Lanna, az elveszett (1. rész)
Rajongói novella - Írta: Markovics László

Valahol egy messzi- messzi galaxisban, öt évvel a Birodalom születése után.

Érzékeit kiterjesztette az időben és a térben, hogy azután újra magába fogadja a visszaérkező impulzusokat. A tudata áthatolt a csillagrendszerek parszekjein, és elmélyedt a jövő ködében, elfogadva a lehetőségek végtelen variációját. Kereste az irányt, a jelet, az Erő rezdüléseit. A fényt, amely szétoszlatja a leereszkedő homályt. Várta, hogy kitisztuljon a kép, hogy az Erő megmutassa az utat, kijelölje a feladatot. Újra átélte az álmokat, látta a szenvedést, és a félelmet. Látta azt a szörnyűséget, amelyhez hasonlót még senki sem hozott létre az univerzumban. Kibontakozott előtte az a gonosz elme szülte gépezet, amely emberek és más lények millióit pusztítja majd el. Vagy pusztíthatja el, ha ő hagyja. De ő nem hagyhatja, hisz egykor erre esküdött fel, az életét tette rá, hogy ezt el nem tűri soha.
Hamarosan véget ér a hosszú utazás, és közelebb jut majd a megoldáshoz.
De most valami, egy erős zavar, váratlan esemény... Igen, biztosan érezte, hogy ez az út sem ér simán véget, sajnos akadályokba ütköznek.
Ez már biztos.
A mélyűr fagyos sötét végtelene magába szívta a távoli csillagok ragyogását, mohón rejtve el rideg fényüket. A pulzárok lüktetése magányról suttogott az örök csendben. Itt nem volt élet, és nem volt változás. Csak sötét üresség, örök fagy...
De valami mégis megmozdult. Egy parányi pont, mely egyre nőtt. Száguldva közeledő fény, ami az elmosódott foltból lassan alakot öltött, és berobbant a térbe. A koréliai teherhajó spirális pályája kissé szabálytalan volt, a testes jármű úgy bucskázott ki a hipertérből, mintha láthatatlan akadályokat kerülgetne. Aztán a stabilizátorok úrrá lettek a problémán, és a hajó ismét normál pályára állt. A túlterhelt oldalrakéták visítása elcsendesedett, ahogy az automatika átvette az irányítást.
A vezérlőben ülő két lény megkönnyebbülve nézett össze, az egyikük fel is sóhajtott.
- Ezt megúsztuk Perin. De a prémiumodtól jobb, ha elbúcsúzol - mondta a kapitány a navigátorának, aki zavartan bámulta a műszereit. A félig szintetikus kiborg azonnal tiltakozni kezdett.
- Én pontosan vittem be az adatokat, de az infomodult már rég ki kellett volna cserélni. Vagy legalább frissíteni... - De nem fejezhette be a mentegetőzést, a parancsnok beléfojtotta a szót.
- A modulok hibátlanok. Biztosra veszem, hogy megint felcserélted a koordinátákat, mint a legutóbb.
- Nem értem uram ezt a bizalmatlanságot, hiszen...
- Elég volt Perin! - dörrent rá bosszúsan beosztottjára a kapitány. - Most állj rá a Colloduth hívójelére, és kapcsolj mindent a robotpilótára! Mára elég a meglepetésekből - mondta fáradtan. - Megyek és megnézem az utasokat - tette még hozzá. Aztán felállt a parancsnoki székből és elhagyta a kabint.
- Igenis, uram - válaszolta a kiborg a kapitány után becsukódó plasztik ajtónak.
Kido kapitány gyors léptekkel sietett át a fedélközbe vezető folyosón. Sorra járta a kabinokat, és igyekezett mindenkit megnyugtatni. Magabiztos fellépésével hamar meggyőzte az utasait, még tréfálkozott is velük. Az utolsó fülkéhez érve megállt. A kopott ajtó előbb félrecsúszott, mint ahogyan a kapitány bekopogott volna. A kabinból előlépett a magányosan utazó középkorú nő. Szürkébe vegyülő, sötét haját hátrafésülve hordta, szoros kontyban. Most is azt az egyszerű szürke tunikát viselte, amiben a hajóra szállt az induláskor, és határozott tekintetétől a kapitány most is zavarba jött. Tudta, hogy vele nem fog majd tréfálkozni, mint a többiekkel.
- Azt hiszem asszonyom, jobb lenne, ha most a kabinjában maradna. Hamarosan megérkezünk a Colloduth bázisra – mondta mosolyogva a parancsnok.
- Ebben én nem vagyok olyan biztos, Ferisco kapitány - vetette ellene a nő, mosoly nélkül.
- Ha az iménti kis rázkódásra gondol...
- Egészen másra gondolok, kapitány - jelentette ki az utas, révedező tekintetével a férfi mögé nézve, úgy bámulva az acélfalakat, mintha átlátna rajtuk. De nem is kellett átlátnia. Pontosan tudta, érzékelte, hogy mi történik odakint a fagyos űrben. Akkor is tudta volna, ha bekötik a szemét, betömik a füleit, és bezárják egy sötétkamrába. Az ő érzékei felülemelkedtek a puszta szervek szűkös határain, sőt talán éppen az emberi érzékszervei jelentették a gátakat, a még nagyobb felismeréshez. Hiszen ő, Lanna Zeph, Jedi volt.
- Jobb lenne, ha visszamenne asszonyom. Kérem! - mondta zavartan Kido.
Ebben a pillanatban újra megrázkódott a hajó, hevesebben, mint korábban, és a vészjelzők hangosan vijjogni kezdtek. A kapitány kibillent egyensúlyából, a folyosó falának dőlve sikerült csak talpon maradnia. Dühösen vonta össze szemöldökét, és az egyik kontrollkamerába bámulva rázta meg jókora öklét.
- Mit művelsz, Perin? - kiáltotta a kamerába - Te féleszű szintetikus...
- Ez nem az ő bűne - jelentette ki a nő higgadtan. - Gondoskodjon az utasairól kapitány! Megtámadtak minket - mondta nyugodtan Lanna.
Újabb rázkódás futott végig az Eagle fedélzetén, egy pillanatra a világítás is kihagyott. Néhány utas előmerészkedett a kabinjából, és azonnal a kapitány felé sietett. Egy dubari kereskedő szinte elkékült a félelemtől, és aszott csápjait Kido felé nyújtotta, jellegzetes gurgulázó nyelvén adva hangot felháborodásának. De a kapitányt ez most nem érdekelte, mint ahogy a hangosan ugató dug sem, akit szinte félresepert, miközben a vezérlő felé rohant. A hajón kitört a pánik.
Odakint az egyik vibuti kalózhajó éles szögben vágódott a koréliai szállító mögé, és újabb sorozatot lőtt ki ütegeiből a prédájára. A vörös sugárnyalábok nagy részét elnyelték az energiapajzsok, a többi végigszántotta a hajó páncélzatát. Egy másik támadó hajó, jóval nagyobb az előzőnél, oldalról támadott. A hírhedt Old Shark két rakétát lőtt ki, melyek kékes fénycsóvát húzva száguldottak áldozatuk felé. Ám egyik sem ért célba, az elhárító ütegek sugarai foszforeszkáló hamufelhővé égették őket. A kalózhajó oldalra fordulva közeledett a koréliai hajóhoz, és azzal párhuzamosan haladva felvette tempóját. Nem lőtt ki több rakétát, de a lézereivel folyamatosan tüzelt, igyekezve megsemmisíteni az Eagle elhárítóit. Eközben a kisebb támadó hajó fürgén röpködött az egyre lassuló koréliai szállító körül. A rajtaütés a végéhez közeledett.
Kido kapitány valósággal berontott a vezérlőbe, ahol a holtsápadt kiborg próbált úrrá lenni a zűrzavaron. Perin szinte észre sem vette a főnökét, miközben mindhárom kezével a vezérlőpulton matatott. Manuálisan kapcsolgatta vissza a túlterhelt pajzsokat, és érthetetlen hadarással fohászkodott valamennyi általa ismert istenhez. Kido gyorsan átnézte a legfontosabb kijelzőket, azután kézbe kapta a komlinkjét.
- Han, hol vagy? Hallod fiam, jelentkezz!
A főmonitoron megjelent egy kamasz álmos arca. A fiú értetlenkedve bámult a képernyőről.
- Itt vagyok kapitány. Épp most szereltem vissza a tartalék...
- Azonnal gyere fel a gépteremből! - adta ki az utasítást Kido. - Aktiváld a mentőkabinokat, és tereld be az utasokat!
- De uram, még meg kell...
- Ne vitatkozz kadét, hanem tedd, amit mondtam! - parancsolt rá beosztottjára a kapitány, és máris megszakította az adást. A navigátorához fordult.
- Meddig bírják a pajzsok?
- Eddig - válaszolt tömören a szintetikus lény, a kijelzőkre mutatva, amik vörösen villogtak. - És oda az elhárításunk is - jegyezte meg komoran.
- Akkor mihamarabb ki kell lőnünk a mentőkabinokat, amíg nem késő.
- Ez nem jó ötlet - szólt egy csendes hang a kapitány mögül. - Felesleges lenne.
Kido a hang tulajdonosához fordult, és meglepetten vette észre az ajtóban álló nőt, aki a semmiből került elő.
- Asszonyom, azonnal menjen az utas-szintre, és gyorsan szálljon be egy kabinba! - mondta türelmetlenül a kapitány. Lanna nem mozdult, csupán az egyik apró kezét helyezte Kido vaskos vállára.
- Nyugalom kapitány - mondta szinte suttogva. - A kalózoknak kell ez a hajó, úgyhogy nem fogják szétlőni. De ha mentőkabinokat bocsátunk ki, azokat biztosan megsemmisítik - jelentette ki meggyőződve. - Ezek nem hagynak tanúkat.
- Perin! Kísérd le a hölgyet! - fordult Kido a kiborghoz.
Perin azonban mozdulni sem bírt, mintha az ülésbe ragasztották volna. És Kido kapitánynak is furcsa érzése támadt, megmagyarázhatatlan nyugalom áradt szét benne.
- Lépjen kapcsolatba velük, kapitány! Bármit is akarnak, ne ellenkezzen! - mondta a Jedi nő, és elindult a fedélközbe. A kapitány kissé elbambult, aztán ráállt a kalózok frekvenciájára. A hajót érő impulzusok hamarosan abbamaradtak, a kalózok nem lőttek többet. Az Old Shark továbbra is távolságot tartott, de a másik hajó közelebb kúszott a koréliai szállítóhoz. A kalózhajó kúpos teste majdnem végigsúrolta az Eagle vaskos törzsét, miközben a dokkoló csonkhoz közeledett. A koréliai szállító megperzselt páncélhéja elektromos kisülést produkált a tolakodó hajó pajzsával érintkezve. Mind a két gép beleremegett a csatlakozásba.
Mire Kido kapitány elérte a fogadótermet, Lanna Zeph már ott volt. A Jedi egy karbon oszlop takarásából figyelte a zsilipkaput, és látszólag nem is reagált az érkezőre.
- A fedélköz teljesen üres - kezdte a kapitány. - Maga tüntette el az utasokat? - vonta kérdőre Lannát.
- A fiú levitte őket a raktérbe. Ott biztonságban vannak - felelte határozottan a Jedi, és kézmozdulatával rövidre zárta a zsilipajtó kezelőpaneljét.
- Nos asszonyom, fogalmam sincs, hogy ön kicsoda. De úgy tűnik, átvette az irányítást a hajómon, és ez nekem valahogy nem tetszik. Talán közéjük tartozik? - kérdezte Kido, fejével a zsilip felé intve, és a keze a fegyvermarkolatra csúszott. Lanna Zeph pillantásra sem méltatta a kapitányt, érzékeivel már a túloldalt kutatta, miközben válaszolt.
- Ugyanolyan menekült vagyok, mint a többi utasa - mondta halkan, és lehajtott fejjel koncentrált a túloldalra. - Csak négyen jönnek? Ez furcsa - mormolta maga elé, mit sem törődve Kidoval, aki a sugárvetőjét már rá is szegezte. - Jobb lenne, ha eltenné a fegyverét, és maga is lemenne a többiekhez - jegyezte meg a Jedi félvállról, miközben egy észrevétlen mozdulattal előhúzta saját fegyverét a köntöse alól. - Mindjárt itt lesznek. Menjen! - Szólt rá erélyesebben Kidora, aki értetlenkedve rakta el a pisztolyt, de szót fogadott, és elindult a raktér felé.
Lanna Zeph, a Jedi, egyedül várta a betolakodókat. És ez így volt jól.
A plasztikacél ajtó megremegett, furcsa nyikorgó hangot adva mozdult. Aztán a szélein átizzott, és sötét füstöt eresztett. Végül megadta magát, széthasadva berobbant, és darabjai szétszóródtak a helyiségben. Az utolsó akadály is eltűnt a vibuti kalózok előtt.
A füstből három rovarszerű figura lépett elő, vékony fémlábaikon araszoltak előre, óvatosan. Ütött-kopott harci droidok voltak, amilyeneket még a kereskedők szövetsége használt a klón háborúban. Jócskán akadt belőlük szerte a galaxisban. Hosszúkás fejüket körbeforgatva gyűjtötték be az információkat, keresték az ellenséget, felmérték a terepet. Őket követte a négy kalóz, ők szervesek voltak, két rodiai, és két ember. Az egyikük nagydarab, durva férfi, hatalmas lézervetővel a kezében. Ő vezette a támadást.
- Sehol senki - hangzott az egyik rodiai beszédmodulátorából. - Nem rendelted őket ide, főnök? - fordult tüskés fejével kérdőn, az ember felé.
- Biztos' elbújtak a férgek - fröcsögte a vén kalóz. - Átkutatjuk a hajót - jelentette ki határozottan. - Csak az utasok kellenek élve, a legénységet irtsátok ki! Ha kell, áthívjuk a többieket is. Bár erre aligha lesz szükség - röhögött a martalóc.
A droidok elindultak a főfolyosón, a kalózok pedig előreszegezett fegyverrel követték őket. Ekkor az elöl haladó robot megállt és lassan felemelkedett a folyosó padlózatáról. Mágnes talpaival sután kalimpálva próbált visszatérni a talajra, de egy ellenállhatatlan erő ezt nem engedte. A többiek is megtorpantak. Aztán a lebegő droid minden átmenet nélkül a falnak csapódott és szikraesőt hányva darabjaira szakadt.
- Nem kell keresnetek! - hallották fejükben a hangot. - Akivel itt találkoznotok kell, már megtaláltátok - suttogta Lanna az Erőben.
Csak egy villanás volt, aztán még egy, a támadók nem láttak mást. Az oszlop mögül előugró fürge alak, kezében a kék izzással, kétszer körbefordult, és a két droid füstölgő darabjai szétröppentek. A kalózok épphogy elugrálhattak a lövedékként záporozó alkatrészek elől. A Jedi könnyed védekező állásban várta a támadást, előre tartva bal tenyerét, jobbjában a lézerkarddal állt a roncsok között. Kérdőn nézett a kalózokra, rájuk bízva saját sorsukat. És ők el is döntötték a jövőjüket. Rosszul döntöttek.
Az egyik rodiai tüzet nyitott, duplacsövű fegyveréből sárga halálsugár tört elő. Lanna kardja apró mozdulattal hárította a lövéseket, vissza a feladóhoz, aki holtan rogyott a padlóra, akár egy füstölgő rongycsomó. A másik rodiai is lőtt, ám ezt a Jedi már nem várta meg. Egyetlen hatméteres ugrással a kalózok között termett, és kardja lesújtott. A támadó két darabban zuhant a padlóra, gülü szemében értetlenkedéssel hagyta el a világot. A Jedi kardja az egyik embert is levágta, de a vezért megkímélte. A hatalmas kalóz ott állt remegve az apró nő előtt, a torkának szegezett kék lézerpengével. A kezében tartott fegyver már csak egy füstölgő, megolvadt fémdarab volt, megfosztva csövétől, ami a padlón hevert.
- Mi a neved, kalóz? - kezdte a könnyed ismerkedést Lanna, mosolyogva.
- Zomba... Zomba Firu, asszonyom - felelte reszketve a rettegett vibuti kalózkapitány.
- Akarsz-e velem üzletet kötni, Zomba Firu?
- Igen. Feltétlenül - válaszolta nagyot nyelve a kalóz, és bólintott is volna, ha nem fél, hogy a kard lemetszi a fejét. Ő jól döntött.
Valamivel később az Old Shark legénysége döbbenten hallgatta Zomba kapitány beszámolóját, miszerint az elfogott koréliai hajón ismeretlen dögvész pusztított, és valószínűleg ő maga is megfertőződött. A kalózoknak nem volt szüksége egyéb meggyőzésre, máris elinaltak a helyszínről. A kisebb hajó, amely az Eagle-hez kapcsolódott, ott is maradt. A legénysége mentőkapszulákkal hagyta el a naszádot. Zomba kapitány pedig a vendégszerető koréliai hajón maradt, hiszen már úgyis "fertőzött" volt.
Az Eagle rakterében kuporgó menekültek visszatértek a kabinjaikba, értetlenkedve pusmogva egymás közt a megromlott közbiztonságról.
Kido kapitány még egyszer ellenőrizte a kalóz bilincseit, aztán rázárta a szűk kabin fémajtaját. Azután a jobbján álló magas kamasz fiúhoz fordult.
- Te itt maradsz Han, és őrködsz - szólt a fiúhoz. - Ha valahogy kijutna, lődd csak le!
- Lőjem le? - kérdezte bizonytalanul a koréliai ifjonc.
- Igen - válaszolta tömören a kapitány. - Ezzel - adta át saját fegyverét Kido, a kadétnak. A fiú pedig büszke mosollyal vette magához a DL-44-es pisztolyt. A kapitány most a félrehúzódó Jedi nőhöz fordult.
- Beszélnünk kell - mondta neki komolyan.
Lanna bólintott, és követte a nagydarab koréliait. Az egyik üresen maradt kabinba húzódtak be, ahol senki sem hallhatta őket.
- Ha leszállunk a Colloduthon, jelentenem kell majd, ami itt történt - kezdte a kapitány. - A hatóságokat manapság minden érdekli, főleg a maga mutatványaihoz hasonlók.
- Jelenti majd, hogy milyen ügyesen bánt el a kalózokkal, és hogyan mentette meg az utasait a biztos haláltól - felelte Lanna egyszerűen.
- És ön? - kérdezte Kido.
- Én addigra már nem leszek a fedélzeten. Elmegyek a vibuti hajóval.
- Ó – csodálkozott a koréliai. - Azt megtartottam volna. Tudja elég sok a károm.
- Firu kapitányért szép fejpénzt kap majd. Fedezi minden költségét - hunyorgott ravaszkásan a Jedi, átlátva a másik kapzsiságán.
- Igaza lehet - zárta le az alkudozást Kido, és ő is mosolygott.
Lanna pedig elindult a dokkolóhoz, és amikor a kapitány már nem látta, magához hívta a fiatal kadétot. Csak néhány szót mondott neki, és a fiú zsebébe csúsztatott egy apróságot.
Néhány perc múlva a karcsú vibuti naszád levált az Eagle megsebzett törzséről, és széles ívben elfordult tőle. Azután gyorsított, másodpercekkel később már nem is látszott a monitoron, amin keresztül Perin figyelte. A kiborg finom optikája mindvégig követte az apró ponttá zsugorodó hajót, szinte megbabonázva nézte azt. A mögé lépő kapitányt sem vette észre, aki fáradtan rogyott a kagylóülésbe.
- Mikor érjük el a Colloduth vonósugarát? - kérdezte a navigátorát Kido.
- Ó igen a Colloduth - dadogott Perin zavartan. - Azonnal, máris. Itt is van - olvasta le a kiborg az egyik zöld kijelzőt. - Húsz perc múlva dokkolunk, uram.
- Helyes, már épp ideje - mondta lehunyt szemmel a kapitány a székében hátradőlve.
- Valaki elvitte azt a csúf hajót, uram. Épp az imént vált le, engedélyt sem kért - hozakodott elő Perin.
- Biztosan meghibásodott az automatika. Talán zárlatos lehetett - vélte Kido közömbösen, mintha nem is érdekelné.
- Szerintem inkább az a furcsa utas lehetett - okoskodott a kiborg. - Az egy Jedi boszorkány volt, minden bizonnyal, uram - bólogatott szaporán Perin.
- Honnan veszed? - kérdezte Kido összevont szemöldökkel.
- Láttam a figyelőkamerákon. Láttam, ahogy harcolt - hadarta a kiborg. - Biztosan Jedi boszorkány - mondta meggyőződéssel a navigátor.- Csakis az lehet. És ellopta a hajót.
A kapitány szánakozva nézte a félig szintetikus beosztottját, és a fejét csóválta. - Én nem hinném, hogy Jedi.
- Nem? - csodálkozott a kiborg. - Hát akkor miféle?
- Ő egy angyal volt. Egy angyal, aki megmentette mindnyájunk életét - állapította meg a kapitány, aztán még hozzátette - És angyalokról ugye, nem írunk jelentést?
Eközben az Eagle vezérlőjének páncélüvegén át már látni lehetett a közeledő Colloduth bázist.
A hatalmas műhold a szektor meghatározó részeként, már csaknem száz éve itt lebegett, a közeli Tanaab bolygó körül keringve. A bumeráng formájú állomás a legnagyobb, ember alkotta űrobjektum volt ebben a rendszerben.
A koréliai hajó végre megérkezett, és maga mögött tudhatta a hosszú, veszélyes utat. A hatalmas állomás vonósugarai óvatosan, de ellenállhatatlan erővel húzták be a hajót az egyik központi hangárba. A kivilágított dokkoló csak egy volt a tucatnyiból, és nem is a legnagyobb. Itt akár első osztályú csatacirkálók is elfértek volna. Az Eagle terebélyes, hengeres törzsét, hatalmas gépkarok ölelték magukhoz, és rögzítették a platformhoz. Megérkeztek.

2. rész >>>