek, a versenyzők nagy része úgy állított össze csapatot, hogy kivette a két ritka figurát és az utánuk maradt pontokból igyekezett kis pontértékű, de használható karaktereket melléjük válogatni. Ilyen módon kerülhetett egy csapatba Darth Tyranus Captain Tarpals-szal, vagy Antares Draco Leia Organa Senatorral. Mindössze egy játékos volt, aki az egyik ritka figurát kihagyta a csapatépítésnél, mondván, túl sok pont. Ezen végül mindenki meglepődött, mivel ezzel a nagyon erős figurával (Kyle Katarn Jedi Battlemaster) 50%-ban borítékolva lehetett volna neki a győzelem...

A meccsek nagyon változatosak és kiegyenlítettek voltak. Jómagam eléggé bíztam a csapatomban, mivel elsőre, bár Commander Effectjeim nem nagyon voltak, elég erősnek tűnt a Darth Talon-Jarael páros. Az első meccsen Zilahi Sanyi csapata ellen játszottam, de pont ő bontotta ki Luke Skywalker LOTLS-ot, aki sajnos egyike volt a két ilyen képességű karakternek a játékban. Ezzel el is veszett a több csapattagomnál meglévő Stealth képesség nyújtotta előny, és mivel az én "erős" karaktereim közelharcosok voltak, kénytelen voltam közelebb nyomulni hozzá, ami nem tett túl jót az embereimnek. Mindössze egy Jawát sikerült megölnöm, míg nálam elhullott több kis karakter is; ezt a meccset, ha nem is nagyon csúnyán, de azért rendesen elbuktam.

A második játszmát Kovács Zoli ellen játszottam, aki nem volt olyan szerencsés a húzásnál, mint Sanyi és Dodonna mellé mindössze Luke Skywalker Jedi-t sikerült kihúznia. Volt viszont egy ASN Assassin Droidja, aminek a Kohun Infestation-jét bizony bevetette párszor, ennek esett áldozatul Darth Talon. Ő csak ezt az egy karakteremet tudta likvidálni, mivel azonban én is szorgosan irtottam az ő figuráit, az összesítésben én nyertem, bár mindössze 17 ponttal.

A harmadik meccsre Krámer Danival lettem összesorsolva, aki egyrészt kihagyta a terminátor Kyle Katarn-t a csapatából, másrészt úgy féltette General Wedge Antilles-ét, hogy bár neki is Accurate Shot-ja volt, nem lövöldözött vele, inkább a pálya hátsó részében bújtatta. Az általam választott pályát mindhárom játék alatt sikerült megnyernem és végül is a háromból kétszer szerencsém volt vele. Mivel Dani egész csapata evede-es lett Wedge-nek köszönhetően, hiába lődöztem rájuk. Így Talonra és Jaraelre maradt, hogy közelharcban likvidálják az ellenfeleket. Dani még egy nagy esélyét nem használta ki, mivel volt egy Imperial Knight-ja, amivel én a helyében próbáltam volna rányomulni Talonékra, hogy ha esetleg összejön a Cortosis Gauntlet, az én főkaraktereim elvesztették volna sebzésüket. Dani ehelyett jó messzire elvitte az Imperial Knight-ot a csatától, így már nem kellett aggódnom miatta, és koncentrálhattam a többi karakterére. A Kel Dorral eleinte nem bírtam, mert kivédett szinte minden lövést, közel menni meg nem mertem, mert a Self Destruct miatt az automatikusan 40 sebzés a mellette álló karakteremnek, ha megölöm. Végül Talonnal biztonságos 6 négyzet távolságból egy villámmal intéztem el. Emellett sikerült még az echanit, a vongot és a mandalor scout-ot is leszednem. Dani végül senkit nem tudott kilőni az enyéim közül, úgyhogy ezt a meccset is megnyertem.

Mivel a Sárkánytűz csak du. 14.00 van nyitva, sietnünk kellett és ezért csak három fordulós volt a verseny. Az eredményhirdetés után a dobogósok kaptak egyet Tolmár Zsolt aktuális jutalomkártyájából, és Krámer Dani is hozott pár Clone Wars-os kártyát, amik közül választhattunk.

Végeredmény:

1. Tolmár Zsolt
(Antares Draco, Leia Organa Senator, Imperial Knight, Genoharadan Assassin, Yuuzhan Vong Jedi Hunter, Wookie Elite Warrior, Juggernaut War Droid, Human Bodyguard)
Pálya: Rancor Pen

2. Zilahi Sándor
(Luke Skywalker Legacy of the Light Side, Juhani, Mandalorian Commando, Echani Handmaiden, Jawa Scout, Old Republic Scout, Kel Dor Bounty Hunter, Bothan Noble)
Pálya: Ruined Base

3. Bausz Áron
(Zaalbar, Darth Nihl, Mandalorian Commando, Yuuzhan Vong Elite Warrior, Galactic Alliance Scout, Juggernaut War Droid, Imperial Knight)
Pálya: Rebel Storm Starter

4. Barta Orsolya
(Darth Talon, Jarael, Mandalorian Trooper, Sith Trooper Captain, Galactic Alliance Trooper, Czerka Scientist, Tusken Raider Scout)
Pálya: Rattattak Arena

5. Kovács István
(Darth Tyranus Legacy of the Dark Side, Captain Tarpals, Wookie Elite Warrior, T1 Serias Bulk Loader Droid, Gungan Soldier, Gungan Artillerist, Imperial Security Officer)
Pálya: Muunilist Grand Plaza

6. Kovács Zoltán
(Luke Skywalker Jedi, General Dodonna, ASN Assassin Droid, Sith Assassin, Echani Handmaiden, Corellian Security Officer, Elite Rebel Commando)
Pálya: Tractor Beam Reactor Coupling

7. Krámer Dániel
(General Wedge Antilles, Echani Handmaiden, Imperial Knight, Mandalorian Scout, Elite Rebel Commando, Galactic Alliance Scout, Kel Dor Bounty Hunter, Rebel Honor Guard, Yuuzhan Vong Warrior)
Pálya: Muunilist Grand Plaza

8. László Norbert
(Deliah Blue, Captain Panaka, Guard Droid, Genoharadan Assassin, Ragkhoul, Mandalorian Trooper, Czerka Scientist)
Pálya: Rattattak Arena

A bajnokság állása az ötödik forduló után:

1. Tolmár Zsolt - 44 pont

2. Zilahi Sándor - 31 pont

3. Barta Orsolya - 22 pont

4. Kovács István - 18 pont

5. Barta Zoltán - 16 pont

6. Kovács Róbert Szilárd - 13 pont

7. László Norbert - 10 pont

8. Fehér László - 8 pont

9. Kardos Attila - 7 pont

10. Bausz Áron - 6 pont

11. Krámer Dániel - 4 pont

12. Kovács Zoltán - 3 pont


A dobogósok:

Pillanatképek a versenyről: