Lanna,
az elveszett (7. rész)
Rajongói novella - Írta: Markovics
László
Han
Solo kifejezetten élvezte a siklóval való száguldozást, nem úgy
Kido kapitány, aki legszívesebben átvette volna a kis gép irányítását.
Han ügyesen kerülgette a rakodógépeket, és a feltornyozott konténerek
sorait. Mindamellett a raktár gépei nem vettek tudomást a tilosban
járó őrültekről, és tovább folytatták monoton munkájukat, nem
egyszer kis híján eltaposva őket, vagy több tonnás terhüket rájuk
ejtve.
Amikor az első lézerlövedékek becsapódtak körülöttük, Kido azt
gondolta, a raktár védelmi mechanizmusa kelt életre. Aztán megfordult,
és meglátta a fentről feléjük közeledő járőrsiklót. A gép nyitott
fedélzetéről klónok tüzeltek rájuk, és a lövések egyre közelebb
értek.
- Baj van, Han! - kiáltott oda a kadétjának Kido. - Vendégeket
kaptunk!
A fiú felpillantott, és még több gázt adott, a gépük pedig megugrott.
Épp jókor, mert a nyomukban becsapódó lézerek szinte felszántották
a padlót.
Kido elővette fegyverét, és igyekezett viszonozni a tüzet, de
a találatai lepattantak a harci gép köpenyéről. A klónok egyik
sorozata végignyalta a menekülők siklóját, ami vészesen megrázkódott.
A kis gép oldalából dőlt a füst.
Han elfordult, és egyenesen egy óriási lépegető daru felé kormányozta
a sérült járművet. Kido rossz ötletnek tartotta a dolgot, rémülten
nézte a közeledő veszélyt, és minden erejével kapaszkodott. A
katonai sikló is gyorsított, kezdte beérni sérült áldozatát. A
klónok már nem tüzeltek. A koréliai ifjú egy hajmeresztő manőverrel
bújtatta át siklóját a daru oszlopszerű lábai között, de a másik
gép pilótája kissé elszámolta magát, túl gyors volt a tempó. A
nehéz sikló fékrakétái felvisítottak, a gép oldalra fordult, és
a darunak ütközött. A rakodó kissé megbillent, terhét is elengedte,
de korrigálta a kilengést, és stabilan megállt. A harci sikló
a daruról visszapattanva hevesen megpördült, néhány klón ki is
zuhant belőle. Perin a fedélzeten körbefutó korlátba kapaszkodott,
úgy szórta átkait a menekülő koréliaiak után. A tovatűnő sikló
lassulni kezdett, motorja az utolsókat rúgta. Kidot kissé már
fojtogatta a gépükből áramló fekete füst. Han a sugárvédett konténerek
közé vezette a gépet, ahol épp, hogy elfértek a szűk járatban,
a sikló oldalai mentén szikrák pattogtak. Amint kiértek a veszélyes
sikátorból a kapitány felkiáltott, végre meglátta a célt. A kis,
kúpos testű vibuti naszád ott állt két hatalmas tartály között,
egy szinttel felettük. Han felvezette gépüket a meredek feljárón,
ahol kisebb hordárdroidok igyekeztek félreugrálni előlük, de nem
mindegyiknek sikerült. A sikló még hördült egyet, aztán oldalra
dőlve megállt, minden eresztékéből csípős füst szivárgott. A koréliaiak
kiugrottak az égő gépből és a hajó felé futottak, átugrálva és
kerülgetve a széthullott droidokat.
- Az ajtót, Han! - zihálta a testes kapitány. - Remélem nyitja
a műszered.
A fiú futtában aktiválta a jeladót, a naszád oldalán pedig félresiklott
a panel. Gyorsan felrohantak a rámpán, s máris a hajó belsejében
voltak. Kido már akkor megnézte a gépet, mikor az, az Eagle "vendége"
volt, úgyhogy ismerte a járást, és rögtön a pilótafülkébe sietett.
Han bezárta maguk mögött a zsilipet, úgy követte parancsnokát.
Ekkor már közeledett a viharvert páncélos lebegő is, nagyot kellett
kerülniük, a testes gép nem fért el a konténerek között. A kiborg
vette észre először a naszádot, és mindhárom karjával vadul mutogatott
felé, a klónok pedig célba vették a hajót.
A kapitány hamar felmérte a naszád műszerfalát, hiszen végtére
is koréliai volt. Gyors mozdulatokkal aktiválta a hajó energiáit,
és máris felbőgött az erős hajtómű. Kido a fülke páncélüvegén
át már látta az eléjük berepülő siklót.
- Han a pajzsokat, gyorsan! - szólt a háta mögött ülő fiúnak.
Ő pedig máris életre keltette a vibuti hajó védőernyőit. A klónok
sortüze szanaszét pattogó energiasugarakká vált, lekaszálva néhány
gépi hordárt és egy katonát is.
- Ne lőjenek! Ez nem ér semmit! - sopánkodott Perin. - Inkább
az ágyúval!
A klón parancsnok jóváhagyta a kiborg javaslatát, és a pilóta
máris a naszád felé fordította a sikló ágyútornyát. De Kido azt
már nem várta meg, felemelte a hajót, és egyenesen a siklónak
vezette. A naszád valósággal elsöpörte a jóval kisebb harci gépet,
ami a konténereknek csapódott, és lezuhant. A vibuti hajó is megremegett,
de gond nélkül továbbrepült, egyenesen a kijárat felé. Odaérve
azonban megállt, ott lebegett a lezárt kapu előtt.
A sikló roncsai közül előkecmergő katonák kábultan ténferegtek,
a sérüléseiket vizsgálgatva, egymást támogatva. Perin is előmászott,
az egyik gépkarja törötten lógott horpadt törzse mellett, a lábai
inogtak.
- Ostobák! Ostoba klónok! - harsogta meggondolatlanul, de szerencséjére
azok nem is törődtek vele. Még nem heverték ki a sokkot.
- Hiába kapitány, nem megy - állapította meg Han a többszöri sikertelen
kísérlet után. A kapu meg sem mozdult, a zónát felsőbb szintű
kóddal zárták le.
- Akkor szétlőjük - döntötte el Kido határozottan, és már aktiválta
is a hajó orrába épített ikerágyút.
- Az ajtó sugárvédett, uram - vetette ellene Han. - Nem lehet
átégetni.
- Kívülről nem is - kacsintott rá Kido, és maximumra állította
a lézer teljesítményét. - De mi belül vagyunk. - S ujja máris
rátapadt a fegyver kioldójára. A dupla lézer vörösen izzó sugarai
becsapódtak a hangárt lezáró kapuba, a fém átizzott, megolvadt,
aztán millió foszlányra robbant szét. A tátongó nyíláson át az
űr vákuuma tört be, kiszippantva mindent, ami nem volt eléggé
rögzítve. A vibuti naszád valósággal kirobbant a semmibe, s vele
törmelékként roncsok, droidok, klón katonák suhantak ki a kapun.
Közöttük egy mániákus kiborg is, kinek dühös szeme, sárga gyémánttá
fagyott a hideg űrben. A raktár vészautomatája rögtönzött energiapajzzsal
zárta el a rést, a gravomotorok pedig kiegyenlítették a nyomást.
Helyreállt a rend. A páncélos lebegő nem zuhant ki, megszorult
a támpillérek között. A klón parancsnok nagy nehezen előmászott
az összetört sikló kabinjából, és a szájához emelte a komlinkjét.
- Itt Neten kapitány a raktár szintről. A keresett személyek elmenekültek.
Ismétlem, a koréliaiak kitörtek. Riasszák a vadászokat!
