Time - Star Wars-os címlapsztorik a prequel-trilogy időszakából
Barta Zoltán összeállítása

Az amerikai Time magazin az egyik legismertebb és a legolvasottabb sajtóorgánum nemcsak a tengerentúlon, hanem a számos országban való megjelenésnek köszönhetően világszerte is. A lap alapvetően politikai és gazdasági témakkal foglalkozik, de hasábjain gyakran felbukkannak a művészettel (film, zene, színház) kapcsolatos írások, kritikák és elemzések. Mivel a Star Wars az amerekai (pop)kultúra szerves részévé vált, talán evidens, hogy a filmek epizódjainak bemutatójának idején a Time magazin is részletes(nek mondható) összeállításokat közöl George Lucas és csapata éppen aktuális alkotásáról.

Az alábbiakban a Time prequel-es korszakát, vagyis az 1999 és 2005 között Star Wars-os címlappal megjelenő számaiba lapozunk bele. Tesszük ezt egyrészt azért, mert idén ünnepeljük az Episode I 10. évfordulóját, másrészt pedig ezek a lapszámok a terjesztésnek köszönhetően már Magyarországon is kaphatóak voltak, méghozzá forintért.

A The Phantom Menace, vagyis az első rész idején megjelent Time 1999. május 31-i dátummal került a standokra. A borítón három főszereplő - Ewan McGregor, Liam Neeson és Jake Lloyd - látható egy gondosan beállított promóciós fotón, egy igen figyelemfelkeltő felirat társaságában: The complete guide to The Phantom Menace. Hát, ez egy elég erős túlzás volt, hiszen tizenkét oldalas összeállításban a filmhez nem lehetne teljes útmutatót mellékelni. (Ehhez ott volt a hivatalos Souvenir Magazine.) Ez tehát egy kis példányszám növelő fogás volt a szerkesztőség részéről, de hát ilyenkor ez bevett szokásnak számít, amivel bizony más magazinok is éltek.

Az összeállítás tartalmazott kritikátis, bár a korszak hasonló írásai közül talán kevesebb ütést vitt be az The Phantom Menace-nek, mint a konkurencia. Emlékszünk rá, hogy a premier után rengeteg negatív kritika érte a filmet, ez azonban a közönséget a legkevésbé sem érdekelte. Persze a Time sem rejtette véka alá a véleményét, de szerencsére nem szállt be a gyalázkodó kampányba.

A fanatikus gyűjtők számára a képanyag nem sok újdonságot hozott, hiszen a szokásos promó-adagot hozták le ők is. Ami viszont mellette, vagyis a megvásárlása mellett szólt, az az ár. A lap ekkor 250 Ft-ért került forgalomba hazánkban, vagyis a magyar gyűjtőknek nem okozott különösebb problémát a beszerzése.

2002. április 29-én Yodával a borítóján jelent meg ismét Star Wars-os Time. Az Attack of the Clones az első résznél jóval kedvezőbb kritikákat kapott, így a film sokkal nagyobb kritikusi hátszéllel startolhatott a mozikban. (Ennek ellenére az Episode II a trilógia legkisebb bevételét érte el.) Nos, a magazin borítóján már az 'An exclusive guide to the new Star Wars movie' felirat olvasható, és itt megint csak marketingfogásról beszélhetünk. A lap ugyan vastagodott az eltelt évek alatt, de a Star Wars-os összeállítás most is csak tizenkét oldalt tett ki a lapszám teljes tartalmából, magyarán még mindig messze álltunk az igazán átfogó elemzéstől. Ettől függetlenül azért néhány aprósággal sikerült felkelteniük a figyelmet. Az keretes írásunkban például Anakint és Amidalát mint Mr. és Mrs. Vader-t mutatták be. (A Time magyarországi ára viszont az 1999-esnek a duplájára ugrott. A hazai rajongóknak ekkor már 520 ft-ot kellett kicsengetniük egy példányért.)

Aztán eljött 2005. május 9., az Episode III időszaka, és a mindezidáig utolsó Star Wars-os címlap a Time-nál. A film hatalmas ováció kíséretében került a mozikba világszerte, és ennek szellemében a Time is mint a legjobb új trilógiás alkotásról írt. A borítón egy elnagyolt Darth Vader látható, sisaklencséin a vissztükröződő Anakin-nel, ami egyértelmű utalás a Saga lezárására. Viszont a rajongókat megkímélték a complete és az exclusive guide-oktol, és ez igen pozitv dolog volt magazin részéről. bekerült viszont egy Star Wars családfa, amivel a mozis sorozat nem túl bonyolult kapcsolatrendszerét követhetjük nyomon. (A premierrel egy időben már nálunk is kapható újság már 590 Ft-ba került, viszont a korábbiakkal ellentétnben egy oldallal rövidebb terjedelemben, 11 oldalon olvashattunk a Star Wars-ról.)

A filmeknek persze mindig jól jön a magazinos címlapok által nyújtott ingyenreklám, és ez a Time esetében különösen igaz. Ebben a magazinban egy címlapos sztori mindig is felér egy olyan különleges sikerrel, amit évekkel később is emlegetnek a sajtóban...


A Time magazin 1999. május 31-i számának borítója és egyik odalpárja:


A Time magazin 2002. április 29-i Star Wars -os borítója és egyik odalpárja:


A Time magazin 2005. május 9-i számának Darth Vader-es borítója és egyik odalpárja:

A Time magazin korábbi (1980. május 19., 1983 május 23., 1997 február 10.) számainak borítói: