Az XV. budapesti Star Wars Miniatures-verseny
Barta Zoltán összeállítása


Az október 9-i 150 pontos Miniatures-verseny ismét meghozta a játékkedvet, és az előzőhöz képest meglehetősen sokan neveztek az eseményre. A 10 játékos most a saját csapatával játszhatott, és ennek köszönhetően született jó néhány érdekes összeállítású 'válogatott'.

A csapatom összeállításánál az elsődleges szempontok a tűzerő és a sok aktiválás voltak. A szeparatista droid-hadseregnél ezt nem volt nehéz elérni, viszont jó néhány hátrányom is adódott a verseny során, amit a droidok miatt nem tudtam kiküszöbölni. De a nevezés után már nem volt visszaút, és amikor megkezdődött az első összecsapás, igyekeztem nem gondolni a hiányosságokra. (Bár volt egy időszak, amikor semmire sem tudtam gondolni, ugyanis a szomszédban zajló kártyaverseny mindent megsemmisítő hangereje kissé dekoncentrálttá tett, és egy komoly fejfájással is meg kellett küzdenem.)

Az első fordulóban Krámer Dani birodalmi csapatát kaptam. Egy kicsit aggasztott ugyan a Darth Vader-Sentinel párosítás - az ellenfelem a Sentinel nagy sebzésében igencsak bízott - de szerencsére mivel ő hozta a pályát, így én választhattam oldalt. A könnyebb térfélről indultam, és a második körre már tárt karokkal vártam birodalmi karaktereket. A sok aktiválásomnak köszönhetően hamar fölénybe kerültem, és a battle droidjaim előbb végeztek a rohamosztagosokkal, aztán az IG-k kaszaboló össztüze a Sentinellel, végül pedig Darth Vader is a coruscanti utca kövén hasalva fejezte be pályafutását.

A második fordulóban László Norbi is egy birodalmi összeállítással lepett meg, de ez már jóval erősebb volt. Darth Vader mellett Palpatine on Throne osztotta az áldást. A császárt Norbi már a set-up elején - ahogy kell - felrakta gambit-zónába. Szerencsére megint nem én nyertem a pályát, így a Teth Monastery-n a védhetőbb oldalról kezdhettem. A kiaktiválás ismét a javamra döntött, és mire Darth Vader berohant volna a droidjaim közé, hogy egy jól irányzott force brust-tal ócskavasat csináljon a fele csapatomból, már annyi sebzést szedett össze, hogy a következő körre elfogyott az élete. Az IG-k ezúttal is daráló üzemmódban harcoltak, és Vader után Palpatine sem bírta sokáig. Norbi kétszer megpróbálta a rohamosztagosait feláldozva védeni Palpatine-t, de a battle droidjaim gyorsan kiiktatták őket, és nem tudta kihasználni az Inquisitorát sem, mert szerencsére nem volt Erőhasználó karakterem. Így a játszma hátralévő részében már csak le kellett vadásznom a maradék figuráit.

Hát ha eddig könnyűnek lehetett mondani a versenyt, akkor ettől kezdve már nem volt az. (Ekkorra a kártyások hangereje a maradék figyelmemet is felemésztette.) Tudtam, hogy két győzelem után olyan csapatot fogok kapni, mely rendesen megizzaszt, de azt nem, hogy ennyire. Tolmár Zsolt fejvadászai alaposan feladták a leckét, ráadásul San Hill miatt az aktiválási előnyöm is semmivé foszlott. Zsolt az én pályámat választotta, így egy kicsit több taktikázásra volt lehetőségem. Azzal tisztában voltam, hogy az IG-k jól fogják állni a sarat, és a battle-droidoknak már előre kiosztottam a gyalogáldozati szerepet. A Muunlist Grand Plaza pályán Zsolt két irányból óvatosan közeledett felém, taktikusan tologatva nemcsak a harcosait, hanem a tápot közvetítő mouse droidjait is. Zuckuss a körök elején ki is használta az extra mozgását, és ez további aggodalomra adott okot, ugyanis így kvázi mobil attack üzemmódban tudott harcolni. Az előretolt IG-k be is kaptak jó pár sebzést, de gyorsan kivontam őket a tűzvonalból, és Gha Nachkt máris nekiállt javítani őket. Ez sokat számított, mert közben Jarael és egy mouse megérkezett a nyakamra, és már a feladáson kezdtem gondolkodni... Aztán valami oknál fogva úgy döntöttem, felhagyok a korábbi óvatoskodó taktikámmal, és egy vakmerő húzással kilőttem a Jarael-t kísérő mouse-t. Meg is lett az eredménye, hiszen Jarael elvesztette a twin-attackjét, nekem pedig ezzel jelentősen megnőttek az életbenmaradási esélyeim. Vérszemet kapva hirtelen előretoltam a droidjaimat és elkezdtem minden épkézláb droiddal lőni Jaraelt, aki végül visszavonulót fújt, de már nem érhette el a biztonságot nyújtó fedezéket. A kiiktatása annyi pontot hozott, hogy gyakorlatilag ezzel nyertem meg a játszmát. Nos, ez az összecsapás az idegek harca volt, és egy jó darabig úgy látszott, állóháború lesz belőle.

Az utolsó csatát a Ratatak Arena pályán vívtam Kovács Róbert Szilárddal, aki egy Cad Bane-nel megerősített köztársasági alakulatot vonultatott fel ellenem. Az override-os droidjaira épített startégiája elég jól működött, és emiatt egy jó darabig ki sem tudtam lépni hátsó traktusból. Ekkor rájöttem, hogy ha nem kockáztatok ismét, akkor nagy zakó lesz a vége, ezért a csapatomat három részre szedtem, és megpróbáltam beszivárogni az aréna küzdőterére. Az első próbálkozásom kudarc volt, ugyanis Cad Bane az egyik IG-mat szitává lötte. Mivel rájöttem, hogy az ellenfelem csapatában az override jelenti a kulcsot, úgy döntöttem, rájuk nyomulok. Igen vakmerően kitámadtam, és villámgyorsan leszedtem mindkét override-os droidot. Ekkor kinyíltak az addig zárva tartott ajtók és a droidjaim két kör alatt - hála az állandó twin attacknek - megfordították a csata sorsát. Ez az összecsapás is rendkívül nehéz volt, és sokáig úgy tűnt, nem tudok nyerni a mozgékony karaktereket felvonultató, a pályának minden kockáját ismerő ellenféllel szemben. Az, hogy ez mégis sikerült, nem kis részben a szerencsének is köszönhető.

Mivel életemben ez volt a harmadik versenyem, talán mondanom sem kell, nagyon örültem az első helynek. A Legacy of the Force booster case-nek köszönhetően pedig egy olyan figurát - Darth Caedus - sikerült elhoznom, amit már régóta szerettünk volna megszerezni. (A kártyaverseny pont akkor ért véget, amikor a miénk, így a reptéri erősségű zaj végigkísérte a bajnokságunkat.)

A következő versenyen novemberben 150 pontos melee (közelharcos) karakterek indulhatnak.

 

Végeredmény:

1. Barta Zoltán
(General Grievous DAC, Battle Droid Officer, Security Battle Droid, Battle Droid 6x, Gha Nachkt, IG-86 Assassin Droid 3x)
Pálya: Muunilist Grand Plaza

2. Kovács Róbert Szilárd
(Cad Bane, Qui-Gon Jinn Jedi Trainer, The Dark Woman, Admiral Yularen, Czerka Scientist, R2-D2 Astroech Droid, R7 Astromech Droid)
Pálya: Rattatak Arena

3. Zilahi Sándor
(Emperor Palpatine on Throne, Darth Vader Unleashed, Admiral Ozzel, Moff Nyna Calixte, Storm Commando, Imperial Dignitary, Rodian Trader, Rodian Brute 2x)
Pálya: Tractor Beam Reactor Coupling

4. Tolmár Zsolt
(General Whorm Loatsom, San Hill, Zuckuss Bounty Hunter, Bossk Trandoshan Hunter, Jarael, Twi'lek Black Sun Vigo, R7 Astromech Droid, Mouse Droid 2x)
Pálya: Power Regulation Chamber

5. Kovács Zoltán
(Boba Fett Mercenary Commander, Mandalorian Supercommando, Mandalorian Commando, Cad Bane, Rodian Brute)

6. László Norbert
(Emperor Palpatine on Throne, Darth Vader, Imperial Sovereign Protector, Imperial Inquisitor, Stormtrooper 3x, Raxus Prime Trooper, Mouse Droid)
Pálya: Teth Monastery

7. Hermann Attila
(Luminara Unduli Jedi Master, Captain Rex 501st Commander, 501st Legion Clone Commander, Elite Clone Trooper Commander, 501st Clone Trooper 2x, ARF Trooper, Toydarian Soldier)
Pálya: Muunilist Grand Plaza

8. Barta Orsolya
(General Rieekan, Hondo Ohnaka, Czerka Scientist, Talz Chieftain, Gotal Fringer, Weequay Pirate 5x, Ugnaught Demolitionist 2x, Mouse Droid 2x)
Pálya: Power Regulation Chamber

9. Krámer Dániel
(Darth Vader Imperial Commander, Imperial Sentinel, Disciple of Ragnos, Snowtrooper, Stormtrooper 3x)
Pálya: Coruscant Streets

10. Lengyel Attila
(B3 Ultra Battle Droid, A4 Series Lab Droid, LR57 Combat Droid, Commando Droid Captain, Commando Droid 2x, Battle Droid, Super Battle Droid)
Pálya: Tractor Beam Reactor Coupling

A versenyzők:
Pillanatképek a versenyről:
A dobogósok: