A Birodalom visszavág - gyerekeknek
Barta Zoltán összeállítása

A legfiatalabb rajongóknak szánt kiadványok mindig is különleges szerepet játszottak a gyűjteni valók között. Egyrészt, mert nyelvezetükben, formátumukban nagyon eltérnek a felnőtteknek szánt művektől, másrészt mert az adott korban, vagyis a megjelenésük idején a fenőttek nem igazán szívesen vásárolják, és csak később, általában évek múlva jönnek rá, hogy bizony ezeket is össze kellett volna gyűjteni. Ez alól talán nem kivétel a Birodalom visszavág gyerekek számára az Egyesült Államokban megjelent azon kötete sem, amit az alábbiakban fogunk bemutatni.

A Step Up Movie Adventures-sorozatban megjelent The Empire Strikes Back című kötet - a széria többi tagjaival együtt - mindösszesen annyit tűzött a zászlajára, hogy röviden, tömören mesélje el a film cselekményét. Ehhez persze ilyenkor egy kicsit át is kell írni azt, hiszen terjedelmi okok és a könyebb érthetőség miatt nem egészen azt kell kapniuk a gyermekeknek, amit a felnőtteknek. (Egy ilyen kiadvány nálunk a nyelvtanulóknak jelenti a legnagyobb segítséget.) Az egyszerűsítést úgy kell elképzelni, mintha a film valaki által élőszóban elmesélt változatát szóról-szóra lejegyezve olvasnánk. Egyszerű mondatszerkesztés, gyors probléma megoldás, néhol felcserélt idővonal, kusza cselekményvezetéssel. Az adaptációt készítő Larry Weinberg a többszálú elbeszélés rejtelmeibe nem akarta bevezetni az ifjú olvasókat, éppen ezért egyszerűsített, ahol csak tudott, így Luke Skywalker Dagobah-i kalandja és Han Solo-ék bujkálós-menekülős epizódjai nem párhuzamosan futnak, hanem külön történetrészben elmesélve kerültek a könyv lapjaira. .

A könnyebb emészthetőséget például olyan apróságok segítik, a gyermekek számára furcsának, vagy ritkán használtnak ható szavak fonetikus leírása, amivel szöveg könyebb megértését és a gördülékeny olvasást kívánták elősegíteni. Emellett bőséges képanyagot használtak a történet illusztrálására, és voltaképpen ez jelentette a könyv egyik fő vonzerejét azok számára is, akik elovasni nem tudták. A számtalan fotó között még a mai napig is találunk olyan érdekes anyagokat, amik érdekesnek számíthatnak a gyűjtők körében...

Az 1985-ben megjelent The Empire Strikes Back című gyerekkönyv borítója és néhány érdekesebb oldalpárja: