A Birodalom visszavág
MOKÉP műsorfüzet - 1982
Barta Zoltán írása

Ha az emlékeim nem csalnak, talán az A Birodalom visszavág volt az első olyan film, melyet a hazai forgalmazó az átlagosnál sokkal jobban bereklámozott. Ennek, és a filmet kísérő érdeklődésnek hála a jobb mozikban a premier napjára már elővételben elfogytak a jegyek, és a kevésbé szemfülesek kénytelenek voltak kisebb filmszínházakat választani. Az 1982. január 28-i bemutató előtt egy hónappal megjelent a történet regényváltozata, majd ezt követte a képregény-verzió. A trafikok valósággal ontották a hétforintos képeket, és, hogy mindez ne legyen elég, a MOKÉP előrukkolt egy nyolcoldalas fekete-fehér kiadvánnyal, melyben az A Birodalom visszavágról "tudhattunk" meg érdekes információkat. (Az idézőjel voltaképpen ama bizonyos információk értékét hivatott megkérdőjelezni, hiszen mai szemmel nézve az egész füzetecske elég megmosolyogtató olvasmány.)

A borítólapon a 'Csillagok újabb háborúja'-ként aposztrofált ötödik rész kulisszatitkairól, és a sorozat későbbi terveiről voltaképpen ekkor szerezhettünk tudomást. Az akkor még kilencrészesre tervezett Star Wars-széria a magyar rajongók képzeletét is megmozgatta, pláne, amikor leírva is láthatták az esetleges hosszú távú folytatás reményét. A műsorfüzet egyik cikke pont azt taglalta, hogy a sorozat befejezése - melynek éppen akkor a középső trilógiájának eseményei miatt izgulhatunk - 2000-ben várható, és addig bizony még hét újabb filmet forgat le George Lucas és csapata. Jó is lett volna!

A füzet a kor kissé naiv szemléletének megfelelő összeállítást szentelt a filmben felbukkanó karaktereknek. Ebben a részben furcsa, az alapműnek tartott Csillagok háborúja könyvben sem olvasott háttéradatok bukkannak fel. Utólagosan el lehetett rajtuk gondolkodni, de a sztori-folyam később teljesen elavulttá tette őket. Ben Kenobi-t például a felkelés megbízott katonai vezetőjeként, Darth Vader-t az Alderaan hadseregének korábbi ezredeséként mutatja be. Yoda sem kerülheti el a sorsát, hiszen az ő jellemzése szó szerint így kezdődik: "Félig manó, félig boszorkány..." A középső oldalakat elfoglaló karakter-parádénak van még egy szembeszökő hibája. Tízből három szereplő a Csillagok háborújából átvett fotóról köszön vissza. Ez talán Obi-Wan esetében a legfurcsább, aki az első Halálcsillagon fejezte be mozgalmas pályafutását, és a Birodalom visszavágtól kezdődően csak szellemalakban jelent meg a vásznon.

Ami viszont egyértelműen pozitív volt, az a viszonylagos aktualitás. Mi még akkor nem tudhattuk, de a hatodik rész munkálatai javában zajlottak. A MOKÉP-műsorfüzetben a színészek bemutatásánál volt egy-egy megjegyzés arra, hogy a következő film a Jedi bosszúja címet viseli majd. (Ez tulajdonképpen akkor még igaz volt. George Lucas a premier előtt változtatta meg a "bosszú"-t "visszatér"-re.) Az a rajongó, aki manapság még rendelkezik a műsorfüzet egy ép példányával boldog lehet, ugyanis ezt a kiadványt annyira gyenge minőségű papírra nyomtatták, hogy csoda, ha valakinek ennyi idő után egyben megmaradt...

(A cikk eredetileg az Echo Base 25-ös számában volt olvasható.)

(Végezetül tekintsétek meg a '82-ben kiadott műsorfüzet eredeti változatát oldalpárokba rendezve. E kiadványból 2005 őszén - korlátozott példányszámban - kizárólag a Star Wars Klub tagjai számára készült egy reprint változat.)