Mindezek
ellenére a film beváltotta a hozzá fűzött reményeket,
és újabb kalandra hívta a Jones-rajongók milliós táborát.
A Frigyláda... után nem volt könnyű olyan filmet készíteni,
mely ismét lebilincseli és elszórakoztatja a nézők millióit.
De a Lucas-Spielberg párosnak ez sikerült. A korábbinál
nagyobb anyagi ráfordítással készült produkció ugyan még
magán viselte a matiné-korszak B-kategóriás mozijainak
stílusjegyeit, ettől függetlenül az alkotók már nem ragaszkodtak
rögeszmésen ahhoz, hogy ők is ilyet csinálnak. Tisztában
voltak azzal, mire képesek, és persze azzal is, mit vár
el tőlük a közönség. Éppen ezért a második Indiana Jones-film
előkészítése, pontosabban már a sztori kitalálása során
egy nagyszabású, szokatlan megoldásoktól sem mentes darab
körvonalazódott George Lucas fantáziavilágában.
Nos,
a film munkálatainak java részét, a tervezést és a forgatást,
valamint a teljes forgatókönyvet az 1984-ben megjelent
Indiana Jones and the Temple of Doom - The Illustrated
Screenplay című kiadványban bocsátották a rajongók
rendelkezésére. A The Art of Star Wars művészeti sorozat
köteteire felettébb hasonlító mű alapos elmélyülést tesz
lehetővé, ugyanis a forgatókönyv szövegével párhuzamosan
nyomon követhetők a film képei, az adott jelenetek korai
vázlatai, valamint a díszletek és trükk-munkálatok egyes
szakaszai. Az ILM gárdája - immár a Star Wars trilógia
lezárása után - olyan hatalmas rutinnal rendelkezett,
hogy nem okozott nekik különösebb gondot a George Lucas
sztorijához szükséges vizuális trükkök megjelenítése.
A
kiadvány Steven Spielberg bevezetőjével kezdődik, aki
örömmel vetette bele magát a munkába, persze csak miután
kivárta az 1983-as Oscar-díjátadó ceremóniát. (Előző évi
produkciója, az E. T. több kategóriában kapott jelölést,
és ennek tudatában Spielberg valószínűleg nem tudott volna
a Jones-filmre koncentrálni.) Egy héttel az ünnepség után
megkezdődtek végre az élőszereplős munkálatok, és csaknem
öt hónap elteltével fejeződtek be, igaz ez az időszak
a főszereplő, Harrison Ford gerinc-sérülése miatt nyúlt
ilyen hosszúra.
A
film első jelenete egy revükép a sanghaji Club Obi Wan-ból.
Igen, nem tévedés, a keleties hangzásnak köszönhetően
itt egy poénos utalás bukkan fel a Star Wars-os Jedi mesterre,
viszont ebben a galaxisban nem kötőjellel írják a nevét.
Szóval ezen a helyszínen kerül sor Indiana Jones és Lao
Che, a helyi gengsztervezér közötti konfliktusra, melyben
Indy húzza a rövidebbet. A revü jelenet természetesen
Lucas ötlete volt, aki valami meghökkentőt, szokatlant
akart a film elejére, és ez sikerült is, amihez már csak
ráadás volt Dr. Jones fehér öltönye és csokornyakkendője.
A Club Obi Wan díszleteiben rengeteg statiszta között
maga Spielberg is feltűnik, hiszen egy olyan kavarodáshoz,
amit Indiana Jones okoz, jó sok emberre volt szükség.
A
jelenethez a tánckarnak különleges jelmezkollekciót terveztek.
Először a hagyományos kínai motívumokat, majd pedig a
klasszikus amerikai revük kosztümparádéját csodálhatjuk
meg. Mindez persze a női főszereplő, Willie Scott karakterének
megtámogatásához szükséges, aki a háttér szerint éppen
itt vendégszerepelt.
A
főhősök a Club után Indiában kötnek ki, ahol egy teljesen
más világot, életformát kellett bemutatni. A mérhetetlen
szegénységben tengődő falusiak és a fényűző pompában élő
gyermek-uralkodó közötti szakadék valóban látványosra
sikerült, és ebben a díszlet- és kosztümtervezők munkájának
legjava is benne van. Viszont itt belép egy új elem a
munkálatokba, mely a hatalmas díszleteket volt hivatott
kiváltani. Azért, hogy a produkció egyes jeleneteihez,
melyek csak pár másodpercig tűnnek fel a vásznon, ne kelljen
nagy méretű díszleteket építeni a jól bevált mattüveg-festmény
trükköket használták. Az ILM annak idején a Star Wars-filmekben
fejlesztette tökéletesre, ebben a produkcióban pedig már
szinte nagyüzemben kellett "gyártani" őket.
(A mennyiség szerencsére nem ment a minőség rovására.)
A Pankot-i palota és környéke kifejezetten igényelte ezeket
a festményeket, hiszen képtelenség lett volna még makett
formájában is felépíteni ezt a komplexumot. Főleg egy
olyan snitt kedvéért, melyben a film gyerekszereplője,
Short Round (a magyar "keresztségben" a 'Picur'
nevet kapta) kinéz egy ablakon, és a körülötte a palota
épületei láthatóak. A leglátványosabb a film végén a döbbenetes
méretű kanyonfal reprodukálása volt, ahová a felejthetetlen
bányacsillés üldözés után érkeztek meg a szereplők.
Apropó,
üldözés! Ez a jelenet ma már a filmtörténet legismertebbjei
közé tartozik. A kivitelezés és a fényképezés módja, a
számtalan vizuális effektus és megvalósítás során felhasznált
ötletek emelték ennek a kornak a legjobbjai közé. Lehet,
hogy a mai digitális technika birtokában egy kicsit idejétmúltnak
tűnnek a bábokkal helyettesített szereplőkkel, vagy éppen
a 'stop motion' megoldásokkal, de akkor ez nem volt kis
mutatvány.
Mola
Ram titkos áldozati szentélye és a bánya természetesen
valós díszletként jelenik meg a filmben. Itt a szereplőknek
sokat kellett mozogniuk, tehát elkerülhetetlen volt a
megépítésük. Persze amit lehetett, a tervezők a költségek
csökkentése érdekében miniatürizáltak. Ilyen volt például
az emberáldozathoz használt fortyogó láva-katlan is, a
hozzá való fémketreccel, meg a méretarányos babával, amit
beleengedtek. (Kate Capshaw karaktere is meg lett formázva,
de ezt a babút a sztori szerint nem áldozták fel.)
Összegzésképpen
elmondható: az Indiana Jones and the Temple of Doom
- The Illustrated Screenplay egy kitűnő, és mára
már ritkaságnak számító áttekintése a filmnek. A remek
fotó és storyboard-anyag, valamint az áttekinthető szerkesztés
már a nyolcvanas évek közepén is elismerést váltott ki
a kiadvány vásárlóiból, manapság pedig ezért tisztelet
jár. Ha valaki rábukkan valahol, ne hagyja ki, szánjon
rá a zsebpénzből, nem fogja megbánni.