Luke Skywalker minden mennyiségben (2000-2007)
Barta Orsolya írása


1999 teljes mértékben az Episode I-nek volt szentelve, nem volt kivétel a játékipar sem. De azt a játékgyártók is tudták, hogy a rajongókat hosszú távon nem lehet megfosztani régi kedvenceiktől, úgyhogy a 2000-2002 között kiadott új sorozat, a Power of the Jedi darabjai között már mind a régi, mind az új trilógia kedvelői találhattak számukra kedves karaktereket a megjelent figurák között.

Érdekes módon, míg Han Solo-ból, Leiából, Chewbaccából több is kiadásra került ebben a sorozatban, Luke-nak mindössze egy új figurája készült a basic-ek között, egy új X-Wing Pilot, 2001 végén. Mondanom sem kell, hogy klasszisokkal jobb, mint a '96-os elődje. A sisakja levehető, és érdekes módon nem kapott semmilyen fegyvert, jár viszont mellé egy Jedi Force File.

Természetesen az új sorozat sem maradhatott a klasszikus 'paraszt Luke' nélkül. A hiányt pótolandó, a szintén 2001-ben kiadott 25th Anniversary Set-be belekerült. Ez az extra kiadás 3x2 figurát tartalmaz, a párokat külön-külön dobozolták egy igényes kivitelű csomagba. Mivel ezek a figurák a The New Hope évfordulójára készültek, az akkori állapotokat tükrözik; vagyis Luke Leiával, Han Solo Chewbaccával, Kenobi pedig Darth Vader-rel került egybe. A szet Luke-os darabjának neve 'Swing to Freedom'.

A POTJ sorozat a nagyobb játékok kedvelőinek is tartogatott egy érdekességet, mégpedig a Delux-ok közül a 'Luke in Echo Base Bacta Tank'-ot. Ez egy forradalmi ötlet volt: Olyan figurát kreáltak a tartozékhoz, amit semmi másra nem lehet használni, ugyanis a figura még megállni sem tud. A haja össze-vissza áll, mintha tényleg valami folyadékban lenne, és a ruhája mindössze egy alsónadrág. Mégis meg merték csinálni, és be is jött. Az összahtás fenomenális!

2002-vel megint 'Új Film Év' köszöntött ránk, de ekkor a Saga-sorozatban már nem volt a régi és az új filmeknek olyan szétválasztása, mint '99-ben. A kék dobozos Saga-figurák vegyesen tartalmaztak régi hősöket is az Episode II karakterei mellett. Már 2002-ben megjelent egy új fajta bespini Luke Skywalker, ezúttal sokkal több kiegészítővel, mint '98-ban. A fénykard, a fegyver és a levehető jobb kéz adott, 2002-ben viszont emellett járt hozzá egy orvosi fertőtlenítő, amit a csonka kezére lehet húzni, és a pózna, amin a film végén lógott; ezt ráadásul, mivel tapadókorongja is van, fel lehet tapasztani bármilyen üvegre. Párja, a bespini Darth Vader vele egyidőben szintén megjelent.

2003-ban jött a visszavágó, és a boltokba került a Throne Room Duel Luke. Hasonlóan a 2002-eshez, sok kiegészítője volt, többek között egy talapzat és a korlát, amit a dühöngés közepette vágott ketté Vader kezével egyetemben. A harci dühöt a figura arca is tükrözni igyekszik. Persze emellé is megjelent a Vader-es párja.

Mivel a Saga-sorozat sem maradhatott tatooine-i Luke nélkül, mindössze 14 figura megjelenésével később, még 2003-ban ki is adtak egy ilyet, de hogy ne kelljen sokat agyalni rajta, alig változtattak a még '99-ben commtech chippel kiadott verzióhoz képest. A T-16-os modell helyett fénykardot kapott, a chip-et pedig egy sima talp váltotta fel. Különbség a festésben is észrevehető, a 2003-as figurának hosszabbra van festve a csizmája. Ez a figura a 'Tatooine Encounter' nevet kapta.

A 2004-es év újra egy Luke-kal kezdődött, és, mint 2002-ben, a Birodalom... volt terítéken. Ez az új Hoth-i Luke a 'Hoth Attack' névre hallgat, és mondanom sem kell, hogy sokal jobbra sikerült, mint a '97-es elődje. Talapzat gyanánt egy jégtömbnek kialakított műanyagdarab tartozik hozzá, továbbá fénykard és egy levehető síszemüveg. Egyetlen szépséghibája az arca, mivel szegényt a wampa-támadás után ábrázolja. Innen a figura neve is. Érdekessége, hogy mintegy kiegészítőként adták ki a 2003-ban megjelent Wampához. Ennek szintén jég-szerű talpa van, amit össze lehet illeszteni Luke-éval.

A Saga sorozatában még két Luke Skywalker jelent meg 2004-ben, de igazából nem sok különbség van közöttük. Mindkettő Jabba palotás, az egyik a Jedi, a másik a hologramja. Az öntőformájuk ugyanaz volt, de az egyiket a hagyományos műanyagból, a másikat pedig egy kékes áttetszőből öntötték ki. A Jedi Luke-nak a fénykardon kívül van egy pisztolya, és a vintage-hagyományokhoz visszanyúlva szövet a köpenye. A hologramnak csak fénykardja van. A Jedi Luke megjelent még egyszer 2004 folyamán, de már OTC-s kartonnal (így láthatjátok a lenti listában), a hologramnak, úgy látszik, nem volt akkora sikere, hogy érdemes lett volna az újrakiadásra.

Sagás dobozban egy jármű is megjelent 2002-ben, az új landspeeder egy régi Luke-kal. A figura ugyanis eredetileg 1998-ban, a flashback fotós szériában került a boltokba. Az új kiadásának megmaradt a fegyvere, viszont eltűnt a sapi és a távcső, helyette lett a kis robogó.

Ami igazán exkluzívnak mondható, az a 2003-ban megjelentetett, két darabból összeállítható Szemétzúzó, vagyis a Death Star Trash Compactor. Ezeket leginkább a korábbi Cinema Scene-ekhez lehet hasonlítani, csak még egy kicsit felturbózva. Mindkét doboz két-két figurát tartalmaz, az egyes számúban Luke és Solo kapott helyet a dianoga nagyobb darabjával, a második pedig Leiát és Chewbaccát tartalmazza a dianoga teleszkópos szemével. Luke és Han rohamosztagos ruhában van, egyiküknek sincs sisakja, Luke-ot pedig éppen a szörnyecske próbálja a víz alá húzni. Egyszer már sikerülhetett neki, mert Luke-nak láthatóan vizes a haja.

Aztán jött a DVD-kiadás és vele együtt az új figura-sorozat, az Original Trilogy Collection (OTC), ami 2004 folyamán váltotta a Sagát. sajnos sok újat nem hozott, ez a sorozat inkább az újrakiadásokról híresült el, de azért volt néhány eredeti figura is a kiadottak között. Rögtön a széria elején jelent meg a négy Dagobás figura: Obi-Wan szelleme, R2-D2, Yoda és természetesen Luke. Az 1996-os dagobás Luke óta ez volt az első ilyen, és egész jó lett. Különlegessége a plusz fej és karok, amiket cserélgetni lehet a figurán, így egyszer a lábán, máskor a kezén is meg tud állni.

Ugyanebben az időben kiadásra került az OTC-nek egy alsorozata, az Original Trilogy Vintage Collection, amiben szintén volt egy tatooine-i Luke Skywalker. A tunikája szövetből van, így kissé vaskosabbnak tűnik a figura, mint amilyen valójában. Nagyon sok helyen hajlítható, tartozéka egy fénykard. A kartonja a régi (1978-as) vintage figurákét követi kialakításában.

2005-ben, az Episode III-mizéria lecsengése után 5 újabb figura jelent meg a Vintage-szellemű kartonokkal, melyek között helyet kapott egy újabb Luke, mégpedig az X-szárnyú pilóta. A sisakja levehető, a különböző pántok és hevederek pedig már nem csak festve vannak a ruhára, hanem külön lettek rádolgozva. Tartozéka egy pisztoly és két fénykard, az egyik nyitott, a másik csukott állapotban, ez utóbbi az övére akasztva.

A 2005-ös Early Bird Certificate Package is inkább nosztalgikus szempontból érdekes. A leírást lásd a Leia hercegnős írásban, itt annyit érdemes megjegyezni, hogy az a Luke, amit a csomag magában foglal, utalva az 1978-as elődjére, teleszkópos kezű, vagyis a jobb keze egyenes, és hátulról lehet kitolni belőle a fénykardot.

2006-ban ismét új figura-sorozat vette kezdetét, a 'The Saga Collection' (TSC). Ebben a sorozatban a szereplők már helyszínek szerint kerültek kiadásra, és bár legnagyobb részben teljesen újak készültek, azért a régebbiek közül is újra lett csomagolva egy-két karakter. Luke szerencsére nem ezek közé tartozik. Az Escape from Mos Eisley nevű egység hét figurája közül Luke a hatodik volt, a teljes soron belül pedig a 36-os sorszámot nyerte. Természetesen ez a paraszt-ruhás verzió, az újítás, hogy a haja barna lett, újra előkerült a kellékei között a kivágott-jelenetes sapka és a távcső, amik utoljára '99-ben voltak tartozékai a flashback fotós változatnak. Emellett most a szövet poncho is jár hozzá, ami természetesen levehető, valamint Obi Wan ládája, benne Anakin fénykardjával. A láda még egyéb kincseket is rejt, amiket az új trilógiából ismerhettünk meg; többek között Obi-Wan fénykardját, a gyakorló gömböt, egy kitüntetést, víz alatti lélegzőkészüléket és a Starfighter-ben használt head-set-et, ezeket azonban nem lehet kiszedni a ládából. A 2006-os figuráknál is általános tartozék a talp, de most már a karakter neve is rá van írva, a gyengébbek kedvéért.

2006 decemberében jelent meg végre a már igencsak aktuális legújabb Luke, az endori ponchós, a Jedi visszatér-ből. Szintén az TSC színeiben került a boltokba, és csodák csodájára, a karácsony előtti hajszában egyes magyarországi boltokban is kapható volt, bár igen korlátozott ideig. Ez végre egy olyan figura, amire már régóta várunk, ugynais endori ruhás Luke önállóan még egyáltalán nem jelent meg, a speeder bike-kal is utoljára 1996-ban, vagyis pont 10 éve, úgyhogy ideje volt az újításnak. A köpenye a mostani trendnek megfelelően szövetből készült és levehető. Tartozéka a szokásos fénykard, pisztoly és a talp. Külön extra a szintén levehető sisak. A feje ugyanaz, mint a Jabba palotás verziónak, de arányaiban ez a figura valahogy kisebbre sikerült. Azért nem egy rossz darab.

A 2007-es év ismét tartogat egy-két csemegét a Luke-figurák gyűjtőinek, de természetesen a megszokott 'parszt ruhás' verziók sem maradhatnak el. A 30 évfordulós sorozat 2. szériájában máris egy különlegességgel találkozhatunk, ugyanis végre újra megjelent a Yavini ceremóniás Luke a sárga kabátjával. Ez a fajta figura eddig összesen kétszer jelent meg, előszö még 1997-ben, az akkori átlaghoz igazodva, utána pedig 1998-ban a Leia Collection-ben, szövet kabáttal. Kidolgozottságában a mostani magasan veri a korábbiakat, de ezen nincs is mit csodálkozni. Csuklóban, könyökben, vállban, térdben, combban és bokában hajlik, a feje levehető. Pisztolyát bele lehet csúsztatni a pisztolytáskába, vagyis szinte tökéletes. Egyetlen apró szépséghibája, hogy a barnára festették a haját szőke helyett. Tartozéka az elmaradhatatlan medál és az érme.

A 3. szériában a ki tudja hányadik paraszt ruhás Luke kapott helyet, név szerint a Moisture Farmer. Mit mondjak, láttam már ebből a verzióból sokkal jobb figurát is. Nem is értem, hogy miért került a sorba, amikor kb fél éve megjelent egy kimondottan igényes kinézetű. Amiért talán érdemes mégis beszerezni, az a mellé csomagolt, összerakható párologtató, valamint természetesen az érme, ami viszont jól néz ki.

Ezzel még nincs vége, ugyanis az érmés sorozat 25. darabjaként egy új Jedi Luke-kal is bővülhet az amúgy is elég terebélyes Luke-gyűjteményünk. Ez sem kiugróan érdekes figura, bár önállóan ez a típus még nem jelent meg, ugyanis a Rancorral való küzdelem alatt örökíti meg szeretett hősünket. Az egyik keze véres, és a szájkipeckelő csontot is mellékelték hozzá, csakhogy elég nagy következetlenség, hogy fénykardja is van...

Az évfordulós széria 4. Luke-ja a Ralph McQuarrie által festett Concept Art-os verzió. Sajnos ez egy exkluzív figura, az amerikai Celebration IV-en lehetett hozzájutni. Azonban nem kell aggódni, a maradékból biztosan ide is fog néhány kerülni, úgyhogy beszerzhető lesz.

A nagy sikernek köszönhetően tovább folytatják idén a Vintage-stílusú kartonokkal kiadott új figurák sorozatát is. A 6 aktuális figura között a Bespini Luke kapot helyet. A korábbi kis műremekekhez képest itt is visszaesés tapasztalható. Alapjában véve nem lenne rossz figura, de a fejével megint nem tudtak mit kezdeni és hát elég ijesztő lett. Viszont minden lehetséges helyen mozog, a karton pedig gyönyörű.

Egy másik sorozat is éledezni kezd mostanában, amelyben a képregényes figurákból igyekeznek válogatni. Ezen belül várható a Luke Skywalker - Mara Jade dupla pakk a Birodalom örökösei - képregény alapján. Mara Jade-ből ez lesz a második kiadás, és első ránézésre jobbnak tűnik mint az 1998-as elődje. Luke viszont megint siralmas és fantáziátlan. Korábbi figurákból van 'összeollózva' és egyáltalán nem hasonlít a képregény-beli alakjára, holott ennek a sorozatnak szerintem az lenne az érdekessége, hogy tényleg a képregények figuráit lehessen megvenni. A valóságban erről szó sincs, inkább ez megint egy amolyan Hasbro-s pénznyelő fogásnak tűnik, hogy megszabaduljanak a régebbi maradék figuráktól.

Luke Skywalker figurák listája 2000 - 2007 között
Sorfigurák: Extra figurák és szettek:

POTJ 2001 Luke Skywalker - X-Wing Pilot

SAGA 2002 Luke Skywalker - Bespin Duel

SAGA 2003 Luke Skywalker - Throne Room Duel

SAGA 2003 Luke Skywalker - Tatooine Encounter

SAGA 2004 Luke Skywalker - Hoth Attack

SAGA 2004 Luke Skywalker - Jabba's Palace

SAGA 2004 Holographic Luke Skywalker - Jabba's Palace

OTC 2004 Luke Skywalker - Dagobah

OTVC 2004 Luke Skywalker

OTVC 2005 Luke Skywalker - X-Wing Pilot

TSC-036 2006 Luke Skywalker

TSC-044 2006 Luke Skywalker - Endor Gear

TAC-12 Luke Skywalker (Yavin Ceremony)

TAC-18 Luke Skywalker (Moisture Farmer)

TAC-25 Luke Skywalker - (Jedi Knight)

VTSC 2007 Luke Skywalker - Bespin

POTJ 2001 Luke Skywalker in Echo Base Bacta Tank

POTJ 2001 25th Anniversary - Swing to Freedom

SAGA 2002 Landspeeder with Luke Skywalker

SAGA 2003 Death Star Trash Compactor Set

SAGA 2003 Multi Pack - The Battle of Hoth

OTC 2005 Early Bird Certificate Package

Cel IV. Exl. Luke Skywalker- McQuarrie Sign. Series

2007 Comic Pack - Mara Jade & Luke Skywalker
(Heir to the Empire)