A naszád teljes sebességgel száguldott, menekülő pályára állva
távolodott a Colloduthtól. Kido kapitánynak kellemetlenül ismerős
volt a helyzet, és semmiképp sem akart úgy járni, mint korábban.
A hiperhajtómű már készen állt, de a navigációs computer még nem.
A kapitány hátra szólt a fülke végében ülő fiúnak.
- Alighanem marasztalni fognak. Keress valami fegyvert, fiam!
Hannak nem kellett sokáig keresnie, a következő pillanatban már
be is kapcsolta az automata elhárító ágyukat. A négy löveg előbújt
a karcsú hajótörzs kopott burkolatából, és máris keresték a célt.
Szerencséjük volt, mindössze két TIE vadász közeledett feléjük
az állomás irányából. A birodalmi erők nagy része a műhold másik
oldalán őrködött.
*
Lanna
kizárta tudatából a fájdalmat, a sérüléseivel később is ráér majd
foglalkozni. Ott állt a kondenzátoroszlop peremén, az akna örökös
szélviharában. Nem nézett az ellenfelére, de az Erőben pontosan
érzékelte őt, mint egy sötét foltot, egy zavaró lüktetést. A Sith
mozdulatlanul állt az akna peremén, sütött belőle a gyűlölet,
úgy várakozott ott, és gyilkolni akart.
A Jedi tudta, hogy a patthelyzet csak látszat, hiszen csapdába
került. Ha a másik megunja a várakozást, biztosan lesz, aki segítsen
neki. Lanna érzékelte a közelben várakozó katonák jelenlétét,
és ha bejönnek, neki vége. Nem félt a haláltól, mint Jedi elfogadta,
hogy bármikor feláldozza az életét. De ha mindenképpen meg kell
halnia, magával viszi ezt a démoni alakot is.
Mire az elhatározás megszületett, már a tett is követte. A Jedi
nő ugrott, kecsesen ívelve át az aknán, izzó kardjával előre nyúlva.
De nem elég gyorsan.
Vader falat húzott maga elé kézmozdulatával, és a láthatatlan
Erő-pajzsról Lanna lepattant. Csak néhány métert zuhant, elkapott
egy csövet, és a lábát átakasztva rajta, fejjel lefelé lógott
a mélység felett. Látta az akna felett átsuhanó sötét árnyat,
ahogy Vader átugrott az oszlopra, ahol az imént még ő állt. A
Sith talán onnan akarta befejezni művét. A Jedi felrántotta magát,
az Erővel, s máris talpra szökkent az akna peremén. Épp mikor
Vader, felé hajította a kardját, amit Lanna az utolsó pillanatban
ütött félre. A vörös pengéjű fegyver visszarepült, és markolata
ismét engedelmesen simult a Sith tenyerébe.
Újra ott álltak egymással szemben az akna peremén, az oszlopon,
csak épp helyet cserélve. A Jedi hátrált néhány lépést, lassan,
az ellenfelét figyelve. Lanna tudta, hogy valahol a háta mögött
ott a kijárat, talán el is érhetné...
De persze ott voltak a klónok is, akik felkészülve várták. Érezte
a falon túli fegyveresek felfokozott állapotát. Számára megvilágosodott
a történet vége, mindig is tudta, hogy nincs tovább. Ő nem hagyja
el a Colloduth állomást.
Ezért is adta a fiúnak azt a hajót. Az ügyes koréliai, talán már
el is vitte a naszádot, ahogy Lanna előre látta...
Igen, hamarosan vége.
- Gyere, ugorj! - sugallta a Jedi az Erőben - Most ugorj, és én
véget vetek a szenvedéseidnek! - szuggerálta ellenfelét Lanna.
De akár ki is mondhatta volna a szavakat, hiszen a Sith olvasta
a gondolatait.
Vader remegett a dühtől, mérhetetlen sötét haragja szinte átizzott
fekete páncélján. Haragudott ellenfelére, csalódást érzett az
elhúzódó harc miatt, amiért nem képes legyőzni ezt a középszerű
Jedit. A hajdani énje már rég túljutott volna ezen a küzdelmen,
de most cserbenhagyta az Erő, már nem volt "mindenható".
És cserbenhagyta a teste is, a gyorsító szervók sem tették elég
fürgévé a tagjait. Ehhez a harchoz semmiképp.
A dühéből születő intenzív Erő ott gyülekezett körülötte, csalódásból,
haragból, félelemből szőtt, sűrű sötét háló, amit csak ő látott.
A sötét oldal fenségének legerősebb megnyilvánulása, amit most
használni is fog.
A sötét tombolás összesűrűsödött, egyetlen ponttá zsugorodott,
aztán egy rettenetes marokká vált, mely acélosabb volt Vaderénél
is. Ez a mentális Sith marok most a Jedi torkára szorult, hogy
sötétségből font ujjaival összeroppantsa azt.
Lanna megrándult, szeme kitágult, ahogy a fojtogató Erő megragadta
őt. Saját erejével próbált szabadulni a szorításból, de hasztalan.
A sötétség nem eresztette, teste felemelkedett a padlóról, úgy
küszködött, szinte már fuldoklott. Koncentrált, lazítani próbált,
hogy lefeszegethesse azokat az ujjakat, és már egy méterre lebegett
a talajtól. Ekkor a kardját is elengedte, s fegyvere koppanva
hullt a fémpadlóra. Vader csak erre várt, újra elhajította kardját,
melynek lézerpengéje forogva repült, sisteregve szelve át a levegőt,
és akadálytalanul vágta át a Jedit. S elvágta az őt tartó láthatatlan
Erőt is, amelyen addig függött. Lanna a padlóra zuhant, nem mozdult
többé.
Meghalt.
Az akna hűvös levegője már nem reszketett az összecsapó energiák
túlterheltségétől, csend és mozdulatlanság uralta a kupolát. Vader
lekapcsolta a kezébe visszaröppenő fegyvert, és átugrott az aknán
a halott ellenfeléhez. Ott tornyosult fölötte, elégedetten bámulva
művét, sötét diadallal.
Lanna arcának nemes szépségét a halál sem torzította el, a Jedi
arcvonásai még az elmúlásában is békét tükröztek. A Sith Lord
talán csodálkozott volna rajta, ha ismeri legyőzött ellenfele
történetét. Lannáét, aki akkoriban lépett ki a Jedik rendjéből,
amikor Yoda először szólt a Sithek új eljöveteléről. Amikor egy
kilencéves rabszolgafiú megkezdhette tanulmányait, hogy kiválasztottként
a legnagyobb Jedi lehessen, majd a legnagyobb Sith, aki most ott
állt a fagyos levegőjű kupolában, győzelmével elégedetten.
Vader az Erővel magához húzta a Jedi földön heverő fegyverét.
Nagy, érzéketlen kezében forgatta a finoman megmunkált patinás
markolatot. Kísértést érzett, hogy eltegye, mint valami trófeát.
De eszébe jutott egy másik, régen élt trófeagyűjtő, akihez nem
akart hasonlítani. Háta mögé hajította hát a fegyvert, a fénykardmarkolat
pedig pörögve zuhant a mély aknába. A sötét lovag aztán, komótosan
sétált el a harc helyszínéről, maga mögött hagyva mindent. Csak
a győzelem mámorát tartotta meg.
*
A
vibuti naszád a fénysebesség alatti tartományban is gyors volt,
de nem elég gyors az őt üldöző TIE vadászokhoz. A két kis harci
gép bevágódott a naszád mögé, és már lőttek is, lézereikkel tapogatva
prédájuk gyengéit. Kido megforgatta a gépet, meredek orsókkal
tért ki a lövések elől. Az elhárítók is tüzet nyitottak az üldözőkre,
ám a roppant fordulékony vadászok könnyen kitértek, az ügyes birodalmi
pilóták kijátszották a naszád védősémáit. A reflex lézerek mindig
némi fáziskéséssel tüzeltek, a gépi intelligencia képtelen volt
meglepni a vakmerő TIE pilótákat. Egyikük a naszád oldala felé
támadott, a másik elhúzott alatta, és ágyúival végigégette a vibuti
hajó hasát. Az automata ágyuk sugarai a célról lemaradva száguldottak
a semmibe.
- Csinálj valamit, Han! - fordult Kido kétségbeesetten honfitársához,
miközben igyekezett visszakapcsolni a leváltott energiapajzsot.
Az egyik vadász ikerlézere épp ekkor borotválta le a jobboldali
elhárító foglalatát.
- Ebből elég! - csattant fel Han, látva az automatika tehetetlenségét,
és kézi vezérlésre kapcsolta át a megmaradt három ágyút. Az ifjú
korábban csak aszteroidákra és eltévedt űrszondákra lövöldözött,
de az, igen jól ment neki.
Megfigyelte a TIE vadászok trükkjeit, ahogyan azok ismét elszáguldottak
a hajójuk két oldalán. Az egyik meredeken visszafordult, és pont
a naszád pilótafülkéje felé közeledett, de az elhárítók már nem
a korábbi pályája után lőttek, hanem elé. A lézernyaláb-sorozat
végigszántotta a kis gép vezérsíkját, amitől az irányíthatatlanul
vágódott ki a semmibe. A meglepett pilóta aztán nagy nehezen egyenesbe
hozta a harcképtelenné vált vadászgépet, de kiszállt az üldözésből.
Az egyedül maradt TIE vadász tovább ostromolta a naszádot, és
ágyúival egy újabb elhárító üteget robbantott szét. A hajó megremegett.
Han már csak két ágyút használhatott, a pajzsokat pedig kikapcsolták
a túlmelegedett generátorok. Kido megtörölte homlokát, és ha Han
nem ismerte volna, megesküszik rá, hogy a koréliai kapitány imádkozik.
A TIE vadász egy őrült lupinggal fordult szembe a vibuti hajóval,
és máris tovább tüzelt. De a tizenhét éves koréliai sem habozott,
két megmaradt ágyújával, a teljes energiát ráadva lőtt. És telibe
talált. A vörös lézerek izzó szilánkokra robbantották szét a kis
vadászgépet. Véget ért a harc.
- Elkaptam! Ezt is elkaptam! - ujjongott Han. - Végük, kinyírtam
őket!
A lelkes kamasz csillogó szemmel bámulta a lőelemzőt, mintha folytatni
akarná a harcot. Aztán kevésbé lelkesen rájött, hogy folytathatja
is. A már távoli Colloduth felől hatos kötelékben közeledtek az
újabb TIE vadászok.
Han nagyot nyelt, és keze újra ráfonódott a távvezérlő markolatra.
Ráadásul csak most vette észre a perifériáról közeledő nagy csatacirkálót.
Kido kapitány ekkor szólt hátra a kadétnak.
- Húzd be azokat az ágyúkat, fiam! Indulunk! - mondta elégedetten.
Han pedig engedelmesen kapcsolta ki a fegyverzetet, a lövegek
visszahúzódtak a géptestbe. A TIE vadászok már majdnem beérték
őket, amikor a kapitány hangosan számolni kezdett.
- Három, kettő, egy. Hazamegyünk, Han - mondta boldogan, és máris
kapcsolta a hiperhajtóművet. A csillagok elmosódtak, majd sziporkázó
villanással váltak fényes vonalak tengerévé, ahogy a vibuti naszád
átlépett a hipertérbe. Az üldöző vadászraj sortüze semmivé enyészett
a naszád utáni üres térben. A hoppon maradt gépek még tettek egy
kört, aztán szétszéledtek, és visszafordultak az űrállomás felé.
<<<
6. rész
8.
rész >>>
|