Lanna, az elveszett (7. rész)
Rajongói novella - Írta: Markovics László

Han Solo kifejezetten élvezte a siklóval való száguldozást, nem úgy Kido kapitány, aki legszívesebben átvette volna a kis gép irányítását. Han ügyesen kerülgette a rakodógépeket, és a feltornyozott konténerek sorait. Mindamellett a raktár gépei nem vettek tudomást a tilosban járó őrültekről, és tovább folytatták monoton munkájukat, nem egyszer kis híján eltaposva őket, vagy több tonnás terhüket rájuk ejtve.
Amikor az első lézerlövedékek becsapódtak körülöttük, Kido azt gondolta, a raktár védelmi mechanizmusa kelt életre. Aztán megfordult, és meglátta a fentről feléjük közeledő járőrsiklót. A gép nyitott fedélzetéről klónok tüzeltek rájuk, és a lövések egyre közelebb értek.
- Baj van, Han! - kiáltott oda a kadétjának Kido. - Vendégeket kaptunk!
A fiú felpillantott, és még több gázt adott, a gépük pedig megugrott. Épp jókor, mert a nyomukban becsapódó lézerek szinte felszántották a padlót.
Kido elővette fegyverét, és igyekezett viszonozni a tüzet, de a találatai lepattantak a harci gép köpenyéről. A klónok egyik sorozata végignyalta a menekülők siklóját, ami vészesen megrázkódott. A kis gép oldalából dőlt a füst.
Han elfordult, és egyenesen egy óriási lépegető daru felé kormányozta a sérült járművet. Kido rossz ötletnek tartotta a dolgot, rémülten nézte a közeledő veszélyt, és minden erejével kapaszkodott. A katonai sikló is gyorsított, kezdte beérni sérült áldozatát. A klónok már nem tüzeltek. A koréliai ifjú egy hajmeresztő manőverrel bújtatta át siklóját a daru oszlopszerű lábai között, de a másik gép pilótája kissé elszámolta magát, túl gyors volt a tempó. A nehéz sikló fékrakétái felvisítottak, a gép oldalra fordult, és a darunak ütközött. A rakodó kissé megbillent, terhét is elengedte, de korrigálta a kilengést, és stabilan megállt. A harci sikló a daruról visszapattanva hevesen megpördült, néhány klón ki is zuhant belőle. Perin a fedélzeten körbefutó korlátba kapaszkodott, úgy szórta átkait a menekülő koréliaiak után. A tovatűnő sikló lassulni kezdett, motorja az utolsókat rúgta. Kidot kissé már fojtogatta a gépükből áramló fekete füst. Han a sugárvédett konténerek közé vezette a gépet, ahol épp, hogy elfértek a szűk járatban, a sikló oldalai mentén szikrák pattogtak. Amint kiértek a veszélyes sikátorból a kapitány felkiáltott, végre meglátta a célt. A kis, kúpos testű vibuti naszád ott állt két hatalmas tartály között, egy szinttel felettük. Han felvezette gépüket a meredek feljárón, ahol kisebb hordárdroidok igyekeztek félreugrálni előlük, de nem mindegyiknek sikerült. A sikló még hördült egyet, aztán oldalra dőlve megállt, minden eresztékéből csípős füst szivárgott. A koréliaiak kiugrottak az égő gépből és a hajó felé futottak, átugrálva és kerülgetve a széthullott droidokat.
- Az ajtót, Han! - zihálta a testes kapitány. - Remélem nyitja a műszered.
A fiú futtában aktiválta a jeladót, a naszád oldalán pedig félresiklott a panel. Gyorsan felrohantak a rámpán, s máris a hajó belsejében voltak. Kido már akkor megnézte a gépet, mikor az, az Eagle "vendége" volt, úgyhogy ismerte a járást, és rögtön a pilótafülkébe sietett. Han bezárta maguk mögött a zsilipet, úgy követte parancsnokát. Ekkor már közeledett a viharvert páncélos lebegő is, nagyot kellett kerülniük, a testes gép nem fért el a konténerek között. A kiborg vette észre először a naszádot, és mindhárom karjával vadul mutogatott felé, a klónok pedig célba vették a hajót.
A kapitány hamar felmérte a naszád műszerfalát, hiszen végtére is koréliai volt. Gyors mozdulatokkal aktiválta a hajó energiáit, és máris felbőgött az erős hajtómű. Kido a fülke páncélüvegén át már látta az eléjük berepülő siklót.
- Han a pajzsokat, gyorsan! - szólt a háta mögött ülő fiúnak. Ő pedig máris életre keltette a vibuti hajó védőernyőit. A klónok sortüze szanaszét pattogó energiasugarakká vált, lekaszálva néhány gépi hordárt és egy katonát is.
- Ne lőjenek! Ez nem ér semmit! - sopánkodott Perin. - Inkább az ágyúval!
A klón parancsnok jóváhagyta a kiborg javaslatát, és a pilóta máris a naszád felé fordította a sikló ágyútornyát. De Kido azt már nem várta meg, felemelte a hajót, és egyenesen a siklónak vezette. A naszád valósággal elsöpörte a jóval kisebb harci gépet, ami a konténereknek csapódott, és lezuhant. A vibuti hajó is megremegett, de gond nélkül továbbrepült, egyenesen a kijárat felé. Odaérve azonban megállt, ott lebegett a lezárt kapu előtt.
A sikló roncsai közül előkecmergő katonák kábultan ténferegtek, a sérüléseiket vizsgálgatva, egymást támogatva. Perin is előmászott, az egyik gépkarja törötten lógott horpadt törzse mellett, a lábai inogtak.
- Ostobák! Ostoba klónok! - harsogta meggondolatlanul, de szerencséjére azok nem is törődtek vele. Még nem heverték ki a sokkot.
- Hiába kapitány, nem megy - állapította meg Han a többszöri sikertelen kísérlet után. A kapu meg sem mozdult, a zónát felsőbb szintű kóddal zárták le.
- Akkor szétlőjük - döntötte el Kido határozottan, és már aktiválta is a hajó orrába épített ikerágyút.
- Az ajtó sugárvédett, uram - vetette ellene Han. - Nem lehet átégetni.
- Kívülről nem is - kacsintott rá Kido, és maximumra állította a lézer teljesítményét. - De mi belül vagyunk. - S ujja máris rátapadt a fegyver kioldójára. A dupla lézer vörösen izzó sugarai becsapódtak a hangárt lezáró kapuba, a fém átizzott, megolvadt, aztán millió foszlányra robbant szét. A tátongó nyíláson át az űr vákuuma tört be, kiszippantva mindent, ami nem volt eléggé rögzítve. A vibuti naszád valósággal kirobbant a semmibe, s vele törmelékként roncsok, droidok, klón katonák suhantak ki a kapun. Közöttük egy mániákus kiborg is, kinek dühös szeme, sárga gyémánttá fagyott a hideg űrben. A raktár vészautomatája rögtönzött energiapajzzsal zárta el a rést, a gravomotorok pedig kiegyenlítették a nyomást. Helyreállt a rend. A páncélos lebegő nem zuhant ki, megszorult a támpillérek között. A klón parancsnok nagy nehezen előmászott az összetört sikló kabinjából, és a szájához emelte a komlinkjét.
- Itt Neten kapitány a raktár szintről. A keresett személyek elmenekültek. Ismétlem, a koréliaiak kitörtek. Riasszák a vadászokat!
A naszád teljes sebességgel száguldott, menekülő pályára állva távolodott a Colloduthtól. Kido kapitánynak kellemetlenül ismerős volt a helyzet, és semmiképp sem akart úgy járni, mint korábban. A hiperhajtómű már készen állt, de a navigációs computer még nem. A kapitány hátra szólt a fülke végében ülő fiúnak.
- Alighanem marasztalni fognak. Keress valami fegyvert, fiam!
Hannak nem kellett sokáig keresnie, a következő pillanatban már be is kapcsolta az automata elhárító ágyukat. A négy löveg előbújt a karcsú hajótörzs kopott burkolatából, és máris keresték a célt. Szerencséjük volt, mindössze két TIE vadász közeledett feléjük az állomás irányából. A birodalmi erők nagy része a műhold másik oldalán őrködött.

*

Lanna kizárta tudatából a fájdalmat, a sérüléseivel később is ráér majd foglalkozni. Ott állt a kondenzátoroszlop peremén, az akna örökös szélviharában. Nem nézett az ellenfelére, de az Erőben pontosan érzékelte őt, mint egy sötét foltot, egy zavaró lüktetést. A Sith mozdulatlanul állt az akna peremén, sütött belőle a gyűlölet, úgy várakozott ott, és gyilkolni akart.
A Jedi tudta, hogy a patthelyzet csak látszat, hiszen csapdába került. Ha a másik megunja a várakozást, biztosan lesz, aki segítsen neki. Lanna érzékelte a közelben várakozó katonák jelenlétét, és ha bejönnek, neki vége. Nem félt a haláltól, mint Jedi elfogadta, hogy bármikor feláldozza az életét. De ha mindenképpen meg kell halnia, magával viszi ezt a démoni alakot is.
Mire az elhatározás megszületett, már a tett is követte. A Jedi nő ugrott, kecsesen ívelve át az aknán, izzó kardjával előre nyúlva. De nem elég gyorsan.
Vader falat húzott maga elé kézmozdulatával, és a láthatatlan Erő-pajzsról Lanna lepattant. Csak néhány métert zuhant, elkapott egy csövet, és a lábát átakasztva rajta, fejjel lefelé lógott a mélység felett. Látta az akna felett átsuhanó sötét árnyat, ahogy Vader átugrott az oszlopra, ahol az imént még ő állt. A Sith talán onnan akarta befejezni művét. A Jedi felrántotta magát, az Erővel, s máris talpra szökkent az akna peremén. Épp mikor Vader, felé hajította a kardját, amit Lanna az utolsó pillanatban ütött félre. A vörös pengéjű fegyver visszarepült, és markolata ismét engedelmesen simult a Sith tenyerébe.
Újra ott álltak egymással szemben az akna peremén, az oszlopon, csak épp helyet cserélve. A Jedi hátrált néhány lépést, lassan, az ellenfelét figyelve. Lanna tudta, hogy valahol a háta mögött ott a kijárat, talán el is érhetné...
De persze ott voltak a klónok is, akik felkészülve várták. Érezte a falon túli fegyveresek felfokozott állapotát. Számára megvilágosodott a történet vége, mindig is tudta, hogy nincs tovább. Ő nem hagyja el a Colloduth állomást.
Ezért is adta a fiúnak azt a hajót. Az ügyes koréliai, talán már el is vitte a naszádot, ahogy Lanna előre látta...
Igen, hamarosan vége.
- Gyere, ugorj! - sugallta a Jedi az Erőben - Most ugorj, és én véget vetek a szenvedéseidnek! - szuggerálta ellenfelét Lanna. De akár ki is mondhatta volna a szavakat, hiszen a Sith olvasta a gondolatait.
Vader remegett a dühtől, mérhetetlen sötét haragja szinte átizzott fekete páncélján. Haragudott ellenfelére, csalódást érzett az elhúzódó harc miatt, amiért nem képes legyőzni ezt a középszerű Jedit. A hajdani énje már rég túljutott volna ezen a küzdelmen, de most cserbenhagyta az Erő, már nem volt "mindenható". És cserbenhagyta a teste is, a gyorsító szervók sem tették elég fürgévé a tagjait. Ehhez a harchoz semmiképp.
A dühéből születő intenzív Erő ott gyülekezett körülötte, csalódásból, haragból, félelemből szőtt, sűrű sötét háló, amit csak ő látott. A sötét oldal fenségének legerősebb megnyilvánulása, amit most használni is fog.
A sötét tombolás összesűrűsödött, egyetlen ponttá zsugorodott, aztán egy rettenetes marokká vált, mely acélosabb volt Vaderénél is. Ez a mentális Sith marok most a Jedi torkára szorult, hogy sötétségből font ujjaival összeroppantsa azt.
Lanna megrándult, szeme kitágult, ahogy a fojtogató Erő megragadta őt. Saját erejével próbált szabadulni a szorításból, de hasztalan. A sötétség nem eresztette, teste felemelkedett a padlóról, úgy küszködött, szinte már fuldoklott. Koncentrált, lazítani próbált, hogy lefeszegethesse azokat az ujjakat, és már egy méterre lebegett a talajtól. Ekkor a kardját is elengedte, s fegyvere koppanva hullt a fémpadlóra. Vader csak erre várt, újra elhajította kardját, melynek lézerpengéje forogva repült, sisteregve szelve át a levegőt, és akadálytalanul vágta át a Jedit. S elvágta az őt tartó láthatatlan Erőt is, amelyen addig függött. Lanna a padlóra zuhant, nem mozdult többé.
Meghalt.
Az akna hűvös levegője már nem reszketett az összecsapó energiák túlterheltségétől, csend és mozdulatlanság uralta a kupolát. Vader lekapcsolta a kezébe visszaröppenő fegyvert, és átugrott az aknán a halott ellenfeléhez. Ott tornyosult fölötte, elégedetten bámulva művét, sötét diadallal.
Lanna arcának nemes szépségét a halál sem torzította el, a Jedi arcvonásai még az elmúlásában is békét tükröztek. A Sith Lord talán csodálkozott volna rajta, ha ismeri legyőzött ellenfele történetét. Lannáét, aki akkoriban lépett ki a Jedik rendjéből, amikor Yoda először szólt a Sithek új eljöveteléről. Amikor egy kilencéves rabszolgafiú megkezdhette tanulmányait, hogy kiválasztottként a legnagyobb Jedi lehessen, majd a legnagyobb Sith, aki most ott állt a fagyos levegőjű kupolában, győzelmével elégedetten.
Vader az Erővel magához húzta a Jedi földön heverő fegyverét. Nagy, érzéketlen kezében forgatta a finoman megmunkált patinás markolatot. Kísértést érzett, hogy eltegye, mint valami trófeát. De eszébe jutott egy másik, régen élt trófeagyűjtő, akihez nem akart hasonlítani. Háta mögé hajította hát a fegyvert, a fénykardmarkolat pedig pörögve zuhant a mély aknába. A sötét lovag aztán, komótosan sétált el a harc helyszínéről, maga mögött hagyva mindent. Csak a győzelem mámorát tartotta meg.

*

A vibuti naszád a fénysebesség alatti tartományban is gyors volt, de nem elég gyors az őt üldöző TIE vadászokhoz. A két kis harci gép bevágódott a naszád mögé, és már lőttek is, lézereikkel tapogatva prédájuk gyengéit. Kido megforgatta a gépet, meredek orsókkal tért ki a lövések elől. Az elhárítók is tüzet nyitottak az üldözőkre, ám a roppant fordulékony vadászok könnyen kitértek, az ügyes birodalmi pilóták kijátszották a naszád védősémáit. A reflex lézerek mindig némi fáziskéséssel tüzeltek, a gépi intelligencia képtelen volt meglepni a vakmerő TIE pilótákat. Egyikük a naszád oldala felé támadott, a másik elhúzott alatta, és ágyúival végigégette a vibuti hajó hasát. Az automata ágyuk sugarai a célról lemaradva száguldottak a semmibe.
- Csinálj valamit, Han! - fordult Kido kétségbeesetten honfitársához, miközben igyekezett visszakapcsolni a leváltott energiapajzsot. Az egyik vadász ikerlézere épp ekkor borotválta le a jobboldali elhárító foglalatát.
- Ebből elég! - csattant fel Han, látva az automatika tehetetlenségét, és kézi vezérlésre kapcsolta át a megmaradt három ágyút. Az ifjú korábban csak aszteroidákra és eltévedt űrszondákra lövöldözött, de az, igen jól ment neki.
Megfigyelte a TIE vadászok trükkjeit, ahogyan azok ismét elszáguldottak a hajójuk két oldalán. Az egyik meredeken visszafordult, és pont a naszád pilótafülkéje felé közeledett, de az elhárítók már nem a korábbi pályája után lőttek, hanem elé. A lézernyaláb-sorozat végigszántotta a kis gép vezérsíkját, amitől az irányíthatatlanul vágódott ki a semmibe. A meglepett pilóta aztán nagy nehezen egyenesbe hozta a harcképtelenné vált vadászgépet, de kiszállt az üldözésből. Az egyedül maradt TIE vadász tovább ostromolta a naszádot, és ágyúival egy újabb elhárító üteget robbantott szét. A hajó megremegett. Han már csak két ágyút használhatott, a pajzsokat pedig kikapcsolták a túlmelegedett generátorok. Kido megtörölte homlokát, és ha Han nem ismerte volna, megesküszik rá, hogy a koréliai kapitány imádkozik. A TIE vadász egy őrült lupinggal fordult szembe a vibuti hajóval, és máris tovább tüzelt. De a tizenhét éves koréliai sem habozott, két megmaradt ágyújával, a teljes energiát ráadva lőtt. És telibe talált. A vörös lézerek izzó szilánkokra robbantották szét a kis vadászgépet. Véget ért a harc.
- Elkaptam! Ezt is elkaptam! - ujjongott Han. - Végük, kinyírtam őket!
A lelkes kamasz csillogó szemmel bámulta a lőelemzőt, mintha folytatni akarná a harcot. Aztán kevésbé lelkesen rájött, hogy folytathatja is. A már távoli Colloduth felől hatos kötelékben közeledtek az újabb TIE vadászok.
Han nagyot nyelt, és keze újra ráfonódott a távvezérlő markolatra. Ráadásul csak most vette észre a perifériáról közeledő nagy csatacirkálót. Kido kapitány ekkor szólt hátra a kadétnak.
- Húzd be azokat az ágyúkat, fiam! Indulunk! - mondta elégedetten.
Han pedig engedelmesen kapcsolta ki a fegyverzetet, a lövegek visszahúzódtak a géptestbe. A TIE vadászok már majdnem beérték őket, amikor a kapitány hangosan számolni kezdett.
- Három, kettő, egy. Hazamegyünk, Han - mondta boldogan, és máris kapcsolta a hiperhajtóművet. A csillagok elmosódtak, majd sziporkázó villanással váltak fényes vonalak tengerévé, ahogy a vibuti naszád átlépett a hipertérbe. Az üldöző vadászraj sortüze semmivé enyészett a naszád utáni üres térben. A hoppon maradt gépek még tettek egy kört, aztán szétszéledtek, és visszafordultak az űrállomás felé.

<<< 6. rész

8. rész >>>