A Magyar Star Wars Klub rendezvénye, 2008. október 11. szombat
Barta Zoltán összeállítása

A The Clone Wars nemcsak új korszakot nyitott a Star Wars-univerzumban, de új karakterekkel is megajándékozta a rajongókat. Az egyikük, Ahsoka Tano rögtön a főszeplők közé került, így talán nem volt véletlen, hogy szinkronizálóját, Molnár Ilonát hívtuk meg vendégül az októberi klubnapra. (A vendéglistán korábban feltüntetett Csörögi István és Moser Károly más irányú elfoglaltságaik miatt sajnos nem tudtak résztvenni a bulin.) És itt volt Zsigmond Tamara is, aki annyira komolyan veszi a klubos kötelezettséget, hogy az újság átvétele miatt a kezdés előtt még képes volt hazarohanni a tagságijáért.

A The Clone Wars érthető módon tehát vezető szerepet játszott ezen a napon. Tamarával és Ilonával is a szinkronról beszélgettünk, és jó hírként tudhattuk meg, hogy a tévésorozat szinkronmunkálatai idehaza is zajlanak, vagyis a magyar rajongók hamarosan bekapcsolódhatnak a klón-háborúk menetébe. Ilonát persze nemcsak a Star Wars-os, hanem más produkciók szinkronjáról is faggatuk, és kiderült, hogy anime-találkozókon is sokszor összefuthatnak vele a rajongók.

A programban a The Clone Wars mellett persze a régi triógiát érintő műsorszámok sem maradhattak ki. Köztük a Revisited Star Wars aratott nagy sikert, hiszen egy ilyen mértékű felújítás-változtatás nem mindennapi módon dobta fel a legrégebbi Star Wars-film hangulatát.

A rendezvény második részében a The Force Unleashed demo-változatát próbálhatták ki a konzolos játékok kedvelői. Számukra a játékélmény újszerűsége nem a konzolban rejlett, hanem a hatalmas vászonban, melyen egy ház nagyságú felületen kaszabolhatták az ellent.

 

Molnár Ilona, Ahsoka Tano szinkronizálója a klubrendezvényt reklámozó roll-up előtt:

Régi szokásunkhoz híven Molnár Ilonának is átadtunk egy tiszteletbeli tagsági igazolványt...

Az októberi klubnapon Zsigmond Tamara is ellátogatott hozzánk:

Az 501-es Légió hazai legénysége is tiszteletét tette nálunk:

Sokan kipróbálták a The Force Unleashed-et:

Ezen a napon bajonokot is avattunk. Ritzl András lett az év legjobbja a quiz-sorozatunkban:


A rajongói aktivitás most sem volt elhanyagolható: