A jubileumi XX. Star Wars Miniatures verseny
Barta Orsolya összeállítása


Immár jubileumi számozáshoz érkeztek a budapesti Star Wars Miniatures versenyek; márciusban a 20. versenyünket tartottuk. Csaknem egy éve annak, hogy a Wizard's kiadta az utolsó hivatalos sorozatát, a Masters of the Force-ot, sajnos azóta több, korábban lelkes játékos hagyta abba a Star Wars Minivel való foglalkozást, de a mostani verseny újra a korábbiak hangulatát idézte. Ez nagyban köszönhető annak az amerikai rajongók által kreált virtuális sorozatnak, ami a hivatalos szériák után megpróbálta a Wizard's által hagyott lyukakat némileg betömködni. Ez alatt nem csak azt kell érteni, hogy megalkottak korábban méltatlanul kihagyott karaktereket, hanem hogy az eddig 'jászthatatlan' frakciókat próbálták kicsit felzárkóztatni a klasszikus felkelő-birodalom-köztársaság-szeparatista vonalhoz. A verseny végeredményét elnézve ez jócskán sikerült is, hiszen ki emlékszik a korábbi versenyekről arra, hogy Régi köztársasági csapat akár csak a dobogó közelébe került volna, most pedig kettő volt az első háromban! (Azt még áruljuk el, hogy a Destiny of the Force-ra keresztelt sorozat csak a kártyákat tartalmazza, amiket le lehet tölteni a netről, a hozzájuk tartozó figurákat pedig a korábbi sorozatokból kell beszerezni. A kártyák mellé készített ellenőrző listában minden új karakterhez megadták a készítők, hogy melyik régi figura használható hozzá, tehát a játékosoknak minden esetben rendelkezni kell az eredeti figurákkal, hogy használhassák az új karaktereket.)

A régi bevált csapatok tehát új kihívásokkal kerültek szembe, és nem minden esetben tudták elsőre venni az akadályt. A csapatokba természetesen nem volt kötelező az 'új' sorozatból is beválogatni figurát, így a mezőny egyik fele használt a virtuális sorozat karakterei közül, a másik nem. A verseny másik különlegessége az volt, hogy az eddigiekkel ellentétben megengedtük a rajongók által készített pályák használatát. Az arányok itt is ugyanzok voltak, mint az új karaktereknél: a mezőny egyik fele be mert vállalni eddig játszatlan pályákat, a másik megmaradt a hagyományosaknál.

A legnagyobb meglepetést az új Bastila Shan okozta, aki az Advanced Battle Meditation képességgel lazán tönkrevágta a jól bevált agyontápont csapatokat. Bár ez az erőképesség 3 erőpontjába került, de a következő aktiválásáig megsemmisített minden ellenséges parancsnoki effektet, ezzel gyakorlatilag szinte megbénítva az ellenfél csapatát.

A verseny négy fordulóból állt, amit Tolmár Zsolt minden ellenfelét végigverve nyert meg. Az első fordulóban jómagam Kardos Attila köztársasági csapatával kerültem össze, és szerencsére sikerült a saját pályámat megnyernem. Az új Darth Revanban nagyon bíztam és végül nem is szerepelt rosszul: az alap taktikám az volt, hogy ha már támadási távolságon belül van, Revan Master Speeddel kilép, azután Lightsaber Assaulttal és Cunning Attack-kel (ha összejön) támad, majd kicserélem Revant Nomira, aki ismét támadhat, majd az új körben ismét. Ennyi támadás általában elég egy nagyobb karakternek is. Nomi Sunridernek egy másik nagy előnye volt, hogy forduló helyett képes elszívni egy szomszédos erőhasználó erejét, amit két jászmában is ki tudtam használni. Mivel Attila a pálya rosszabbik oldalát választotta, még könnyebb dolgom volt. Ami viszont megnehezítette kicsit az előrenyomulásomat, hogy neki sokkal több lövős karaktere volt, mint az én egy szem Atton Rand-om, akinek a lövéseit ráadásul Jarael, szinte mindig ki tudta védeni. Mivel Attila Anakinnel és Barris Offee-val egyszerre nyomult előre, tudtam, hogy először Barriss Offee-t kell likvidálnom, különben minden körben gyógyítani fogja Anakint és így kárba vésznek a sebzéseim. Mivel sikerült a két jedit elég közel csalogatnom, Revan kilőhetett és Anakintől még egy elszakadási támadást is megkockáztatva megérkezett Barriss Offee-ra. Ezután jöhetett a Lightsaber Assault, majd csere Nomira és újabb két támadás. Ezt szegény Barriss Offe már nem élte túl, így a következő kör elején Nomival még Anakin erejét is el tudtam szívni, megakadályozva ezzel a Force Push és a Lightsaber Block használatát. Nomi ezután eléggé megsérült így vissza kellett vonnom a gyógyító mellé, de Revan továbbra is tudta tartani a frontot. A következő körben Anakin is leesett és még néhány kisebb katonát és Landót leszedve megnyertem a játszmát, bár sajnos nem három ponttal.

