Csillagok háborúja a Fülesben - 1982
Barta Zoltán összeállítása

A hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján a Füles című hetilap volt az elsőszámú hazai sajtóorgánum, mely rendszeresen közölt folytatásokban képregényeket. Ebben az időben már vártuk, hogy mikor kerül sorra a Csillagok háborúja-sorozat is, mely aztán a Birodalom visszavággal 1982 januárjában meg is érkezett. Igaz, nem a Fülesben, hanem önálló füzetként, de ennek így jobban örültünk. (Nem kellett ugyanis hosszú heteket várni a befejezésre, és nem kellett egy kockás füzetbe ragasztgatni a magazinból kivágott/kitépett oldalakat. Annak idején igen sokan így gyűjtötték össze a nekik tetsző képregényeket.)

Kárpótlásul viszont időről-időre a Fülesben is felbukkantak a Star Wars hősei. Ezekből most kettőt mutatunk be 1982 elejéről, a Birodalom visszavág premierjének időszakából. Mindekettő egy olyan összeállításban szerepelt, amiben más filmeket is bemutattak - például az Üzenet az űrből című japán SW-koppintást - hiszen ekkoriban Lucas alkotásának hála a sci-fi műfaj igencsak megerősödött Magyarországon is. A dolog érdekessége, hogy a négy hét különbséggel megjelent összeállításokban ugyan az ötödik epizódra utaltak, képeket mégis az előző részből használtak fel illusztrációként.

Az 1982. január 15-i Füles borítója és Csillagok háborújás oldala (A Star Wars-os oldal nagytható):


Az 1982. február 12-i Füles borítója és Csillagok háborújás oldala (A Star Wars-os oldal nagytható):