A második fordulót Zilahi Sanyi mandalorjai ellen játszottam az általa választott pályán. A meccs nem hozott túl sok akciót, a rengeteg ajtó miatt lassan haladtam előre, ráadásul a játék felénél jöttem rá, hogy rossz felé indultam, az átcsoportosítás pedig nagyon nehézkesen haladt. Eközben viszont Sanyi sem mert túlságosan kitámadni, néhány rakétát lőtt a karaktereimre, de szerencsére mindet ki tudtam védeni. Így mivel az egész játék alatt szinte semmi sem történt, Sanyi három gambittel nyerte meg a játékot.

A harmadik forduló volt számomra a verseny mélypontja: Fehér László túlaktiválós birodalmi csapatával nem tudtam felvenni a versenyt. Ráadásul még a pályaválasztást is elvesztettem, így a számomra abszolút kedvezőtlen Power Regulation Chamber pályán játszottunk. Laci csapatának legnagyobb erőssége a túlaktiválás és a cserélgetés volt. Ezzel sajnos nem tudtam mit kezdeni, a pálya adottságai miatt pedig elbújni sem tudtam. Laci minden körben megvárta, amíg aktiválom az összes karakteremet, aztán megindult vagy Jaraellel vagy egy rodian brute-tal, majd azt kicserélte Cad Bane-re, aki 4x30-cal megsorozta a karaktereimet, miközben Boba Fett hátulról lődözte a rakétáit. Jaraelbe és Boba Fett-be tudtam sebezni egy keveset, de mivel nem haltak meg, ez mitsem ért. Összesen talán 3 rodian brute-ot sikerült leszednem, de mivel azok a Lobot által behívott reinforcement-ek voltak, nem számítottak be a győzelmi pontok közé. Ez a meccs totális vereséggel végződött.

A negyedik fordulónak ezért már kicsit kedvetlenül ültem neki. Bár Krámer Dani nem tudott olyan erős csapatot összerakni mint Laci, de nála is nagyon sok aktiválás volt, sok lövőssel és tudtam, hogyha a leginkább közelharcosokból álló csapatommal berohanok a katonái közé, annak a biztos halál a vége. Ezért inkább próbáltam úgy mozogni és bújkálni, hogy neki kelljen közelebb jönni. A pályaválasztás ezúttal nekem kedvezett és a Jedi Templomban játszottunk. Dani nem vette észre, hogy mi a szándékom, ezért a nagy létszámú, ámde kis életpontú trooperekkel általános támadást indított. Revannal sikerült beállnom egy olyan szűk folyosóba, hogy egyszerre mindig csak két karakter tudjon közel jönni, és Dani tolta is a figuráit rendesen, hogy minél többel tudjon Revanra lőni. A nagy tömeg miatt viszont a hátrébb állók számára Revan már fedezékben volt, így olyan magasra növekedett a védekezési pontja, hogy a kis katonák szinte képetelenek voltak megsebezni. A biztonság kedvéért azért beállítottam Revan mögé a gyógyítómat, ha esetleg szükség lenne rá, de a játék végéig mindössze 20 sebzést sikerült Daninak bevinni, amire nem akartam elhasználni a 30-as gyógyítást. Miután a daráló beindult, Dani Vaderrel és még pár katonával egy bekerítő mozdulattal próbálkozott, de Nomival tudtam tartani a hátsó oldalt, ráadásul még Vader erejét is sikerült elszívnom. Így már két fronton folyt a hentelés, a játék végére minden figurát leszedtem, így ezt a meccset három ponttal nyertem.

Végül, bár rosszabb helyezésre számítottam, az összesen 5 pont elég volt a harmadik helyhez. A nyeremények a Legacy of the Force és a KOTOR kiegészítőkből kerültek ki, a nyolc boosterben két VR figura volt (Nomi Sunrider és Mandalore the Ultimate), de a ritkák között is voltak használhatóak, például Captain Panaka, Shado Vao, Deliah Blue, vagy Han Solo Smuggler.

Az áprilisi verseny ismét egy extra lesz, 300 pontos, maximum 15 aktiválással, az aktiválásmódosító karaketrek nélkül.

 

Végeredmény:

1. Tolmár Zsolt
(Bastila Shan Jedi Master, Atris, Echani Handmaiden 3x, Visas Marr, R7 Astromech Droid, Mouse Droid 5x, Gran Raider, Ugnaught Demolitionist)
Pálya: Custom Mos Eisley Battlefront

2. Fehér László
(Thrawn - Mitth'raw'nuruodo, Mas Amedda, Admiral Ozzel, Lobot, Boba Fett Enforcer, Jarael, Cad Bane, Ugnaught Demolitionist, Gran Raider)
Pálya: Power Regulation Chamber

3. Barta Orsolya
(Darth Revan Sith Lord, Jedi Crusader, Nomi Sunrider, Juggernaut War Droid, Jedi Healer, Atton Rand, Mouse Droid 4x)
Pálya: Custom Jedi Temple

4. Zilahi Sándor
(Boba Fett Mercenary Commander, Mandalorian Captain, Lobot, Mandalorian Scout 2x, Mandalorian Gunsmith 2x, Mandalorian Counter-Intelligence Officer, Rodian Trader)
Pálya: Freight Transit Station

5. Kovács István
(General Grievous Droid Army Commander, Gha Nachkt, Battle Droid Officer, Series II Destroyer Droid 2x, IG-86 Assassin Droid, A4 Lab Droid, R7 Astromech Droid, Mouse Droid 4x, Ugnaught Demolitionist)
Pálya: Custom Yavin IV

6. Kovács Róbert Szilárd
(Cad Bane, Han Solo Scoundrel, Zuckuss Bounty Hunter, Princess Leia, Anakin Skywalker Force Spirit, General Dodonna, Mouse Droid 3x, Ugnaught Demolitionist, R7 Astromech Droid)
Pálya: Teth Monastery

7. Kardos Attila
(General Skywalker, Jarael, Barriss Offee Jedi Knight, Commander Cody, Lando Calrissian Dashing Scoundrel, Antarian Ranger, Gungan Artillerist, ARC Trooper, Lobot Computer Liaison Officer, Youngling)
Pálya: Custom Jabba's Palace

8. Krámer Dániel
(Darth Vader Imperial Commander, Mas Amedda, Sandtrooper Officer, Stormtrooper Officer, Storm Commando, Scout Trooper 2x, Sandtrooper, Stormtrooper 3x, Death Star Trooper 2x, Snowtrooper, Imperial Pilot, Trandoshan Mercenary, Rodian Trader)
Pálya: Teth Monastery

 

A bajnokság állása a harmadik forduló után:

1. Tolmár Zsolt - 30 pont

2. Zilahi Sándor - 17 pont

3. Barta Orsolya - 14 pont

4. László Norbert - 9 pont

5. Barta Zoltán - 8 pont

5. Kovács Róbert Szilárd - 8 pont

5. Fehér László - 8 pont

6. Kardos Attila - 5 pont

7. Kovács István - 4 pont

8. Krámer Dániel - 1 pont

A dobogósok:
Pillanatképek a versenyről: